A mai kilovaglásom elmaradt az erős szél miatt, ezért előkapartam egyik őszi emlékemet:
Iklad- Őrbottyán –Fót - Őrbottyán és haza
Reggel 10 körül terveztem az indulást és csak pár perc késésben voltam, mikor kiléptük a kapun. Nagyon jó idő volt, szépen sütött a napocska, egyszerűen minden jól kezdődött. Domony szélénél végig baktattunk a galgaparton, majd a temetőnél felfelé Domony-völgy felé. A 2. tóhoz kiérve, már csak egyenesen haladtunk, hol ügetve, hol bóklászva nem kis feltűnést keltve a lakosok körében. Egy hidegvérű teljes túra felszereléssel, lovasa kobakban, már kimerítette a "furcsa jelenség "fogalmát. Mindenkinek illedelmesen köszöntem, a gyerekeknek integettem, míg az egyik apuka, a kapuban állva feltett egy igen érdekes kérdést:
-Vemhes ez a ló?
- Nem csak hidegvérű, ő ilyen fajta, tudja, mint a régi kocsis lovak.
-Pedig olyan magas!
Nem tudom kinél járt a terhesség egyenes következményeként magasság növekedéssel, de inkább csak magamban válaszoltam ironikusan erre a tény megállapításra.
Erdőkertesre érve, bebizonyosodott, hogy a kőművesek nemcsak a fiatal lányok beszólogatásaihoz értenek a ház építésen kívül- így engem is elláttak jócskán "praktikus" tanácsokkal a lovaglással és lovam tempójával kapcsolatban. Egyszer kellett csak az előre választott útvonalamon módosítani, ugyanis az új ház építők, eltüntették az utat, ha meg rá leltem, az elburjánzott akácos tett keresztbe.
Mire elértem Erdőkertes és Őrbottyán határát övező vasúti kereszteződéshez, az előttünk álló emelkedő tetején, három lovas jelent meg, majd integető kezek és Jihááá-zó lelkesítő kiáltások fogadtak.
Csuti, Unicorn és Steve elém jöttek, mint fogadó bizottság és bekísértek a Los Vegas Farmhoz. Az fenyvesben lévő út, nemcsak festőire sikeredett, de a talaj minősége is szuper volt. Eszméletlen szép helyek vannak arra felé! A bokám annyira elzsibbadt -hiába tekergettem útközben, nesze neked versenysport- hogy majdnem seggre ülés lett a leszállásból a Farmon. Mire visszaállt a vérkeringésem, Sári biztosította újabb nyomorom, mert szerinte bizony kicsi a ló kikötő, így oda passzírozott a rúdhoz. Na akkor a fáradságtól, már nekem is elborult az agyam, de szerencséjére nem találtam el a tenyeremmel, pedig a szemem majd kiesett és a komplett belső szerveimet átrendezte ezzel az akciójával.
Miután mindent elrendeztünk, Csuti bekísérte átmeneti karámjába lovacskámat, akit Bende udvarlása fogadott. Szegény kancák hiába villogtatták és dugták, kecses sportos hátsójukat a hárem őr orra elé, bizony neki a tésasszony kinézetű Sári tetszett.
Sötétedés előtt, még megtekintettük Unicorn pöttyös hidegvérűjét, aki előző nap érkezett az új tanyára -húzatva magát- Bluékhoz.
Ha jól emlékszem 5 órát jöttünk aznap, volt mit pihentetni este
Másnap reggel 9-kor már nyüzsgött a Farm a lovasoktól, a ló kikötők lassan megteltek, na meg tanulva a tegnapi passzírozásból, inkább a karámban nyergeltem.
Most már bevallom, csak a többiek magabiztossága miatt nem pánikoltam. 20 lovas+ 2 csikó és 5 kutya indult útnak. Hol párosával, hol egyesével róttuk a kilométereket. Nekünk ez volt ez első közös, nagy csapatos túránk, így fogalmam sem volt, hogyan fogjuk bírni a többi lovat és a tempót.
Sári ismét bebizonyította, egy hidegvérűt nem könnyű kihozni a maga megszokott nyugalmából, így az első vágtaszakasz után, ahol még apait-anyait beleadva szeltük a métereket, a többi részen már csak ügetve, néhol gyorsulgatva követtük a csapatot.
Mint vendég és lassú lovas, nagyon figyeltek ránk a többiek, így mindig akadt valaki, aki lemaradva a többiektől jött előttünk vagy mellettünk ill. szólt, ha nagyon lemaradtunk a csapattól.
Sok lovassal és kutyással találkoztunk, köztük a veresi Farm tanyásokkal is, aki vendégül láttak minket nyáron rendezvényükön.
Útba ejtettük a Medve farmot, ahol érdekesebbnek bizonyultunk, a mackók és farkasok seregénél.
Az első és utolsó megjegyzést egy sétáló pár tette, ezúttal Maxira a Fjord lovacskára:
-Ez mangalica és ló keresztezése? miután hárman is hallottuk eme velős mondatot, ránézve a fiatalemberre épp azt taglaltuk, hogy ez most viccnek szánta vagy tényleg ennyire alacsony az IQ-ja.
A vendéglőhöz érve, a ló kikötés okozta a következő fejtörést, mert Sárinak nem jelent akadályt az, amiben nincs áram. Így állandóan változtatta helyzetét a kötél alatt, és két oldalán, attól függően, hol találta finomabbnak a legelendő füvet. A gasztronómia nem az erősségem, de azt hiszem jól választottam ebédet. A Borzas csirke után az óriás túrógombóc már kifogott rajtam, de még jó, hogy nem lapátoltam be puszta szorgalomból, mert hazafelé sokszor eszembe jutott a visszafelé távozó étel gondolata. Tudtuk, hogy ránk fog sötétedni, így egy rövidebb utat választott Csuti és Vega.
Steve fej lámpáját, na meg a rutinosak útbaigazítását követve indultunk, a számomra ismét új terep felé. Mire besötétedett, Sárinak is eszébe jutott, hogy nem illik lemaradni, mert bizony nem látjuk a többieket. Így nagyon büszkén mondhatom, ha érdekből is, de tartotta a tempót a 7 lovassal hazafelé.
Megvártuk a Gyorsabb csapatot a Farmon, és eltettük magunkat holnapra. Hazaértem, vettem egy forró fürdőt, de még így is fájt mindenem. 7 órakor elzavartak aludni, mert teljesen beszámíthatatlan voltam. Fájt mindenem és egyetlenegy porcikám sem kívánta a holnapi hazavezető utat.
Vasárnap reggel fél9 körül már a Farmon voltam. Nikol már kiosztotta a reggelit, amit Sári elég vonakodva hagyott maga mögött.
Elkezdett csöpögni az eső, de időre kellett hazaérnem, így nagyon nem volt választásom, akarok-e elindulni.
Steve kabátja ami zöld sárga színben pompázott a piros nadrágomhoz és a kék nyereg alátéthez passzolva, ami még kiegészült egy drapp baseball sapkával igazán színfoltos megjelenést kölcsönzött nekünk. Nem is mertem arra gondolni, a béna és a papagáj jelzőn kívül mivel illetném magam, ha szembe találkoznék egy ilyen párossal. Így próbáltam az útra koncentrálni és haladósra venni a tempót.
Mire Domonyvölgybe értem, izzadtam mint Sári, sebaj már csak 5km és otthon vagyunk.
Az utolsó utcában megtámadott egy kutya,( ráadásul ismerem a tulajt) amit hogy-hogy nem egy lelkes kőműves engedett- direkt- ránk. Ezek után, csak az ordibálásom, a pálca csattogása, na meg néha a kutya acsarkodását lehetett hallani. Még jó, hogy egész hétvégén beszéltem Sárinak, hogy nem szabad bántani a kutyákat. Miután már az egész utca kint volt, megjelent bátor Kőműves Kelemenünk, aki egy hó lapát segítségével visszaterelte a kutyát a saját helyére. A fizikai bántalmazásától-persze emberünknek- eltekintettem, mert a bokám megint fájt, és az izom lázam sem tette lehetővé, hogy laza legyek. :)
Innentől már vitt a gravitáció lefelé, már csak az ebédemre és a puha kanapéra tudtam gondolni.
Teljesítettük a túrát, baromi fáradtan értünk haza. Közel 80km lovacskáztam, egyedül vagy kisebb nagyobb csapattal a három nap alatt. Nagyon jó volt, örülök, hogy voltam ennyire hülye és nekivágtam!
Az embernek sem sikerülhet minden, még az Istennek is csak két dolog sikerült - a tavasz meg a ló."
C. Malaparte
