Változik a világ és nagyon nem jó irányba haladunk. Nem szeretnék részese lenni ennek az elkeseredett, mindig a másikat hibáztató, irigy és rosszindulatú életszemléletnek ami egyre inkább nyomasztóan telepedik ránk. Bezárkózunk....becsukjuk a kapukat, hogy boldogan élhessünk, hogy megvédjem azt a két emberpalántát akikből " EMBERT" szeretnék nevelni.
....és hogy visszakanyarodjak kicsit az előző írásomhoz, haladtunk. Még közel sincs a vége, de a listám szerint láthatóan több lett az elvégzett munka, mint a még elvégzendő. A barátok felváltva adják a kilincset egymásnak, hogy segítsenek ha elakadok és bizony ilyen sűrűn előfordul. Még fizikailag csak-csak bírom, de a villanyszerelés és a " vizes" dolgok helyrehozatala és átalakítása már meghaladja a képességeim....és igazából nem is merek belekezdeni. Fáradok, fizikailag és mentálisan egyaránt. Állandó fejfájással küszködöm, fáj a gyomrom, éjjel arra kelek, hogy szinte minden izmom görcsöl. A reggeli zoknifelvétel már önmagában is egy kínzás, a jobb oldalam minta megszünt volna működni. Noncsikát néha ráveszem, hogy apró kezeivel nyomkodja át és tekergesse meg a letapadt izomcsomókat, de persze ez is csak ideig-óráig hatásos.Be kell látnom, hogy mennek az évek és nyomot hagy rajtam az álló munka és a görnyedés minden pillanata.
Anyukám szerint leállíthatnám már magam, pedig tőle örököltem természetem ama részét, hogy szépítsünk, hajtsunk és csináljuk. Amióta a napi átlaghőmérséklet elérte a +15 fokot, nincs ok, amiért bent maradék a négy fal között. A szokásos napi rutin mellett, minden nap új kihívásokkal, problémákkal szembesülök, amik megoldásra várnak, lehetőleg minél előbb. :) A sok esőnek hála, lement a takarmány ára és a muskátlik és gyönyörűen omladoznak a teraszon. Elkészült a kis sziklakertem és még egy kaktusz ültetvényre is futotta a fenti kertrészből.
Amíg Nikolett lányom szintén velem dolgozik és fiatal kora ellenére, eszméletlen módon kiveszi a részét a házkörüli teendőkből, Noémi inkább a lakásban tevékenykedik, hogy legalább a porcicák ne kergessenek minket esténként. A családi események sorából eljutottunk a ballagásig. Volt sírás és zsepi kéregetés, meglepetés nekem és bankett neki :)
Az autóm is cserére szorult, így egy csinos kis 20 évessel lettünk gazdagabbak. Ráadásul minden akkor csapott össze megint a fejem felett, mikor Afina kutyám állandó orvosi kezelésre szorult, tehát a napi ingázás Pestre, kihagyhatatlan volt. A rejtélyes kór amire a két orvoscsapat se tudott rájönni, szinte minden tartalékunk felemésztette, dolgozni nem tudtam, hiszen napi 4-5 órákat ültem az infúziós állvány mellett és egyik vizsgálatról a másikra vittem a csontsovánnyá fogyott, gyenge kis agaram.
Mire kimerték mondani a dokik, hogy minden rendben, az egyik nálam lévő rehabos bullyval rohangáltam műtétekre. Hetente szakadtak szét a varratai ezzel is utat engedve a hasi zsírszöveteknek, amik perceken belül már a földet súrolva lógtak a kutyából. Az amúgy is testileg fogyatékos kis bully háromszor esett át hasi műtéten, 3 hét leforgása alatt.
Ami még hátravan már kismiska ehhez képest. :)) mondom Én...addig pedig napelemes kutya módjára, töltődik és rehabilitálódik a teraszon.
A kórházas időszak alatt minden jól takarítható és fertőtleníthető helyiségre szükségem volt, így a kozmetikából kikerültek a nyakörveim, amit láthatóan a legéberebb házőrzőre bíztam :)) Léna nagyon jól végzi ezt a munkát, de amint feljön a nap, mély álomba szenderül, hihetetlen pózokat felvéve.
Ezt a két idézetet a minap találtam, és úgy hiszem, tökéletes végszó e blog lezárásának.
Minden Jót!
