Tavaszi Szünet

Noémi, tekintettel a tavaszi szünet első napjára, lebetegedett. Megbeszéltük a gyerekorvossal, erre a nyavajára nincs gyógyszer, úgyhogy diéta, de bő folyadék bevitel szükséges. Még jó, hogy szombaton nyitva volt a közért, háromszor fordultam mindenféle italokért a kisbeteg részére. Borult a programm tervezet, a nagyfőnök is elutazott, így maradtunk hárman csajok itthon.Ha én kint tevékenykedtem, Nikolett átvette a felelős felnőtt szerepét. Néha teljesen kicsúszik a talaj a lábam alól és azt veszem észre a gyerek irányít. Na nem holni parancsolós hagnemben, hanem inkább felnőtt, anya stílusban. Mintha szerepet cserélnénk. Ő leutánoz engem, a mozdulataimat még a balkezességem is átveszi. Ez a legnagyobb kritika egy görbetükör, milyennek lát a gyerek engem. Persze a vége mindíg az, hogy egymásra nézünk és jót mosolygunk.......magunkon.
A panziós állatsereglet, igazán inteligensre sikeredett. Rég volt ennyire nyugodt éjszakám, bár Ginger közelgő tüzelését már érzik a kanok. Reggel hatkor már ébresztőt fújnak, állandó a jelölgetés és a ház őre-ura bizony a felét se eszi meg a rendes adagjának. A hét eleji káosznak már nyoma sincsen és talán az időjárás sem vicceskedik holmi eső-hó keverékkel a következő napokban.
Mirr-murr cica, igazán kedves lakó. Mindenevő és mindenkivel jól kijövő macsek. Legtöbbször a két szintet elválasztó dupla zártszelvényen heverészik, cirmos farkát tekergetve incselkedik, ezzel őrületbe kergetve az engem kisérő siserehadat.Ha ez az atrakcióját nem pontozzák elég magasan, hangos dorombolással és a védőrácshoz való dörgölőzéssel kelleti magát. Persze ha a közönség megunja az előadást, pl: Shadow két lábát felteszi a kennelre, hangos fújásokkal és prüszköléssel ugrik az emeletre és ott folytatja amit lent elkezdett. Jól elszórakoztatja magát és szinte kivétel nélkül mindíg bedőlnek neki, újra és újra.
Niki szólt, hogy éjszakánként furcsa zajokat hall a szomszéd szobából. Az ő egyik oldalfaluk azonos a kutyásszoba egyik oldalával. Azt is megfigyelte, hogy csak akkor van "zaj" ha kint teljes a sötétség és kvázi takarodót fújtam. Ma este úgy döntöttem kivárom ezt a fura zajt. A titok nyitja nem más, mint Arthur a kosorrú nyuszi,


akinek nagyon nem tetszik a korai fekvés, ezért ütemes dobolással "zajong". Ezt orvosolva átvittem a lányok éjszakai fénylámpáját és az ajtó melletti, jól látható konektorba dugtam. Azóta csend és nyugalom költözött a szobába. Ha megérkezik a gazdi megkérdezem mennyire világos a szoba ahol a nyuszi alszik. :)
Ma csirkét és marhahúst főztem az ebeknek, rizzsel és fűszerekkel ízesítve. Igazából az alapja vöröshagyma, szóval inkább pörköltnek mondanám. Vacak aki rendkívül inteligens,
jelen volt a fagyasztóból való élelemszerzésnél. Csak arra tudok gondolni, hogy összekötötte a főztömet a tartósítómasinával, mert még késő este is ott ült mellette és akárhányszor elértem az ajtót, felpattanat és hevesen csóválni kezdett.Miután nem következett be az ajtó felnyitása, újra leült őrhelyére és fáradtan elbóbiskolt.
Shadow egy igazi macso. Minden szukának csapja a szelet, legyen az fele akkora, pindurka vagy óriás méretekkel bíró hölgyemény. Hűen követi, terelgeti, de sohasem pofátlan, így nem teher, hagyják a csajok, hogy kisérgesse őket.
Móni a gazdája szokta mondani:
-Ahogy átlépi a kapu vonalát, megszűnik neki a külvilág és főleg Mi!
Természetesen, hogy ilyen jókutya legyen egy vizsla, köszönhető a jó gazdának, aki szocializálja és neveli kutyáját. A nyakigláb vékony kis gilisztából mára egy igazán mutatós vizsla kerekedett. Most két napig, 3 szukát felügyelhet. Ez nehéz és fáradságos munka, így háremét az ágyról tartja szemmel.

...és hogy mi történik a lakás falai között?

A kiskutyáink elmúltak 3 hetesek. Tanulgatják a 4 lábon való közlekedést, ami valljuk be, hátrafelé még gyorsabban megy, mint előre.


Berregnek és néha vakkantanak, amitől még saját maguk is megijednek. Megpróbálják megvakarni a fejüket, amiből egy nagy kopácsolás kerekedik, mertbizony annyira nem hajlik még az a kicsi test, hogy elérje a célpontot.
Ma ettek elösször áztatott tápot, még egy hét és elhagyjuk a cumisüveget, ami nagy könnyebbséget jelent majd nekünk. 4-5 óránként etetünk, és még éjszaka is felkelünk, ami egy húzós nap után- főleg nekem- elég nehezen megy.
Tegnap megkaptam a tavalyi, Szüreti Felvonulás képeit. Ez egy minden év őszén megrendezésre kerülő programm sorozat kezdete. Pestről leköltözött lányként nem rendelkezek a megfelelő viselettel, de azt hiszem nem sértek meg senkit, ha azt mondom, a LÓ a lényeg, és az ő, szinte már misztifikált megjelenése a hagyományokat tisztelő ember szemében. Minket is meghívtak Domonyba, ahol Sári szép kendőt kapott. Igazán csini volt vele :)

Ne szégyelld te azt, hogy szereted az állatokat. Ne röstelled, ha egy kutya közelebb van a lelkedhez, mint a legtöbb embert, akit személyesen ismersz."

Márai Sándor

Balszerencse

Néha úgy érzem átkot, rontás raktak rám.

Reggel, mikor indulunk az iskolába, mindíg gyorsan leellenörzőm Sárit. Nem túl nőiesen elrikkantom magam, mire lovam a rugós kapuhoz jön és vissza "szól". Höhög, böhög kinek hogyan szimptaikus, viszont ez az üdvözlés, nálunk nemcsak az abrak vagy víz hiányát szokta jelenteni.
Aznap nem volt válasz. Hívtam mégegyszer, ló sehol. Már épp azon voltam, hogy lemegyek mikor rámszóltak:
-Anya, el fogok késni!
Oké, menjünk. Hazaérve első utam a karámhoz vezetett. Minden lovasok rémálmával találtam szembe magam. Egy kóliázó, állandó kínokkal küzködő lovam volt, ami kaparta a földet majd lefeküdt. Kis idő után újra felállt, kapdosott a fejével a hasa felé, közben fújtatott és kapkodta a levegőt. Azonnal tudtam nagy a baj, telefon az állatorvosnak. Addig is séta, séta, körbe és nemhagyni, hogy földhöz vágja magát. Amint letettem a telefont, Sári megállt. Becsukta a szemét, kinyújtotta a nyakát, majd lassan az orrával a földre támaszkodott. Hagytam egy kicsit pihegni, majd újra húzni kezdtem. A következő pillanatban felbukott a lovam, eldőlt az oldalára, orrcimpái kitágultak szemét lecsukta.
Itt a vég, pánikolva nézegettem Sárit. Mekkora fájdalmai lehetnek egy ekkora állatnak, ha így elfekszik! Hiába húztam, szólítottam, rámnézett de túl gyenge volt hogy felálljon. Pedig mozogni, felkellni muszály nem fogom végignézni, hogyan adja fel. Felrohantam az ostorért utolsó esélyem, hogy lábra állítsam egyedül. Szerencsémre, mikor meglátta mivel közeledek felé, felemelkedett, de ez még korántsem séta. Így, nem volt más választásom, meglegyeztem az ostorral. Kicsit erőlködött, így bátrabban suhintottam felé. Itt elszakadt a cérna. Bántani egy beteg állatot, nem az én asztalom. Elkezdtem hát kiabálni vele: Most akarod feladni? Mindjárt itt a doktor és kapsz gyógyszert. Élvezed ,hogy kikészítesz? Csak éljed túl, eladlak a kupecnek és mész a kolbászba, büdös dög!
..és Sári nehezen, nyögve, fáradtan felállt. Hatalmas csókot nyomtam a homlokára, és persze egyből becézgetni kezdtem. Nagyon büszke voltam rá, bár bántott, hogy megfenyegettem amiért érthető okokból elfeküdt.
Újra elkezdtük róni a köröket, közben pedig a nyári túrákat felidézve beszéltem hozzá.
Megérkezett az orvos, aki egyből meghallgatta a belsőjét majd két hatalmas szurival indított. Nuku bélhang, de ahogy mondta, látványos volt a gyógyulás, 11 körül már nem akart hemperegni és egyre gyorsabbak lettek a léptei. Délben még ránézett az orvos, és olajos korpát írt neki elő pár napig. Délután kettőre már üdvözölt és követelte a jussát. Miután szemrehányóan elfogyasztotta az olajos reggelijét, egy laza mozdulattal hozzámvágta a húszliteres vödröt. Oké, gyógyultnak nyilvánítalak és visszamentem egy búcsú simiért.
Fáradt voltam, koszos és lószagú. Semmi másra nem vágytam, csak egy jó meleg kávéra és egy székre. Ebből a leülés jött csak össze. Míg a kávévizem melegedett Princ felkéredzkedett az ölembe. Elkezdett remegni és megnyugtatásképpen elkezdtem simogatni. A remegés nem maradt abba, és mire észbe kaptam már teljesen forró volt a kiskutya. Gyors hőmérőzés, 39.9 fok az eredmény, ez bizony nagyon nem jó. Szó nélkül türte, hogy felöltöztessem, betegyem az utálatos hordozóba.
Azonnal ugrottam a kocsiba, irány az orvos. Két nappal elötte 3 kullancsot találtam pici kutyánk fejében. Nem volt kétségem, honnan a kullancs és mi lehet a baja kutyának.
Négy napig jártunk peste a dokihoz, alkalmanként 2 szuriért. Egy hét elteltével láttuk a javulás jeleit, visszatért az étvágya és újból játszani kezdett. Szerencsésen megelőztük a további problémákat. 1 hónap múlva csinálnak még egy kontrol vizsgálatot, remélhetőleg gyógyultnak nyilvánítják majd yorkinkat.

"Az aggódás nem betegség, hanem az egészség jele. Ha nem aggódsz, ez azt jelenti, nem kockáztatsz eléggé."

Gunther, Max

Gyarapodtunk

Mázli cica sorsa rendeződött. Egészen a szomszéd házig költözött, ahol szintén lakik már egy általam patronált kismacska, Móric. Őt egy lovardából menekítették ki, majd egy teherautó eltörte a medence csontját, de mivel a macskák 9 élettel rendelkeznek, így lehúzott már minimum két strigulát a meglévőkből.
Szerdán felpakoltam Biberachot, Princet és elmentem a lányok elé a "dolgozóba". Hát mit ne mondjak, volt nagy visongás, mikor meglátták kedvenceiket teljes séta felszerelésben. Kimentünk a rétre és elég távol a főúttol elengedtük a kutyákat. Hatalmas ónémetjuhászunk, inkább a szagokkal foglalkozott és rendszeresen szemmel tartotta a környéket. Szinte féltőn terelgetett össze minket Noémi nem kis örömére. Mivel lányom sokszor földet fogott, igazi támaszra talált e bundás kutyában.


Ha valaki, hát ő saját bőrén tapasztalta milyen a sintértelep, 3 éve az Illatos úti gyepmesteri telepről hozta ki a barátnőm. A panel lakás és a két macska, nem bizonyult jó közegnek egy neveletlen, szocializálatlan kutyának, akia wc kagylóból ivott és az ágyon próbálta meg elvégezni a dolgát. Így elköltözött Gödöllőre egy baráthoz. Igenám, de Bibe önsétáltató kutya lett, frászt hozva a környék lakóira. Hiába a láthatatlan kerítés a puccos kutyaház, egy röpke mozdulattal szelte át a kertés léceit. Ildikó megkért, fogadjuk be új szőrös csövesét átmenetileg és igazán örülne, ha tanulna is egy kicsike jómodort az eb, talán úgy nagyobb eséllyel talál majd végleges gazdára. Biberach jófejű kutyának bizonyult, így gyorsan és hatékonyan sajátította el az alapvető tudnivalókat. Teltek a napok, hetek, hónapok, de gazda bizony nem akadt az idősödő őrkutyának.
Athos rottweilerünk elvesztése után, nagykutya nélkül maradt porta. Persze, párom hallani sem akart egy új nagykutyáról, aki ráadásul még duplán szőrös is mint az eddigiek, így vedlési időszakban hömpölyög a szőr az udvaron egy-egy játék után. Mit csinál egy "csöves" ha érzi, kilóg a sorból? Leveszi a gazdasszonyt a lábáról: hangosan és látványosan örzi a házat-ebbe lova védelme is beletartozik-, azza lbarátságos akivel én akarom, játszik a gyerekkel- ha kell ő a homokvár alapja-, télen örömmel húzza a szánkót, fegyelmezett és csendes, ami ritka tulajdonság egy német juhásznál. Sajnáltam és megszerettem. Röviden, így "maradt" Ő nálunk, mostmár teljes jogú tagjaként a csapatnak, szolgálva és védelmezve minket.


2 órás sétálás után, már mindenki elég fáradt volt, hogy hazafelé vegyük az irányt. Gyorsan készült még egy csoport kép ( a sarokban a yorkink látható lebegő fázisában) majd boldogan csicseregve beszélgettünk hazáig.

Mirage kutyánk mindenórás kismamaként állandó felügyeletet igényelt,így felválltva mozdultunk ki akár vásárolni, akár hivatali ügyeinket intézni. Szombaton reggel elérkezett az időt, hogy világra jöjjenek a kis bullyk. Odakint tombolt a vihar, jégeső, orkán erejű szél, majd teljes sötétség tudatta velünk, a természet még mindig tud ujjat mutatni egyszerű halandóknak.
Az áramszünet elég hosszúra nyúlt, így az első két kiskutyát melegvizes palackokkal próbáltuk meg melegen tartani. Ám az infralámpa vörös fénye nemcsak az állandó hőmérséklet miatt kell, hanem, hogy távolt tartsa a bacilusokat az érzékeny és szinte steril kölyköktől. Az Émász vonala folyamatosan túlterhelt volt, így már a teljes kutyás költözésen gondolkodtunk, mikor végre visszatért az élet elektromos szerkezeteinkbe.
Este 7 órára, 6 kiskutyával gazdagodott tenyészetünk.

Mirage példásan viselkedett, és a kölykök is igazán belevaló csapatot alkotnak. Éjszaka kétóránként kelünk, hogy tápszerrel pótolva, teljen meg a hasuk, amíg az anyukájuknak nem indul be a tejtermelése. Barátaink segítségével kitaláltuk a neveket, így most már minden kis prücsök hivatalosan birtokolja tenyészetünk és saját keresztnevét.
Thunderbolt's Opal Rose, Owner of Victory, Original Gangster, One step Forward, Ocean's Six, és Thunderbolt's Oh My God :).
Csodálatos dolog látni hogyan fejlődnek, gömbölyödnek, növekednek, és a 30 dekás apróságok miként válnak egy-egy akaratos, mindent elsöprő kis szörnyeteggé. :)

"Nem kell külön elnyernünk bizalmát vagy barátságát, mert ő születésétől fogva a barátunk: Behunyt szemmel is bízik bennünk: még születése előtt elkötelezte magát az ember mellett." Maurice Maeterlinck

Mázlista

Szombaton név adó bulin voltam Őrbottyánban, azon apropóból, hogy a csajok lovaglás közben egy kiskutyát mentettek ki a mocsárból. Az ebet sikeresen életben tartották, sőt most már megérte a komoly 6 hetes kort is.
Így összegyűlt a lovasok apraja-nagyja és közösen találtuk ki mi legyen a blöki neve, mielőtt a Puppy név végleg magával ragadja.



A házigazdák egyöntetűen elfogadták a Dagonya nevet, így a Farm egyetlen kan kutyája megkeresztelődött. Ámen.

Ma, miután Sanyi kutyával berohantunk a Lehel úti állat kórházba egy hasi ultrahang miatt, úgy döntöttünk, hogy a nagy ijedségre való tekintettel, na és persze, mert gyönyörűen sütött a nap, életem párja kimegy a kutyákkal a rétre, én pedig bepótolva házi hátasom mozgatását újfent nyeregbe ülök.
A múlthéten elég rendesen megmozgattuk egymást, de nem is ez a lényeg…

Szépen elterveztem merre megyünk, zsebre raktam egy kis aprót, hogy Domonyvölgyben Györgyiéknél, a tóparti kis büfében bedobjak egy bambit még hazaindulás előtt. El is indultunk, bár nem igazán sikeredett harmonikusra megmozdulásunk. Míg a patak parton battyogtunk, szemből sorban jöttek az autók, közben nagyon feltámadt a szél is, én meg a hisztirohamot korrigálva megnéztem közelről a szántás közepét a patak szélét, majd megbeszélve ki-merre akar ma menni, végre ügetni is tudtunk. Már jócskán elhagytuk Ikladot és Domony szélét mikor két kisgyerek jött velünk szemben. Üdvözöltük egymást, majd egy jajveszékelős hangra lettünk figyelmesek. Sári megtorpant, kihúzta magát, majd horkkangatva figyelt a patak felé. Neki volt előnye, hiszen a szemből jött a szél. Ilyet csak dögszag és füst közelében szokott produkálni így kicsit nógatva, de elindultunk újra a hang irányába. Megint egy sírás, ami most már kimondottam hasonlított egy macska nyávogásra.
Utána kiabáltam a két kisfiúnak aki kb 6-8 év közöttiek lehettek, nem látták e a macskát,mikor pecáztak?
-De, lent van a patakban!- majd tovább sétáltak!
Ügetésre, majd vágtára bírtam a lovat, közben pedig néha egy Cicc-Cicc kiáltást küldtem a patak irányába. Most már jól kivehető volt a jajveszékelés, ami szinte azonnali intézkedést kívánt. Egyszer csak csend lett és szinte magam elött láttam, ahogy a kis test elmerül és nem tudom megmenteni. Gyorsan megálltunk, lepattantam a lóról és mint aki teljesen biztos a dolgába, elengedtem a lovat, közben pedig mézesmázos hangon hívogattam a még mindig csendben maradt kismacskát.
A patak megduzzadva és máskor lassúságát meghazudtolva zubogott kettőnk között. Lssan, csörtetve, megmozdult a nádas és előttünk egy csöppnyi macska, aki akkor már csurom vizesen bóklászott az elhajlott nád szálakon. Nyakát kinyújtva hangosan nyávogott, mint aki anyját hívja.
Észrevett és kétségbe esésemet fokozva, látva, hogy érte jöttem, megpróbált átjönni a vizen. A múltheti tüzeléseknek köszönhetően az én patak oldalamon nem volt semmi nagyobb fa vagy gaz, ami átérve talán egy kis hidat adhatott volna. Hangosan és gyorsan próbáltam cselekedni:
- Átugrani nem tudom, Sári nem fog belemenni, ha mégis átugratom vele félő, hogy a macska a lábunk alá kerül, bőven combig ér a víz, ami szintén nem igazán növeli esélyemet az átjutásnál.
Mindjárt jövök, várjál meg hallod?
Felkaptattam a töltésen legelő lovamhoz, akit igencsak meglepetten ért, hogy hazafelé vesszük az irányt. Két lehetőségem volt. Visszamegyek a hídhoz, és ott átmegyek a másik oldalra, vagy hazamegyünk, kocsiba vágom magam, és úgy jövök a cicáért.
Sárival egyszerűbb és időt nyerek, így lenyargaltunk a hídig és a másik oldalról mentünk a macsekért. Persze közben járt az a agyam, mit érezhet csóri állat, mi bűnt követett el, hogy kihozták a két falu határába és minden utat elvágva előle kitették. Lehet az illető nem tudta, hogy a macskák tudnak úszni?
Gondolatmenetemet a két kisfiú szakította félbe:
- Néni megtalálta a macskát?
- Meg, de nem tudtam áthozni, most megpróbálom a másik oldalról
- Ti nem hallottátok, hogy nyávog?
- De, meg is dobáltuk, de csak egy macska!
Felesleges lett volna kifejteni, a szülői nevelés ide vonatkozó részét, így magamba szitkozódva elhaladtunk mellettük.

Miután elértem a körülbelül part szakaszt, újra hívni kezdtem a kis túlélőt. Túrtam a nádat, sehol semmi. Majd egyszer csak egy pici szürke test kezdi magát átpréselni a hajlott nádason, megint vizesen.
Gyorsan leguggoltam, de már nem is kellett hívni, rohant az ahogy bírt, egyenesen a kezembe, fel a nyakamba és vad dorombolásba kezdett. Gyorsan végignéztem, csont és bőr, fiatal 6-10 hetes kismacska lehet. Kiszedegettem a bogáncsokat belőle és felmentünk Sárihoz, aki persze, nyugodtan legelt.
Az első gond ott következett, hogy felmásszak a lóra. A macska a nyakamba, Sári szimatot vett, majd vad prüszköléssel jelezte ő bizony kiborult a kis szőrmóktól, így eszembe se jusson felmászni a hátára, különben is, ha mégis eljutunk valameddig és megijednek egymástól még nekem is bajom eshet, maradt tehát a séta két lábon hazáig.
Mennyi lehet 2-3 km? Hát test mozgásnak sem utolsó a friss és mély szántásban sétálás. Utólag is elnézést a tulajdonosknak a lapátnyi patanyomokért.
Elértük az első árkot, amit mindketten könnyedén vettük. A következő márcsak szár hosszon, de az utolsó ami már a falu határában volt próbára tett minket. Felraktam a szárat a ló nyakába és bízva benne, hogy szeret még a mai nap után is, átugrottam a macskával a kezemben. Persze a nagy asszony, kérette magát a túlpartról, de csak utánunk ugrott, ami egy ekkora állattól igen szép teljesítmény és örültem, hogy ennyire kötődik, még macskástul is hozzám. Elrendeztem a ruházatom, majd kisétáltunk a fő útra, nem kis feltűnést keltve.
Csak egy macska.... Folyamatosan ez a mondat visszhangzott a fülembe. Én nem erre nevelem a gyerekeimet, én nem tudtam volna csak így tovább lovagolni, tudomást sem véve erről a kis szerencsétlenről...Folyton ott motoszkált volna benne a bűntudat egy vízben kapálózó kismacska látványával. Ennél azért többre becsülöm az életet!
Hazaérve, egyből lefújtuk Frontline-nal a kismacskát, majd beraktam a kozmetikába. Mire kibontottam a konzervet, már ropogtatta a száraz tápot, ami igencsak nehézkesen ment neki, de ennyire éhesen, mit számít mit talál, ilyenkor nem lehet elvárni, hogy megválogassa a neki valót.
Miután jóllakott, rátelepedett a kispárnára, közel az edényekhez és dorombolva álomba merült.
Hazafelé az iskolából, elmeséltem a lányoknak, milyen kis állatot találtam.
Nikolett felháborodva, teljesen kipirulva közölte:
-Anya, ezt nagyon gonosz emberek csinálták! Én sem hagytam volna ott, ügyes vagy!
Örülök, hogy így gondolkozik, és nem azt mondta: -Csak egy macska....



Bulit nem rendeztünk a tiszteletére, de elkereszteltük MÁZLISTÁnak.

Mint cicának nincsenek nagy igényeim, csak annyi, kérlek szeress... de minden szőrszálamat külön is, ha lehet!

Jó napok, rossz napok

Az elmúlt napokban kicsit sem volt pozitív a hozzáállásom a dolgokhoz. A szabadnapjaimon fújt a szél esett az eső, bezzeg ma, ragyogó napsütéses, szélmentes időnk volt. Nemsokon múlt, hogy lemondjam a kozmetikára váró kutyák sorát és lelépjek a lovammal egy kis sétára. Na azért ezt mégsem, de kárpótlásul egy kis dögönyözés és jutalom pucolás kijár kedvenc négylábúmnak. Már a lakásból kiérve jöttem rá, miért a hiányézetem: Hol a lovam? Sári lefeküdve a karámban napfürdőzött, a frászt hozva rám. Miután unottan felemlete a fejét, majd végigmérte a ruházatom -már ismeri a lovaglós szerkóimat- és a kezemben lévő fekete ápolószeres dobozt, lassan, komótosan feltápászkodott és a kapuhoz battyogott. Hiába, ha gazda egyszer kitalál valamit...
A kutyák teljes valójukban sütették magukat és nagyokat hancúroztak a kertben.
Hogy a kozmetikából kitekintve, necsak fényterápiában legyen részem, minden este sütit sütöttünk a lányokkal. Nincs is annál finomabb, mikor a forró fánkot nutella krémbe vagy fahéjas porcukorba tunkoljuk, majd kissé átrendezve nyelvünk redőzöttségét, mindezen ízeket kiélvezzük.

Szerdán egyik kedvenc kliensem jött szépülni, Oszkár az óriás uszkár. Ha létezik kutya, amelyik lenézi kétlábú nemzetségünket, hát ő méltán állhatna a dobogó legfelső fokán e cím birtokosaként. Semmi felesleges kedveskedés, vagy farokcsóva, önálló gondolkodás és a legnagyobb fegyelmezettség jellemzi. Érzelmek nélküli kapcsolat a miénk, legalábbis részéről, hiszen én minden alkalommal megcsodálom szépségét. Nincs olyan ember aki megállná szó nélkül, e hatalmas és impozáns kutya látványát. Közel 6 órámba kerül, hogy tiszta uszkárt varázsoljak, a kertek réméből, de munkám befejeztével jólesően konstatálom, megéri a szenvedést. Bár önkritikát gyakorolva, messze elmaradok egy uszkár specialistától, mégis néha sikerül jó passzban összetalálkoznunk. Hiszen én csak az egyik fele vagyok a dolgoknak...



Így voltam ezzel a héten is. 3 év ismeretség után valami kibontakozni látszott, egy pacsi adás kezdetével. Mondjuk úgy, baráti kezet kaptam Oszitól és ahogy ismerve habitusát, igazán megtisztelőnek éreztem e gesztust részéről. Majd egy kis bökdösés következett, amiből eljutottunk az orr simiig. Én nem erőltettem, ő meg nem kezdeményezett tovább, így megálltunk ennél a pontnál. A munka végeztével kicsit nassoltunk, majd megérkezett a gazdi, aki szintén észrevette a kettőnk közötti változást. Furcsa, de szép dolgok ezek. Aki nem kutyás, nem is tudja milyen egyéniségek lappanganak e négylábú ebekben.

”A kutyák, akikkel megosztható a létezés, különös és csodálatos lények, s nem lehet teljes az élet kutya nélkül...”

Gerald Durell

Lovastúra jíííhááá!

A mai kilovaglásom elmaradt az erős szél miatt, ezért előkapartam egyik őszi emlékemet:

Iklad- Őrbottyán –Fót - Őrbottyán és haza

Reggel 10 körül terveztem az indulást és csak pár perc késésben voltam, mikor kiléptük a kapun. Nagyon jó idő volt, szépen sütött a napocska, egyszerűen minden jól kezdődött. Domony szélénél végig baktattunk a galgaparton, majd a temetőnél felfelé Domony-völgy felé. A 2. tóhoz kiérve, már csak egyenesen haladtunk, hol ügetve, hol bóklászva nem kis feltűnést keltve a lakosok körében. Egy hidegvérű teljes túra felszereléssel, lovasa kobakban, már kimerítette a "furcsa jelenség "fogalmát. Mindenkinek illedelmesen köszöntem, a gyerekeknek integettem, míg az egyik apuka, a kapuban állva feltett egy igen érdekes kérdést:
-Vemhes ez a ló?
- Nem csak hidegvérű, ő ilyen fajta, tudja, mint a régi kocsis lovak.
-Pedig olyan magas!
Nem tudom kinél járt a terhesség egyenes következményeként magasság növekedéssel, de inkább csak magamban válaszoltam ironikusan erre a tény megállapításra.
Erdőkertesre érve, bebizonyosodott, hogy a kőművesek nemcsak a fiatal lányok beszólogatásaihoz értenek a ház építésen kívül- így engem is elláttak jócskán "praktikus" tanácsokkal a lovaglással és lovam tempójával kapcsolatban. Egyszer kellett csak az előre választott útvonalamon módosítani, ugyanis az új ház építők, eltüntették az utat, ha meg rá leltem, az elburjánzott akácos tett keresztbe.
Mire elértem Erdőkertes és Őrbottyán határát övező vasúti kereszteződéshez, az előttünk álló emelkedő tetején, három lovas jelent meg, majd integető kezek és Jihááá-zó lelkesítő kiáltások fogadtak.
Csuti, Unicorn és Steve elém jöttek, mint fogadó bizottság és bekísértek a Los Vegas Farmhoz. Az fenyvesben lévő út, nemcsak festőire sikeredett, de a talaj minősége is szuper volt. Eszméletlen szép helyek vannak arra felé! A bokám annyira elzsibbadt -hiába tekergettem útközben, nesze neked versenysport- hogy majdnem seggre ülés lett a leszállásból a Farmon. Mire visszaállt a vérkeringésem, Sári biztosította újabb nyomorom, mert szerinte bizony kicsi a ló kikötő, így oda passzírozott a rúdhoz. Na akkor a fáradságtól, már nekem is elborult az agyam, de szerencséjére nem találtam el a tenyeremmel, pedig a szemem majd kiesett és a komplett belső szerveimet átrendezte ezzel az akciójával.
Miután mindent elrendeztünk, Csuti bekísérte átmeneti karámjába lovacskámat, akit Bende udvarlása fogadott. Szegény kancák hiába villogtatták és dugták, kecses sportos hátsójukat a hárem őr orra elé, bizony neki a tésasszony kinézetű Sári tetszett.
Sötétedés előtt, még megtekintettük Unicorn pöttyös hidegvérűjét, aki előző nap érkezett az új tanyára -húzatva magát- Bluékhoz.
Ha jól emlékszem 5 órát jöttünk aznap, volt mit pihentetni este

Másnap reggel 9-kor már nyüzsgött a Farm a lovasoktól, a ló kikötők lassan megteltek, na meg tanulva a tegnapi passzírozásból, inkább a karámban nyergeltem.



Most már bevallom, csak a többiek magabiztossága miatt nem pánikoltam. 20 lovas+ 2 csikó és 5 kutya indult útnak. Hol párosával, hol egyesével róttuk a kilométereket. Nekünk ez volt ez első közös, nagy csapatos túránk, így fogalmam sem volt, hogyan fogjuk bírni a többi lovat és a tempót.
Sári ismét bebizonyította, egy hidegvérűt nem könnyű kihozni a maga megszokott nyugalmából, így az első vágtaszakasz után, ahol még apait-anyait beleadva szeltük a métereket, a többi részen már csak ügetve, néhol gyorsulgatva követtük a csapatot.
Mint vendég és lassú lovas, nagyon figyeltek ránk a többiek, így mindig akadt valaki, aki lemaradva a többiektől jött előttünk vagy mellettünk ill. szólt, ha nagyon lemaradtunk a csapattól.
Sok lovassal és kutyással találkoztunk, köztük a veresi Farm tanyásokkal is, aki vendégül láttak minket nyáron rendezvényükön.
Útba ejtettük a Medve farmot, ahol érdekesebbnek bizonyultunk, a mackók és farkasok seregénél.
Az első és utolsó megjegyzést egy sétáló pár tette, ezúttal Maxira a Fjord lovacskára:
-Ez mangalica és ló keresztezése? miután hárman is hallottuk eme velős mondatot, ránézve a fiatalemberre épp azt taglaltuk, hogy ez most viccnek szánta vagy tényleg ennyire alacsony az IQ-ja.



A vendéglőhöz érve, a ló kikötés okozta a következő fejtörést, mert Sárinak nem jelent akadályt az, amiben nincs áram. Így állandóan változtatta helyzetét a kötél alatt, és két oldalán, attól függően, hol találta finomabbnak a legelendő füvet. A gasztronómia nem az erősségem, de azt hiszem jól választottam ebédet. A Borzas csirke után az óriás túrógombóc már kifogott rajtam, de még jó, hogy nem lapátoltam be puszta szorgalomból, mert hazafelé sokszor eszembe jutott a visszafelé távozó étel gondolata. Tudtuk, hogy ránk fog sötétedni, így egy rövidebb utat választott Csuti és Vega.
Steve fej lámpáját, na meg a rutinosak útbaigazítását követve indultunk, a számomra ismét új terep felé. Mire besötétedett, Sárinak is eszébe jutott, hogy nem illik lemaradni, mert bizony nem látjuk a többieket. Így nagyon büszkén mondhatom, ha érdekből is, de tartotta a tempót a 7 lovassal hazafelé.
Megvártuk a Gyorsabb csapatot a Farmon, és eltettük magunkat holnapra. Hazaértem, vettem egy forró fürdőt, de még így is fájt mindenem. 7 órakor elzavartak aludni, mert teljesen beszámíthatatlan voltam. Fájt mindenem és egyetlenegy porcikám sem kívánta a holnapi hazavezető utat.

Vasárnap reggel fél9 körül már a Farmon voltam. Nikol már kiosztotta a reggelit, amit Sári elég vonakodva hagyott maga mögött.
Elkezdett csöpögni az eső, de időre kellett hazaérnem, így nagyon nem volt választásom, akarok-e elindulni.
Steve kabátja ami zöld sárga színben pompázott a piros nadrágomhoz és a kék nyereg alátéthez passzolva, ami még kiegészült egy drapp baseball sapkával igazán színfoltos megjelenést kölcsönzött nekünk. Nem is mertem arra gondolni, a béna és a papagáj jelzőn kívül mivel illetném magam, ha szembe találkoznék egy ilyen párossal. Így próbáltam az útra koncentrálni és haladósra venni a tempót.
Mire Domonyvölgybe értem, izzadtam mint Sári, sebaj már csak 5km és otthon vagyunk.
Az utolsó utcában megtámadott egy kutya,( ráadásul ismerem a tulajt) amit hogy-hogy nem egy lelkes kőműves engedett- direkt- ránk. Ezek után, csak az ordibálásom, a pálca csattogása, na meg néha a kutya acsarkodását lehetett hallani. Még jó, hogy egész hétvégén beszéltem Sárinak, hogy nem szabad bántani a kutyákat. Miután már az egész utca kint volt, megjelent bátor Kőműves Kelemenünk, aki egy hó lapát segítségével visszaterelte a kutyát a saját helyére. A fizikai bántalmazásától-persze emberünknek- eltekintettem, mert a bokám megint fájt, és az izom lázam sem tette lehetővé, hogy laza legyek. :)
Innentől már vitt a gravitáció lefelé, már csak az ebédemre és a puha kanapéra tudtam gondolni.
Teljesítettük a túrát, baromi fáradtan értünk haza. Közel 80km lovacskáztam, egyedül vagy kisebb nagyobb csapattal a három nap alatt. Nagyon jó volt, örülök, hogy voltam ennyire hülye és nekivágtam!




Az embernek sem sikerülhet minden, még az Istennek is csak két dolog sikerült - a tavasz meg a ló."
C. Malaparte

Jön a tavasz!

Nagyon örülök, hogy közeledik a tavasz. Ilyenkor mindig több a ház körüli munka, de nagyon élvezem. Felveszem a több rétegű játszó ruhámat és megpróbálok mindent egyszerre megcsinálni. Kivinni-bevinni, előhozni-eltenni, felseperni, felmosni,teregetni,etetni, játékot szedni (mint az oviban) és eltüntetni az elmaradhatatlan nem is mindig olyan kicsi apróságokat a kutyák után. A napfény előcsalogatja a kisebb állatkákat, és egyre többször kelnek útra a gerléim is. Sajnos az idén 3 szürkét találtam a fa alatt elpusztulva minden külsérelmi nyom nélkül. Csak remélni tudom, hogy nem valami betegség vitte el őket.
Az idősebb kutyák is előszeretettel napoznak egy-egy szélvédett sarokban, a fiatalabbak állandó nyüzsgésüket kielégítve, gardedám kíséretként követnek mindenhová. Elindulok a lakásból kifelé, utánam a kutyasereg. Eszembe jut a lépcsőn lefelé menet, hogy az egyik zsebembe még pont belefér egy olló, így megfordulok a blökik meg utánam. Ezt volt szerencsém kétszer is előadni, majd miután a második vissza kanyarnál belebotlottam hű kisérőimbe majd átléptem felettük, zavartan álltak, hogy most ez valami hülye játék része, vagy tényleg ennyire szétszórt vagyok? Ginger kimondottam szeret láb alatt lenni, mindent közelről megvizsgálni és lehetőleg átmenni rajta, biztos ami biztos. Egyfolytában hülyíti a hapsikat, közben meg puccosan fenn hordva a farkát irányít és terelget mindenkit.
Hozza a játékát, amit nem igazán lehet tőle elvenni, képes örömében is visítani vagy játék közben gyomorból hörögni. Mindíg megkérdezik: Mi baja beteg? hm... nehéz kérdés :)



Sajnos a bútorok nagyon megsínylik a kutyák éjszakai tombolását. Hiába az ő szobájuk, a matracot szétszedni, a szivacsba gödröt ásni nekik csak játék. Mivel nálunk nem munka tábor van, -bár néha nem ártana nekik egy kis fegyelmezés- a legtöbb kutya kifordul magából. Lyukat kotor az ágyba, és hamár megvan a kezdve a folyamatosan érkező újabb lakók, tovább végzik a piszkos munkát.
Tegnap egyik barátunktól kaptunk egy fotelt, amit Merci matrónánk, egyből kisajátított magának.



Már ígéretet kaptunk egy "új" sarok ülő garnitúrára is, reméljük hamarosan azt is felavathatják a blökik. Addig meg marad a bútor takargatás, bár a szállóvendégeket ez nem zavarja, főleg mert reggelre lerántják az egész takarást és a szivacsba fúrva alszanak. A kutyás szobában lakik még Lou-lou nyuszi, akiről már írtam. Hát most sikerült végre lefotózni, bár elég nehéz volt megértetni vele, hogy nem kell összenyalni a lencsét.




Ha jóidő, akkor ideje egyéb, eddig talán mellőzött állatkáinkkal is foglalkozni. Az a hír járja, hogy a malacok jól taníthatóak és értelni képességük megegyezik a kutyáéval. Ezt most nem fogom sem megcáfolni sem megerősíteni, de a "GYERE", "SZÉPEN", BÜDÖS DISZNÓ" szavaknál némi reakciót véltem felfedezni sörtés barátom szemében.
- A szem a lélek tükre! Szép, csillogó, meleg, barna, mégis félelmetes a tekintete. Szinte már emberi. Leülök a teraszra és egy marék kukoricával próbálok valamit előhozni négylábú sertésünkből. A jutalom egy szem kukorica -ott ültem egy darabig- amit móceresen jól megforgat és ropogtat, mintha valami ínnyenc falat került volna a szájába. A meleg napsütés a madarak csicsergése és e kis állat jelenléte nyugalmat sugároz. Nézem, mennyire egyszerű, de szeretetre éhes teremtményt vettem. Emlékszem a macskaszállító dobozban hoztam haza, ajándékba. Sikerült mindenkit meglepnem vele és a gyerek előszeretettel jártak ki hozzá. Kis kuckót építettünk neki amit szalmával béleltünk ki. Mmindíg maradt valami kis maradék, szárazkenyér, gyümölcs amit örömmel etettünk meg vele. Szeptemberben volt 1 éves. Elkutyásítottuk, hiszen szabadon garázdálkodásának feltétele volt, hogy a nála kisebb vagy nagyobb kutyákkal is jól kijöjjön. Ő minden telhetőt megtett, hogy megfeleljen, most is finoman szinte lassított felvételként nyitja a száját a következő szem kukoricáért.
..és dönöttem: jövőhéten disznót vágunk, de Malacból nem lesz hurka!
Nem is tudnám megenni, akkor meg minek.

Indul a kozmetika szezon

Mint vidéken dolgozó kutyakozmetikus a vendégköröm nagy részét a kerti kutyák teszik ki. Minden évben azt mondom, már nem lepődök meg semmin, és mégis...

Tavaly találkoztam Bobóval a fehér puli kannal. Két évesen nem volt még rajta nyakörv, se póráz, kocsit csak az udvarban látott.
Gyorsan felmértem a helyzetet, majd kértem a gazdát varázsolja ki a kutyát az ólból, mert így nemigazán férek hozzá.
Hát itt egy fél órás, képregénybe illő mutatvány következett. A vége persze az lett, szegény kutya, elviszi a csúnya néni, aki nem szereti ha harabdálják és nekitámadnak még boxon keresztül is.
Félre ne értesenek, nem a kutyára haragszom... mire hazaérek, átható ürülék szag terjeng a kocsiban. Ezt a szagot még a két óriás Wunderbaum sem nyomja el, ha mégis sikerül, az élő biológiai fegyverben élő puli, rátesz egy lapáttal és idegességében kirakja az aznapi már félig emésztett eledelét.
Annyira azért eszénél volt, hogy a felét az apró rácson kitegye a kombi részben lévő gumitálcára. Így legalább nem kell nekem leszedegetnem róla az étel darabkákat.
Anyukámmal, aki ép mint kozmetikus tanuló van jelen, felvarázsoljuk az ebet az asztalra. A páciens meglepetségét és félelmét nem titkolva egyetlen használható fegyverét veti be, a fogait. Ezt a problémát gyorsan orvosoljuk egy un. ptp szájkosárral amiben lehet lihegni, csak harapni nem. Gyors helyzetfelmérés, nyírógépet kézbe, 10-es gépfej csatol, és máris kopasztunk.
Igenám, de hogyan kezdjünk neki. Az ollóval megpróbálom a subává összetekeredett szőrkupacot átvágni, legalább, hogy beférjek a gépfejjel és a bunda alatt elkezdjem a nyírást.
És íme az "Alany" rajtra készen:



Ketten gyorsan haladunk, felváltva fertőtlenítünk és hűtjük a gépeket. Bobó elfárad, feladja, már nem akar támadni, elszaladni. Jól érzi magát, talán érzi a súlykülönbséget? :)
Félúton lefejtjük a bundát, ami hatalmas teher az amúgy fürge és vékony testalakatú pulinak.



Miután megszabadítottuk ettől a szörnyűségtől -ami zsinórosnak abszolult nem nevezhető- megfürdettük, szárítottuk, box csere a kocsiban, majd fuvar haza.
Hát... köszönetet nem kaptam, mindenki a kutya csúnyaságával volt elfoglalva. Nekem annyi is elég volt, hogy hazafelé már nem akart megenni, hálásan csóválta a farkát és nyalogatta a kezemet. Megkockáztatom, hogy boldog volt.


Kedvenceim közé tartoznak még a bobtailok. Ezek közül is Bruno, akit csak akkor hoznak, mikor már elviselhetetlen a szaga vagy valami visszacsinálhatatlan baleset éri. (pl: egér ragasztóba fekvés)
Ilyenkor nem marad más, mint egy jól bevált rövid és sportos fazon kialakítása :)
Ekkora kutyánál már kevés a 45 wattos kisgép, elindítom a lónyírót. A gép súlya több mint 1kg-ram, de szinte mindent levisz, megállás nélkül. Ezért csak a háton és combokon használtam, a kényesebb részeken újra kisgépeztem.

A végeredmény:


Van amikor engem is elkényezetetnek, és egy-egy kozmetika után a gazdik örömmel küldik otthonról a kedvenceik képét.
Stefy



és Döme



"Milyen jó végigsimítani a bundáját! Ez a testi kapcsolat, egy eleven, lélegző lény érintése az, ami kis kedvencét oly értékessé teszi a magányos ember számára."

Hétköznapok

A héten szinte minden nap órákat ültem a gép előtt és társadalmi munkáimon dolgozgattam. Évet zárok, diagrammokat és statisztikákat készítek.
Ma már ott tartottam, hogy a gondolataimat egy lapra írtam, majd utána nézek mindennek, ha újra "gépes" hangulatomnál leszek.

Hétfőn este Zalán madarunk végleg itt hagyott minket. Olyan gyorsan történt, hogy esélyem sem volt, bármit is lépni. Hiányozni fogsz kis csuri!

Szerdán egy "fura" ember érkezett hozzánk. Overálban volt, nagy fekete dobozokat hozott és ki be járkált a lakásból. Kell ennél több egy kutyának, hogy láb alatt legyen?
Csak azt kértem a szerelőtől, mielőtt elmegy, számolja meg a szerszámait, mert lehet, hogy a kutyák kiloptak ezt-azt a táskájából.:) Este, már az új angol lónyírás formákat néztem a világ csatornán. Tavasszal remélem hasznát veszem Sári rendbetételénél, bár kétlem, hogy díjazni fogja a sörény tépést.

Csütörtökön, Zalán hiányát pótolva rájöttem, szeretnék egy nagyobb méretű papagájt. Nem fogom elkapkodni, egyenlőre nézelődök, informálódok és olvasgatok.
Mindenesetre családom többi tagja, már megint átment lázadóba:
-Nem szeretné inkább valami mást? Valamit ami nem tollas, szőrös, pikkelyes? Ami nem kiabál, szemetel, nem kell takarítani vagy etetni?
Nem akarsz inkább egy kis traktort? Na itt egy kicsit meglepődtem, bár eljátszottam a gondolattal, hogy egy bobcat-el forgolódok, futószárazó karámot alakítok ki magamnak. Na de nem olyan könnyű engem eltántorítani, ha egyszer valamit a fejembe veszek!

Lilu beköltözött a lakásba hétvégéig, hogy fehér kutyát tudjunk belőle varázsolni. Pénteken utaznak a nagyfőnökkel Németországba kiállításra.
Így készítettem gyorsan egy család képet. Lilu a legfiatalabb, a nagyi Onyx középen, és Mirage az anyuka. Természetesen mindenki kajáért kunyizik :)



Végre sikerült gazdához adni egy mentett kutyát. Megérdemelte, rég várt már az igazi örökbefogadójára.

Csütörtökön bejutottam egy díszhalashoz és vettem két algaevőt és egy pár almacsigát. A lányok rögtön el is nevezik a halacskákat:
Szipókának és Cuminak. Tökéletesen illik két aranyhalunkhoz, akik a Cápa és Ficánka nevet viselik.

Tegnap féreghajtó osztás volt. 280kg-ra való tablettát adagoltam szét. Akinek nem tudtam a súlyát, azt besaccoltuk, majd lemértem délután. Az ízesített tablettákat egymás után köpködték ki, így maradt a kolbászba rejtés. Bezzeg a yorki egyből elrágta a negyed gyogyóját. A rutinosak még így is kirágták a tablettákat, hiába a finom falat. Na ekkor befogtam a két lábam közé a rafináltakat és gyógyszer lenyomás következett. Mivel a bél"tisztítás" úgy hatásos ha mindenki egyszerre kapja, így a panziós ebek is részesültek eme akciónkból.
Az első negyedév letudva :)

Pár napig vendégünk lesz Rómeo a beagle fiúcska. Az első zajos éjszakája után, már szinte csendesen szófogadó.
Lulu a fekete nyuszi, mintha macskának képzelné magát, állandóan hízeleg, hogy vakargassuk. Már csak a dorombolás hiányzik a megfelelő hatás eléréséhez. Persze Romi egyből kiszúrta, hogy valami állatka költözött a szobájukba. Biztos távolságra és magasságba helyeztem a tapsifülest, így vadász ebünk kénytelen az ágyon aludva őrködni a nyuszi alatt.

Ma, mikor végre elállt az eső, elkezdtem rendezgetni a kertemet. Már ami megmaradt belőle. Nemhiába mondják, vagy kert vagy kutya. Hiába a kerítés, a kicsi kutyák átbújnak, a nagyobbak, főleg Biberach és Jenny, minden erőfeszítés nélkül ugrálnak ki-be kedvük szerint. Már akkor letapossék a virágokat, mikor épp kibújni készülnének.
Elkezdett felengedni a tó jege. Még pár ilyen meleg nap és léket tudok ütni a tetején, hogy élelmet szórják be a halaknak.

Két napja nem bír magával a kismalac. Állandóan kiszökik. Ilyenkor úgy járkál a kertben mint aki felhatalmazást kapott a terület védelmére. Persze, tudjuk, hogy csak színészkedik, de rém vicces, mikor horkangatva rohan a kapuhoz borzolva azt a kevés szőrét és megpróbálja ijesztgetni az éppen hozzánk érkezőket.



Ez a kép még a fogyókúrája előtt készült :)

Egyéb állatkák

Ebbe a kategóriába tartoznak azok a két és négylábú kedvenceink, akik nálunk szálltak meg az évek során. A divat és régi vágyak, nálunk is lemérhetően megmutatják magukat, gondolok itt olyan hobbyállatokra, akik nem hétköznapiak, főleg nem panziós vendégként.
Egyre több vadászgörény költözik hozzánk, rövidebb hosszabb időre. Van akit saját rezidenciájával együtt hoznak, van aki beköltözik a nagy macska kennelbe, persze cica nélkül.:) Ilyenkor átrendezésre kerül minden. A lenyelhető és széttéphető játékok kikerülnek, helyükre fa dobozok, bújókák és függőágyakat helyezünk el. Rizzo-t, kis görény kora óta ismerjük. Kedvességét és kíváncsiságát csak méretei múlták felül. Vérbeli ragadozó, a felkockázott csirkemell a legfőbb tápláléka. :) Természetesen, nála már oltási könyvet kérünk a panzióztatás idejére.

Nem holmi zűrös rokon beadására céloztam amikor a "Két Lábú" jelzőt használtam. Egy-egy hosszabb utazás alkalmával, papagájaink is ellátásra szorulnak, főleg ha közeli kapcsolatunk a madárkával. Citrom, aki fajtáját tekintve, Sárga-kék ara (Ara ararauna), igencsak beszédes-rikácsolós :), és a maga módján kedves vendégeink egyike.


Kedvence a mogyoró, így is takarítottuk. Amíg az egyikünk elvarázsolta egy földi"finomsággal" és beszélgetett vele, aminek tartalmát bizony nem igazán értettük, lévén oroszul mondta a magáét, a másik kicserélte a papír réteget alatta, amit sokszor felszedett és apró darabokra szaggatva ajándékozott újra meg vele.
Ha rossz napja volt, bizony az egész utca hangos volt tőle.

Másik "beszédes" vendégünk Cleo, aki viszont már étkezését tekintve igencsak ínyencnek számított. Vele testközelből is megbarátkoztunk, miután az összes fülbevalótól, gombos pólótól megszabadultunk. Még így is sokszor kaptuk a KAKA szót az arcunkba, hol dicséretként, hol nem tetszését kifejezve. Igen ám, de unalmas óráit tanulással kezdte el tölteni, így tökéletes "ugatógép " vált belőle. Ha mérges volt, a kalitkájában elhelyezett játék csirkét püfölte, amíg le nem higgadt.
Kedvence a Pringers chips volt, ezért akár még kedveskedni is tudott. :)



Amikor a következő vendégeinkről mesélünk, mindenki csak mosolyog, pedig ha jobban belegondolunk, mindenkinek van egy sztorija a munkahelyéről:
Tehát, lakott már nálunk két kacsa, egy törpe gatyás tyúkocska, és több, a húsvétot túlélő nyulacska.



Egyik ilyen vendégünk Artur, akinek saját bilije van és igencsak kényes gyomor szerkezettel bír. Ezt probiotikummal ill. száraz kenyérhéjakkal tartjuk rendben vagy orvosoljuk. Utolsó, nem is olyan régi látogatásakor, még egy gyors és igencsak szükségszerű karom vágásban is részesítettük. Ha különc nyuszi, akkor említést érdemel még Pamacs, az oroszlánfejű törpenyuszi. Az ismeretségünk régre nyúlik vissza, de bizony neki is megvan a saját rigolyája, mégpedig a csörgős hordócska. Ezt a játékot ha kell ,támadásba lendülve de megvédi, így amikor takarításra kerül sor a hordócska mindig a fekete nyuszi mellett várja, hogy visszakerüljön a tiszta forgácsba.

Hüllők? Talán ők tarthatóak a legjobban otthon. Hiszen egy -egy gekko, kígyó, sikló megetetése kitarthat egy hosszú hétvége erejéig. Így igazából nálunk eddig csak teknős fordult meg, méltón képviselve társait.

Szilveszter

Mindenkinek Boldog Új Évet Kívánunk!

Túl vagyunk az év leghangosabb estéjén. 3 rádió állt készenlétben az esti hang hatások zavarása érdekében. Este nyolc körül, takarodót fújtam. Még Biberachot is bezártam, sose lehet tudni. Kiosztottam a Kókusz gazdijától kapott zserbókat, nagy simi mindenkinek, zene bekapcsol, és vártuk a durrogást.
Biztos azért mert öregszem és kezdek elkényelmesedni, de számomra a szilveszter kicsit olyan mint a húsvét. Okot találnak az emberek arra, hogy engedéllyel leigyák magukat, és persze petárdázzanak.
Már délelőtt felvásárolták a közért összes gyerek pezsgőjét, ( kb.4db-ot) így a vacsoránál, almalével koccintottunk a lányokkal. Nekik még rém izgi egy szilveszter, pörögtek is ezerrel. Mindenkinek örömmel újságolták, hogy ma addig maradnak fenn, ameddig akarnak. Néha az ablakhoz rohantak, nézni a tűzijáték fényeit, én meg ilyenkor kimentem körbenézni. Eltakarítottuk a havat a járdáról, mégse hagyjuk reggelig havasan,nameg ezzel is fárasztom kicsit őket.
Csak egyszer rohantam ki, mert egy lelkes fiatalokból álló banda, pont előttünk dobta el sípolós,pukkanós játékát. Csak tudnám mi jó van benne...A hóesésnek köszönhetően, rendszeresen zokni váltást kellett eszközölnöm egy -egy lopakodós ellenőrzésem alkalmával. Volt nagy telefon forgalom, a gazdik kutyájuk,a barátok a család hogyléte felől érdeklődtek. 10 óra felé, már Milka és Zserbó a két fekete németjuhász leányzó is elfáradt, így csend telepedett kis, hófödte birtokunkra. A lányok is kidőltek, Noémi kezéből kivettem egy csillámosan rajzoló filc tollat (hihetetlen ez a nő személy), betakargattam őket, majd kihasználva mind a 3 csatornát, elkezdtem nyomkodni a távkapcsolót.
Éjfélkor a templom harangja erős kongásokkal jelezte, itt az új év, ráadásként egyből utána a petárda, és fényáradat órája következett. Kint álltam a teraszon, néztem a fényeket, majd rendszeres körutaim keretén belül, lementem Sárihoz is. A beállója előtt állt, és nézte a fényeket. Teljesen el volt varázsolva, csak akkor rezzent meg, mikor beletúrtam nagy, tömött, maciszerű bundájába. Átkaroltam a nyakát és magambaszívtam a széna és vizes lóbunda keverékének illatát. Minden szobában, ahol állatka volt elszállásolva, égett a villany, szólt a zene, így én a sötétben teljesen hangtalanul tudtam betekinteni az ablakokon, mi újság odabent. A társaság jót tett minden kutyának, bár nem aludtak, de az ágyon feküdve figyeltek kifelé.
Nem volt hányás, nyáladzás, remegés, semmi. Mivel senki sem pánikolt, és a csapatszellem jól érzékelhető volt, tudták jól nem kell félniük. Így is viselkedtek, bátrak voltak és aranyosak.
A levegőben égett műanyag és papír szag terjengett. Három óra felé, alább hagyott a jókedv, lassan lecsendesült az éjszaka. Igazán szép hajnalunk volt. Már világosodott, mikor a fürdőből kijöttem. Lefeküdtem a gyerekszobába, hiszen a mi ágyunkban két gyerkőc szunyókált. Egyszer még felriadtam, mikor Prince felmászott a hátamra, elsétált az arcomig, megnyalta az orromat, majd vissza tapicskált, tett két kör rajtam, és lefeküdt.
Reggel a Hupikék-Törpikék zenéjére keltem,kb.2 órát aludhattam. A torkom megint fáj, de túl vagyunk...az óéven.

"A fájó igazság az, hogy az állatok számára mi, emberek, bizony reménytelenül esetlenek, óriásiak és nehézkesek vagyunk. Teljességgel képtelenek vagyunk a szökkelésre, ugrásokra vagy kecses nekilendülésekre, sőt ami azt illeti, szinte minden egyszerű manőverre, ami ahhoz szükségeltetne, hogy akár csak efogadható játszótársak is legyünk."

Egy bolond nap

Megmosolygom azokat akik így kezdik a mondatukat: -

De jó nektek, hogy ennyi állatotok van!

Na nem gúnyból ered a felfelé ívelő szájhúzásom, inkább abból, hogy sokan nem is gondolják végig, mivel jár ez az életforma.
Reggel vagy inkább hajnalban, 3-4 óra között Mirage,-aki beköltözött a lakásba tüzelése idejére- elkezdi kaparni a boxajtót. Ha ez nem jár sikerrel, akkor ütemesen elkezd "dobolni" a farkával, majd kutyanyúzáshoz hasonlító hangokat ad ki magából. Erre, gazduram kikel az ágyból, kiengedi a kutyát, mire a másik két eb, Onyx -aki már szépen lábadozik az ivartalanításból- és Prince is kirohan a lakásból.
Én ezt a hajnali ki-be engedést -lévén ritkán jut rám a sor,- félálomban megoldom, párom viszont, ha egyszer fel kell elég nehezen alszik el újra, így játszik még kicsit a gépen, majd mikor már teljesen átfagyott, fekszik vissza.
Ezek után reggel 6-7 között Bagíra, a fekete labrador ütemes ugatására ébredünk. Árpi pattan, én meg fordulok az ágyban, majd 5 perc múlva teljes kutyás felszerelésben megjelenik az ajtóban, villany felolt, napi feladatok félálomban való megbeszélése és már el is tünt a lakásból.
Feltápászkodok- ez a nap legnehezebb része számomra- majd a fürdőszoba felé menet, beköszönök a lányoknak egy, : Jó reggelt, ébresztő! mondattal. Ekkor Prince berohan a gyerekszobába és heves láb nyalással köszönti porontyaimat. Mire kijövök a fürdőből, a gyerkőcök a nappaliban gubbasztanak, magukra húzva a kutya takaróját, rajta a kutyával. -Mit csináltok azzal a takaróval?- Anya, olyan jó meleg! jön kórusban a válasz. Szuper, ezt látná a védőnő, de már szedem is össze a ruhájukat, mert ma mennek a nagyiékhoz és ott alvós buli lesz nekik. Közben elindítom a mosogatógépet,és bekapcsolom a vízmelegítőt, hátha kávéhoz jutok még reggel.
Ekkor ajtót kitárva, szellőztetés gyanánt, férjem közeledik, közli, ki-mit csinált vagy nem csinált éjjel, ki volt kint és ki nem, és szedelőzködjek, mert sok a dolgunk.
Kapom a következő réteg ruhát magamra, az elmaradhatatlan kesztyűt és indulok kifelé. Még az ajtóból jelzem a kiskorúaknak, hogy elővettem a tejet és a reggelizőpelyhet, burkoljanak be pár falatot indulás előtt.
Kiengedem Bagirát, Bodeet és Mercit, majd a felső csapatot, Lizit, Cherryt és Mázlit. Szegény Mázli vizsla nagyon rozoga, így őt ölben hozzuk-viszük a lépcsőkön. Felseprek, felmosok, kiosztom a reggeliket, közben Vacakot is megkel fürdetnem, ma hazamegy és gazdi tiszta és illatos kutyát szeretne otthonra. Kis családom elindul, kabát, kesztyű, sapka, és váltó ruhák tömkelegével. Mirage progeszteron szint mérésre megy, Cherry haza indul a lányaim meg a mamáékhoz.
Miközben bontom a rasztássá összeállt Vacak bundát, felváltva csörögnek a telefonok. Csóri kutya, tiszta káosz körülötte a levegő. Végre eljutottunk a fürdésig.
Csengetnek. Megérkezett Csoki az újfullandi leányzó, aki hozta a fundik imádni való természetét és Sanyi kutyával egyből hatalmas játékba kezdtek.
Még a gazdáit sem kíséri ki, annyira lefoglalja a játék.

Beáztatom Sárinak az abrakját. Tappancs nyuszi is reggelizik, na meg Zalán a kanári is kopogtatja az edényét.
Vissza Vacakhoz, bevizezem, rajta a sampom, csörög a telefon. Megbeszélés, közben megmosom a kutyát, rárakom a türcsit, újra csörög a telefon. Fülemen a mobillal, törölgetem a kutyát, és bekapcsolom a szárítót. Kutya vonyít, mintha nem élvezné a meleg levegő áramlását én meg magyarázkodom, hogy nem nyúzok senkit, csak a hajszárító miatt sikít a bolognese. Feladom, behozom a lakásba, majd folytatjuk ha nyugi lesz. Csengetnek.
Kimegyek, megmutatom az elhelyezéseket egy leendő panzióztatónak.
Újabb telefon, jönnek a barátok. Gyorsan előkészítem az ebédet, felbodom a leveset a gázra, na meg egy kis vizet a tésztához. Elkezdek teríteni, de -nem fogják kitalálni- Csengetnek. Megérkezik Kókusz a 12 éves samoyed. Ha már új kutya, megismertetjük a többi lakóval, Mázli és Lizzy közömbösséggel fogadják Kokot. Mázli ölben vissza, Lizzy is, úgylászik tanulnak egymástól... Sári végre megkapja az aznapi adagját, szegény ló, jobb gazdát érdemelne nálam.
Lejárt a kötelező csendespihi, meleg vizet viszek vödörben, majd kutya kiengedés. Elindítom a mosást, megérkeznek a vendégek. Végre leülhetek, végre eszek.
Az ebéd nyugiban telik, majd kutya csere, gumi szedés, felmosás.
Sárinak vizet viszek, mert hát a napi 80-100literhez még hiányzik az utolsó 40.Természetesen leöntöm magam, de nagyon nincs most időm evvel foglalkozni.
Bedobom a kihűlt kávém, nadrágot cserélek, átnézem Vacakot, még igazítok rajta egy keveset és beborítom coco-vanille parfümmel.
Csörög a mobil, úton vannak Vacakért. Újabb kutya csere, takarítás, felmosás. A vér cukrom helyre állítása érdekében, magamba tömök egy kis bejglit. Elbóbiskolok, ölemben egy yorkival, hónom alatt egy bullyval. Mikor magamhoz térek, fáj a torkom, és lázam van. Már csak ez hiányzott.
Csengetnek, megérkezik Mázli gazdi. Öreg, kis rozoga, támogatással ugyan, de kimegy a kapuig. Berakom a kocsiba, még egy utolsó simi, egy búcsú puszi, talán már sosem látom többé. Szomorú lettem. Még a meglepinek számító mozijegyet sem tudom örömmel venni. Kókusz megkapja az ízületeire kapott gyógyszerét, kiosztjuk a vacsikat, majd megérkezik Vacak gazdája.
Gyors létszám ellenőrzés, öltözés, indulunk. Nem igazán érzem magam toppon, a boltok bezártak, még a karácsonyi ajándékomat sem tudom beváltani. Sebaj, jó lenne egy új kabát, ami végre melegíteni is tud. A nyomorult érzésem egyre csak nő, mikor meglátom a kabát méreteket. Minden mai fiatal megállt az XS-es méretnél?? Végre rátalálok egy L-esre és az ára is csábító. Mennyire közhely, de amint pittyeg a pénztárgép, mintha jobban lennék, vagy csak a gyógyszerek kezdtek el hatni?
Rég láttam ennyire jó filmet, a lázam is lement. Még megy a felirat a vásznon, de már gurulunk haza.
Utolsó kiengedés, víz feltöltés, mindenkit figyelünk, most nincs játék vagy ramazúri, bőven elmúlt 11óra.
Létszám ellenőrzés, gyors villany oltás.
Mire ágyba kerülünk éjjel fél 1. Bedobok egy gyógyszert, hátha reggel beszélni is tudok majd.
Még fél álomban eszembe jut, nyitva hagytam a kocsit, fülelek, minden csendes, kivéve a mellettem horkoló emberkét.
Ezek után, hajnalban Mirage megint ébresztőt rendel el, és Bagira sem bírta 6 óránál tovább.

"A valódi életbölcsesség abban van, hogy a minden napokban észrevegyük azt, ami csodálatos."
(Pearl S. Buck)

Készülődés...

Az év legszebb ünnepe közeleg, mégis mindenki zaklatott, ideges, ingerült. Épp próbálok átkecmeregni a város másik felére, utolsó hivatalos ügyeimet intézve. Ülök a dugóban, hallgatom a rádiót, de már gondolatban otthon vagyok. Vágyom haza, az állandó rumliba az állatoktól nyüzsgő kis szigetre.
Próbálom nem elfelejteni, a hátra való tennivalókat mit kell vagy éppenséggel kéne csinálni, mert bizony az elmúlt két napban rajtam is kifogott a kórság. Na nem valami karácsonyi vásárlás új neve ez, hanem egy ovi baci, ami hazakerülvén, befészkelte magát a torkomba. Kaptam rá gyógyszert, szedem is rendesen, talán használ.
A fél órás út most háromszorosára nyúlt, mintha még inkább megakarná utáltatni magát mindenkivel ez a hónap. Megettem a kocsiban hagyott összes dugi kaját, unatkozom, végre elindul a sor, megindul a forgalom.
Hazaérve, már csak az ágyba dőlés tényét állapítottam meg aznapi feladatomul, pedig lelkiismeret furdalásom van,hogy nem mentem be a kutyákhoz.
A rákövetkező két nap, maga volt a rémálom. Rohanás, meló, beteg gyerekek, rohanás, főzés, mosás, kutyák ki-be, jönnek-mennek és már megint este van. Éjjel felriadok és lemegyek Sárihoz. Az a fránya rossz érzés már megint. A hideg visszaterel a lakásba és bár minden rendben, csaknem tudok elaludni. Bolond álmok keringőznek a fejemben, és nekem az a feladatom, hogy rendet rakjak köztük. Már ilyenkor is..mikor alszok.
Ma reggel kozmetikáztam utoljára. Rebeka a 11 éves angol cocker méltó hisztivel zárta le ezt az évemet. Előadta a gazdára mászást, láb rángatást, majd az asztalon pörgést, szinte mindent bevetett csakhogy megszabaduljon tőlem. Hát nem jött össze, csak sikerült megnyírni így télvíz idején.
Elkészült a felújjított villany pásztor, így Sárinak nem lesz kellemes az ünnepe, márami Houdini mókáit illeti. Eldöntöttük a karácsonyi menüt, vagyis inkább azt, mit nem eszünk és mivel kedveskedünk majd a lakóknak:
Sári almát kap, a kismalacnak tököt keverek főt burgonyával, neki ez a kedvence.
A bullyknak szintén gyümölccsel kedveskedünk, a bentlakóknak pedig juti falatokkal szeretnénk örömet okozni 24-én.
Bár kettővel több lábuk van mint nekünk, az ünnepen rájuk is gondolunk, hiszen ők is a családhoz, hozzánk tartoznak.

"..Sok-sok türelem kell hozzá. Először leülsz szép tisztes távolban tőlem. Én majd a szemem sarkából nézlek, Te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz..."
(Antonie de Saint-Exupéry A kisherceg)

Békés, Boldog Ünnepeket Kívánunk Mindenkinek!

Megérzések..

Időpontunk volt doktor bácsihoz Onyx kutyámmal, ivartalanításra. Jöttek, mentek a betegek, a lábadozók, az egészséges oltásra érkezők mi meg vártunk a sorunkra. Többször vissza-visszatért egy kósza gondolat, jól döntöttem? Mármint nem maga az ivartalanítás miatt, mert az igenis jó dolognak tartom. Egyszerűen a tény, hogy ma megműtik a kutyámat és baj lehet, nem ment ki a fejemből.
Szólítottak, mehetünk. Beléptünk a rendelőbe, megvártam amíg átnézik a kutyát, kapott egy szurit, amitől Onyx szépen elaludt. Segítettem felrakni az asztalra és kiültem a váróba. Ittam egy cappucinot, leerőltettem egy csokis kekszet és végigolvastam egy szennylapot. Közben gyűltek a páciensek, macska, kutya szépszerével, különböző méretűek és fajtájúak. Eszembe jutott az űrlap, amit ki kell töltenem. Telefirkáltam a rámeső részt, majd rátértem kutyám adataira. Jézus, már több mint 6 éves, hogy szalad az idő! Emlékszem mikor született, én vágtam el a köldök zsinórját, töröltem szárazra és mutattam be a mamájának. Sorban jött a többi emlék, kirándulások, kiállítások sorozata, hosszú fárasztó utazások, az Ő "gyermekeinek" születése, ahol szintén én voltam a bába.
Női megérzés vagy egyszerűen csak bebeszélem a pánikomat? Nem tudom, mindenesetre a műtét jól sikerült, gyorsan fel is ébredt az ebem. Hazajöttünk, kivettem a kocsiból elvégezte folyó ügyeit, és behoztam a lakásba.
Pár óra múlva kezdődött az idegeskedés. Remegés, nyüszítés, lihegés, láz, minden olyan jelenség ami bizony bajra utal. Telefon az állatorvos barátunknak, mit adhatok a kutyámnak. Hát az kiderült, sok kincsem van itthon, már ami a állatgyógyszereket illeti, viszont lázcsillapítót nem találtam. Marad a humán gyerek gyógyszer. Lassan hatni kezdett, Onyx megnyugszik és elalszik. Az idő már tág fogalom lett, arra vártam virradjon és menjünk orvoshoz. Néha el-el bóbiskolok, amint rájövök elaludtam, egyből keresem a kutyát lakásban. Hol a lábamnál, hol a kanapén találom. Liheg és remeg. Reggel telefon a dokinak, azonnal indulunk. Inkább fussak egy plusz kört, minthogy becsapjam saját magam. Gyorsan öltöztetem a gyerekeket, Onyxnak megágyazok a kombi részben, már rohanok is Pestre.
Soron kívül bemehetünk, gyors ellenőrzés, átvizsgálás. Láz van, vérzés nincs. Nagy szurik, egy kis felsírás ill. a szívemről leeső kő koppanása visszhangzik a rendelőben.
Hazafelé, már a hátsó ülésen veszekedő lányaimat hallgatom. A táj gyönyörű, mindent betakart a tegnapi havazás. Megnyugodtam.
Onyx már evett, ivott, lement a láza és már az ágyra is felkérezkedett. 3 nap múlva kontrol ellenőrzés.
Legközelebb hallgatok a megérzéseimre.

Hull a hó és hózik-zik-zik.....

A mai reggel, amár leírt, szokásos módon zajlott. Annyival nehezítettük a játékot, hogy a kozmetikából hordtuk felváltva a vizet, sajátos állatseregletünknek. A két 20literes vödör, elég határozottan visz engem előre, de izmaim átmozgatásáról még a lépcsőfokok is gondoskodnak.
Naná, hogy az utolsó fordulónál megcsúsztam és választhattam egy esést, minek következtében el kéne engednem a vödröt, vagy egy próbát tenni az irány váltásra, hátha sikerül nem a hátsó felemre érkezni. Sikerült a manőver, de leöntöttem magam cirka 5liter vízzel, így térdtől lefelé teljesen eláztam. Nyugi, maradt még 35liter a célig. A két réteg nadrág, zokni és cipő, cuppogott rajtam, fenomenálisan szar érzés volt. Most már nem adom fel, eljutok az itatóig. Ha ezt nem mondtam volna ki elég hangosan, talán meg sem történik, de Arthur és Teri a reggeli rohangászás közepette éppen hátulról, térd magasságban nekem estek, berogytam, mint akinek hirtelen ingere támadt, és újra sikeresen megöntöztem magam. Sebaj, bepótoltuk a húsvétot, bár kicsit sem éreztem magam hajadonnak, vagy fehér nyúlnak.
..és akkor.... lassan de annál határozottabban elkezdett hullani a hó.
Gyönyörű volt. Az idén született ebek, bizony ma megtanultak, havat enni, nyalni, túrni és minden olyat amit anya, nagyi, vagy egy elmeroggyant átadhat nekik. Volt rohangálás, seggen csúszás, utána meg hangos ugatás, mert bizony a vizes bunda télen nem igazán nyerő. Bár többeket ez sem zavart:
Jut eszembe, Sári ma megsemmisítő csapást mért a villany pásztorra, így kénytelen leszek, nem barkácsolni tovább, hanem telefonos segítséget kérni. Mégse várhatok Vágó Pistára hiába is vágnék póker arcot.
Idei gyerek Prince is, aki jól leplezi értelmes, terrier mivoltját. Bár lakás kutya, őrjöngeni neki is kell, nehogy még a végén stresszes élete legyen. Ha normális közegében, (értsd: a földön) szeretném lencse végre kapni, még guggolva is átfér alattam, gyorsabb mint amit épp ésszel el tudok képzelni egy négy lábú 1,30kg-os szőrpamacstól. Ezért lesben kell várni, mint simabörű a rókára. Egyszer csak huss....
..és máris lekaptam a repülő yorkit.

Az ész és a nyugalom

A reggeli köd után, gyönyörű napsütéses órák következtek. Szerettem volna legjobban kihasználni, talán az utolsó hívogató meleg napot.
Túl voltam az etetéseken, edény mosásokon, így mindenki mehetett ki játszani. Beüzemeltem nagykorúságát elérő mosógépem, ama kicsit sem meglepő tényből kiindulva, hogy Sanyi megint bepisilt az éjjel. Van egy sanda gyanum, csak a mindennapos tiszta takaró illatáért csinálja.
A mai mese két főszereplője, Bodee, az ausztrál pásztor és Merci, a gazdára váró bully matróna.
A pásztor kutyák eme alfaja, hatalmas munka kedvéről és gyors reflexeiről híres. A teraszon fel-le ugráló kannak, eszes játékot találtam ki. A játék neve: Keresd Mercit! A kutyák pár nap alatt megtanulják partnerük hívó nevét, így kezdődhetett az agymozgató torna. Jöttem, mentem, összeraktam a virágládákat, etettem a tavi halakat és egyszer csak elhangzott a "varázs szó": -Bodee, Keresd Mercit! Eme kicsit sem frappáns mondatomat, a széles szájú kis békát is meghazudtoló vigyor, majd sprinteléssel egybekötött rajtolás kísérte. Bodee, hogy minnél jobban kihasználja szürkeállományát, plusz köröket rohant és én mint bíró, partnere voltam ebben.
A játék ott ért végett, mikor az amúgy nyugodtan napozó bully leányzót, megbökdöste az orrával, ezzel újra bejelentkezett nálam és Super Dog! nevű dicsérettel, bordát döngető simivel jutalmaztam ügyességét. Bizony egy idő után, már ez is kevésnek bizonyult, így hozzátettem, Sárit és Malacot, kihasználva érinthetetlenségüket. Sikerült az elképzelésem, mint fizikális mint mentálisan lefárasztottam az agyas ausztrált. Még a nyelvi akadályokat is leküzdöttük, én kevertem az amúgy is rossz angol tudásomat az állítólagos anya nyelvi magyarommal, ő pedig hálásan rám nyújtotta rózsaszín ízlelőit.



Merci már nem játszik. Neki a kiadós élelmen, a meleg, és az állandó odafigyelésen kívül nem kell több. Esetleg ha klónozni tudnának, hogy mindig őt babusgassam, nyugodna meg végleg. Őt elhagyták, kitették éhesen, bolhásan, betegen, hátha magára talál a főváros beton dzsungelében. Elfelejtették megbecsülni és megköszönni neki az elmúlt évtized hűségét, szeretetét. A nap nagy részében alszik, ülve, állva, bárhogyan csak békesség legyen körülötte. Minden két és négylábúban, a reményt, a barátot látja. Még ilyen élet után is....
Most nálunk rehabilitálódik, vidéken, nyugdíjasan és lassan, talán kezdi terrieres énjét csillogtatni. Néha, mintha boldog lenne, csak egy kicsit.
Talán el sem hiszi..



Reméljük a szeretet ünnepén rá is gondolnak, és új gazdát hoz neki a Jézuska.

Sári a Tank!

Kicsit sem hízelgő egy gazdára nézve, ha egy négy lábú, akit élete álmának tart, állandó szívatásai megálmodója. Néha úgy érzem, házi mamutom csak saját életének színesítésére bohóckodik velem. E roppant, viccesnek kicsit sem mondható játékok kitalálója, Sári A LÓ!
Napok óta küzdök a Villanypásztor kontra Sári felállással, aminek mindig az a vége, hogy a ló kint, az áramot vezetni hivatott szalag, darabokban bent.
A mai pusztítása 3 raklap, karám fa törés, vill.pásztor szalag eltépés, müa. szigetelő letörés, és a komplett téli takarmány átrendezése, és megkezdése, ügyelve a belülről kifelé haladó evés technikájára. Az éj leple alatt, rutinos játékosként, megpróbált ki majd visszatérni eredetileg kijelölt, kicsinek sem mondható karámjába, ám mivel a hidegvérű lovak, sem mozgásuk gyorsaságáról, sem eszük fondorlatosságáról nem híresek, így menet közben megakadt a karám fák között.

Miután felfedeztem a pusztítását, és új, számára kényelmetlen testhelyzetét, töredelmesen elmeséltem neki, hogy kolbásztölteléknek is mehetett volna a kupectől, vagy szánthatna és kocsit húzhatna, mint legtöbb fajta társa. Nem tudom mire vártam, talán ,hogy megszólal és bocsánatot kér, de inkább csak füleit tekergetve próbálta értésemre adni:-Elég a rizsából szabadítsál ki végre!
Elrendeztem a kellékeket és megpróbáltam mozgásra bírni óriás lovam. Ennek következtében, majdnem rám lépett, taposott, tört zúzott, de kiszabadult.
Első útja a vízhez vezetett, majd illedelmesen beállt az ajtóba jelezvén, késik a reggeli. Hát most minden másra gondoltam, így nekiálltam menteni a menthetőt. 2 órán keresztül küzdöttem, de nem sikerült áramot varázsolni a szalagokba. Valahol elakadt a dolog, pedig még magamat is feláldoztam volna egy csípés erejéig. Hiába a mártírságom, áram csaknem jön, viszont Sári már menne, enne, így félbehagyva elmém áramkörös tapasztalatait, elindulok abrakot készíteni.
A mai menü: Lóműzli és répa. Míg az élelem lassan fogyogat a vödörből, elkészítem a száraz alvó helyet, végig megyek a karámban, hátha észreveszem mit és hol rontottam el. Sári szorosan mögöttem, minden megállónál rám tapad, belefúrja az orrát a hajamba és szuszog, szimatol. Számomra ez rém megható és egyben vicces is. Bár ma fogászatra megyek, és erről eszembe jut, talán sapkát kellett volna húznom.
Minden ágat, bokrot elhajlítok eltörök, ami hozzáér a szalaghoz, de azért a metsző olló hiánya meglátszik a kezemen.
Már megint esik..Hátamban egy lóval, elkezdek battyogni felfelé, lassan letelik a kutyáknak is a kötelező csendespihi.
Érzékeny búcsút veszünk egymástól, végig vakargatom a nyakát, marját, én pedig kapok egy nagy szuszogást az arcomba.

2007.12.12.

Talán nem a legszerencsésebb az év vége felé kezdeni -e blog írását, de a mai remek napom, úgy gondoltam megosztom a kedves olvasóval.

Már megint esik. Nem tudom minek örüljek jobban: Hogy nem fagy a kezem a vödör füléhez, vagy, hogy a játszó ruhám újfennt kutyalábnyomoktól, saras bejegyzésektől lesz teli.
A füles sapkámat inkább mellőzöm, múltkor is nagyon méregettek a "lakók" ki ez az emberke, akinek csak a szeme látszik ki a kabátból. Az alapcsapat- lészen 5 eb-ből- már megszokta, furcsa, kicsit sem szolíd ruhatáram darabjait.
Ma is remekeltem, mint szín, mint méret összeállításban, de az elhatározásom, hogy kiteszem a bandát, takarítok, majd egyéb állatkáinkat is lerendezem, megkövetelte a zöld-sárga kabátot és a műszörmével kibélelt, gumicsizma viselését.
Az elmúlt napok esőzései meghozták eredményüket, fehér kutyáink, a szürke és fekete átmeneteit öltötték magukra, míg az idősebb korosztály, csak társaik nyálától lettek színesek.
Csodás, gondoltam magamban, ezek után tényleg senki sem mondhatja a bullokra, hogy nem malacok. A Nagy Csapat, tartva a születési időrendet a következő négylábúakból állt össze: Onyx, Mirage, Lilu, Samu, Sanyi. A másik 3 csapat: Artúr, Teri, Bodee, Merci, Biberach és Jenny nevű ebek, jaj és hát Vincét és Prince-t, lányom yorkiját se felejtsem ki a sorból.
Ez a bentlakó, a befogadott, és az állandó bagázs a mai napon.
Érdekes milyen rekord gyorsan képesek változni kutyáink, ha arról van szó: Jó reggelt, gyerünk ki a levegőre! Mindig is utáltam, ha reggel lehúzzák rólam a paplant ébresztő gyanánt, hát nekik valami ilyesféle lehet, mikor kitárom a kétszárnyas ajtót, serkentve a levegő beáramlását és sürgős cseréjét. Mirage már megint a saját kosara tetején ugrál, a takarója Lilu alatt, Samu türelmetlenül ugat, Sanyi éppen Terit próbálja meg játékra hívni, de az időseb banda, bizony ekkor fordul másik felére. Hiába, ők -szerintük- kibírnák délig is, csak ne kelljen kimenniük ebben az időben. Hát nincs kivétel, így ha kell, ölben, de távozni kényszerül jól átmelegített kosarából.
Kirakom a csapatot és kezdődik az éjszaka kipergett sár és kosz, átváltozott halmazállapotának összeseprése. Átnézem a fekhelyeket, Sanyi már megint bepisilt éjjel, sebaj, álldom azt a jóembert kinek nevéhez fűződik a háztartási hypo megosztása a társadalommal. Amíg tombol kint a banda, és elvégzik az elkerülhetetlent, sebesen készítem a reggelit az edényekbe. Ilyen időben a kő sem szárad, már mindenki toporog, ugat,nyüszít, hiába esik az eső, hűvös van. Gyors bejövetel, amíg az egyik felét csukom a másik épp a gatyámra ugrál hátulról, vagy a táptartókhóz próbál odafurakodni.
A gazdik el sem hiszik, milyen gyorsan képesek kedvenceik hozzászokni a "házirendünkhöz " ezzel is erősítve ama gondoltatot, bizony szükséges a rendszeresség és állandóság kedvenceinknek.
Mint a jó farmer, én in mosolyogva nézem és örömmel hallgatom a fém tányérok lökdösését a padlón. Se morgás, se ugatás, mindenki eszik. Fél óra múlva edény beszedés, mehet elmosásra a kozmetikába.
Bekapcsolom a fűtést, 10 perc múlva már mindenki jólakottan pihen. A fiatalok még néha szimatolgatnak, hátha találnak egy-egy szem tápot, az öregek szájukat és mancsukat nyalva tisztálkodnak.

A kutyák után jöhetnek az egyéb, bolondos állataink, ezek közül is Sári a hidegvérű kancám és Malac a vietnámi csüngőhasú malacka.

Mára ennyi, este folyt.köv.