Reggel, mikor indulunk az iskolába, mindíg gyorsan leellenörzőm Sárit. Nem túl nőiesen elrikkantom magam, mire lovam a rugós kapuhoz jön és vissza "szól". Höhög, böhög kinek hogyan szimptaikus, viszont ez az üdvözlés, nálunk nemcsak az abrak vagy víz hiányát szokta jelenteni.
Aznap nem volt válasz. Hívtam mégegyszer, ló sehol. Már épp azon voltam, hogy lemegyek mikor rámszóltak:
-Anya, el fogok késni!
Oké, menjünk. Hazaérve első utam a karámhoz vezetett. Minden lovasok rémálmával találtam szembe magam. Egy kóliázó, állandó kínokkal küzködő lovam volt, ami kaparta a földet majd lefeküdt. Kis idő után újra felállt, kapdosott a fejével a hasa felé, közben fújtatott és kapkodta a levegőt. Azonnal tudtam nagy a baj, telefon az állatorvosnak. Addig is séta, séta, körbe és nemhagyni, hogy földhöz vágja magát. Amint letettem a telefont, Sári megállt. Becsukta a szemét, kinyújtotta a nyakát, majd lassan az orrával a földre támaszkodott. Hagytam egy kicsit pihegni, majd újra húzni kezdtem. A következő pillanatban felbukott a lovam, eldőlt az oldalára, orrcimpái kitágultak szemét lecsukta.
Itt a vég, pánikolva nézegettem Sárit. Mekkora fájdalmai lehetnek egy ekkora állatnak, ha így elfekszik! Hiába húztam, szólítottam, rámnézett de túl gyenge volt hogy felálljon. Pedig mozogni, felkellni muszály nem fogom végignézni, hogyan adja fel. Felrohantam az ostorért utolsó esélyem, hogy lábra állítsam egyedül. Szerencsémre, mikor meglátta mivel közeledek felé, felemelkedett, de ez még korántsem séta. Így, nem volt más választásom, meglegyeztem az ostorral. Kicsit erőlködött, így bátrabban suhintottam felé. Itt elszakadt a cérna. Bántani egy beteg állatot, nem az én asztalom. Elkezdtem hát kiabálni vele: Most akarod feladni? Mindjárt itt a doktor és kapsz gyógyszert. Élvezed ,hogy kikészítesz? Csak éljed túl, eladlak a kupecnek és mész a kolbászba, büdös dög!
..és Sári nehezen, nyögve, fáradtan felállt. Hatalmas csókot nyomtam a homlokára, és persze egyből becézgetni kezdtem. Nagyon büszke voltam rá, bár bántott, hogy megfenyegettem amiért érthető okokból elfeküdt.
Újra elkezdtük róni a köröket, közben pedig a nyári túrákat felidézve beszéltem hozzá.
Megérkezett az orvos, aki egyből meghallgatta a belsőjét majd két hatalmas szurival indított. Nuku bélhang, de ahogy mondta, látványos volt a gyógyulás, 11 körül már nem akart hemperegni és egyre gyorsabbak lettek a léptei. Délben még ránézett az orvos, és olajos korpát írt neki elő pár napig. Délután kettőre már üdvözölt és követelte a jussát. Miután szemrehányóan elfogyasztotta az olajos reggelijét, egy laza mozdulattal hozzámvágta a húszliteres vödröt. Oké, gyógyultnak nyilvánítalak és visszamentem egy búcsú simiért.
Fáradt voltam, koszos és lószagú. Semmi másra nem vágytam, csak egy jó meleg kávéra és egy székre. Ebből a leülés jött csak össze. Míg a kávévizem melegedett Princ felkéredzkedett az ölembe. Elkezdett remegni és megnyugtatásképpen elkezdtem simogatni. A remegés nem maradt abba, és mire észbe kaptam már teljesen forró volt a kiskutya. Gyors hőmérőzés, 39.9 fok az eredmény, ez bizony nagyon nem jó. Szó nélkül türte, hogy felöltöztessem, betegyem az utálatos hordozóba.
Azonnal ugrottam a kocsiba, irány az orvos. Két nappal elötte 3 kullancsot találtam pici kutyánk fejében. Nem volt kétségem, honnan a kullancs és mi lehet a baja kutyának.
Négy napig jártunk peste a dokihoz, alkalmanként 2 szuriért. Egy hét elteltével láttuk a javulás jeleit, visszatért az étvágya és újból játszani kezdett. Szerencsésen megelőztük a további problémákat. 1 hónap múlva csinálnak még egy kontrol vizsgálatot, remélhetőleg gyógyultnak nyilvánítják majd yorkinkat.
"Az aggódás nem betegség, hanem az egészség jele. Ha nem aggódsz, ez azt jelenti, nem kockáztatsz eléggé."
Gunther, Max
