Talán nem a legszerencsésebb az év vége felé kezdeni -e blog írását, de a mai remek napom, úgy gondoltam megosztom a kedves olvasóval.
Már megint esik. Nem tudom minek örüljek jobban: Hogy nem fagy a kezem a vödör füléhez, vagy, hogy a játszó ruhám újfennt kutyalábnyomoktól, saras bejegyzésektől lesz teli.
A füles sapkámat inkább mellőzöm, múltkor is nagyon méregettek a "lakók" ki ez az emberke, akinek csak a szeme látszik ki a kabátból. Az alapcsapat- lészen 5 eb-ből- már megszokta, furcsa, kicsit sem szolíd ruhatáram darabjait.
Ma is remekeltem, mint szín, mint méret összeállításban, de az elhatározásom, hogy kiteszem a bandát, takarítok, majd egyéb állatkáinkat is lerendezem, megkövetelte a zöld-sárga kabátot és a műszörmével kibélelt, gumicsizma viselését.
Az elmúlt napok esőzései meghozták eredményüket, fehér kutyáink, a szürke és fekete átmeneteit öltötték magukra, míg az idősebb korosztály, csak társaik nyálától lettek színesek.
Csodás, gondoltam magamban, ezek után tényleg senki sem mondhatja a bullokra, hogy nem malacok. A Nagy Csapat, tartva a születési időrendet a következő négylábúakból állt össze: Onyx, Mirage, Lilu, Samu, Sanyi. A másik 3 csapat: Artúr, Teri, Bodee, Merci, Biberach és Jenny nevű ebek, jaj és hát Vincét és Prince-t, lányom yorkiját se felejtsem ki a sorból.
Ez a bentlakó, a befogadott, és az állandó bagázs a mai napon.
Érdekes milyen rekord gyorsan képesek változni kutyáink, ha arról van szó: Jó reggelt, gyerünk ki a levegőre! Mindig is utáltam, ha reggel lehúzzák rólam a paplant ébresztő gyanánt, hát nekik valami ilyesféle lehet, mikor kitárom a kétszárnyas ajtót, serkentve a levegő beáramlását és sürgős cseréjét. Mirage már megint a saját kosara tetején ugrál, a takarója Lilu alatt, Samu türelmetlenül ugat, Sanyi éppen Terit próbálja meg játékra hívni, de az időseb banda, bizony ekkor fordul másik felére. Hiába, ők -szerintük- kibírnák délig is, csak ne kelljen kimenniük ebben az időben. Hát nincs kivétel, így ha kell, ölben, de távozni kényszerül jól átmelegített kosarából.
Kirakom a csapatot és kezdődik az éjszaka kipergett sár és kosz, átváltozott halmazállapotának összeseprése. Átnézem a fekhelyeket, Sanyi már megint bepisilt éjjel, sebaj, álldom azt a jóembert kinek nevéhez fűződik a háztartási hypo megosztása a társadalommal. Amíg tombol kint a banda, és elvégzik az elkerülhetetlent, sebesen készítem a reggelit az edényekbe. Ilyen időben a kő sem szárad, már mindenki toporog, ugat,nyüszít, hiába esik az eső, hűvös van. Gyors bejövetel, amíg az egyik felét csukom a másik épp a gatyámra ugrál hátulról, vagy a táptartókhóz próbál odafurakodni.
A gazdik el sem hiszik, milyen gyorsan képesek kedvenceik hozzászokni a "házirendünkhöz " ezzel is erősítve ama gondoltatot, bizony szükséges a rendszeresség és állandóság kedvenceinknek.
Mint a jó farmer, én in mosolyogva nézem és örömmel hallgatom a fém tányérok lökdösését a padlón. Se morgás, se ugatás, mindenki eszik. Fél óra múlva edény beszedés, mehet elmosásra a kozmetikába.
Bekapcsolom a fűtést, 10 perc múlva már mindenki jólakottan pihen. A fiatalok még néha szimatolgatnak, hátha találnak egy-egy szem tápot, az öregek szájukat és mancsukat nyalva tisztálkodnak.
A kutyák után jöhetnek az egyéb, bolondos állataink, ezek közül is Sári a hidegvérű kancám és Malac a vietnámi csüngőhasú malacka.
Mára ennyi, este folyt.köv.
