Így összegyűlt a lovasok apraja-nagyja és közösen találtuk ki mi legyen a blöki neve, mielőtt a Puppy név végleg magával ragadja.
A házigazdák egyöntetűen elfogadták a Dagonya nevet, így a Farm egyetlen kan kutyája megkeresztelődött. Ámen.
Ma, miután Sanyi kutyával berohantunk a Lehel úti állat kórházba egy hasi ultrahang miatt, úgy döntöttünk, hogy a nagy ijedségre való tekintettel, na és persze, mert gyönyörűen sütött a nap, életem párja kimegy a kutyákkal a rétre, én pedig bepótolva házi hátasom mozgatását újfent nyeregbe ülök.
A múlthéten elég rendesen megmozgattuk egymást, de nem is ez a lényeg…
Szépen elterveztem merre megyünk, zsebre raktam egy kis aprót, hogy Domonyvölgyben Györgyiéknél, a tóparti kis büfében bedobjak egy bambit még hazaindulás előtt. El is indultunk, bár nem igazán sikeredett harmonikusra megmozdulásunk. Míg a patak parton battyogtunk, szemből sorban jöttek az autók, közben nagyon feltámadt a szél is, én meg a hisztirohamot korrigálva megnéztem közelről a szántás közepét a patak szélét, majd megbeszélve ki-merre akar ma menni, végre ügetni is tudtunk. Már jócskán elhagytuk Ikladot és Domony szélét mikor két kisgyerek jött velünk szemben. Üdvözöltük egymást, majd egy jajveszékelős hangra lettünk figyelmesek. Sári megtorpant, kihúzta magát, majd horkkangatva figyelt a patak felé. Neki volt előnye, hiszen a szemből jött a szél. Ilyet csak dögszag és füst közelében szokott produkálni így kicsit nógatva, de elindultunk újra a hang irányába. Megint egy sírás, ami most már kimondottam hasonlított egy macska nyávogásra.
Utána kiabáltam a két kisfiúnak aki kb 6-8 év közöttiek lehettek, nem látták e a macskát,mikor pecáztak?
-De, lent van a patakban!- majd tovább sétáltak!
Ügetésre, majd vágtára bírtam a lovat, közben pedig néha egy Cicc-Cicc kiáltást küldtem a patak irányába. Most már jól kivehető volt a jajveszékelés, ami szinte azonnali intézkedést kívánt. Egyszer csak csend lett és szinte magam elött láttam, ahogy a kis test elmerül és nem tudom megmenteni. Gyorsan megálltunk, lepattantam a lóról és mint aki teljesen biztos a dolgába, elengedtem a lovat, közben pedig mézesmázos hangon hívogattam a még mindig csendben maradt kismacskát.
A patak megduzzadva és máskor lassúságát meghazudtolva zubogott kettőnk között. Lssan, csörtetve, megmozdult a nádas és előttünk egy csöppnyi macska, aki akkor már csurom vizesen bóklászott az elhajlott nád szálakon. Nyakát kinyújtva hangosan nyávogott, mint aki anyját hívja.
Észrevett és kétségbe esésemet fokozva, látva, hogy érte jöttem, megpróbált átjönni a vizen. A múltheti tüzeléseknek köszönhetően az én patak oldalamon nem volt semmi nagyobb fa vagy gaz, ami átérve talán egy kis hidat adhatott volna. Hangosan és gyorsan próbáltam cselekedni:
- Átugrani nem tudom, Sári nem fog belemenni, ha mégis átugratom vele félő, hogy a macska a lábunk alá kerül, bőven combig ér a víz, ami szintén nem igazán növeli esélyemet az átjutásnál.
Mindjárt jövök, várjál meg hallod?
Felkaptattam a töltésen legelő lovamhoz, akit igencsak meglepetten ért, hogy hazafelé vesszük az irányt. Két lehetőségem volt. Visszamegyek a hídhoz, és ott átmegyek a másik oldalra, vagy hazamegyünk, kocsiba vágom magam, és úgy jövök a cicáért.
Sárival egyszerűbb és időt nyerek, így lenyargaltunk a hídig és a másik oldalról mentünk a macsekért. Persze közben járt az a agyam, mit érezhet csóri állat, mi bűnt követett el, hogy kihozták a két falu határába és minden utat elvágva előle kitették. Lehet az illető nem tudta, hogy a macskák tudnak úszni?
Gondolatmenetemet a két kisfiú szakította félbe:
- Néni megtalálta a macskát?
- Meg, de nem tudtam áthozni, most megpróbálom a másik oldalról
- Ti nem hallottátok, hogy nyávog?
- De, meg is dobáltuk, de csak egy macska!
Felesleges lett volna kifejteni, a szülői nevelés ide vonatkozó részét, így magamba szitkozódva elhaladtunk mellettük.
Miután elértem a körülbelül part szakaszt, újra hívni kezdtem a kis túlélőt. Túrtam a nádat, sehol semmi. Majd egyszer csak egy pici szürke test kezdi magát átpréselni a hajlott nádason, megint vizesen.
Gyorsan leguggoltam, de már nem is kellett hívni, rohant az ahogy bírt, egyenesen a kezembe, fel a nyakamba és vad dorombolásba kezdett. Gyorsan végignéztem, csont és bőr, fiatal 6-10 hetes kismacska lehet. Kiszedegettem a bogáncsokat belőle és felmentünk Sárihoz, aki persze, nyugodtan legelt.
Az első gond ott következett, hogy felmásszak a lóra. A macska a nyakamba, Sári szimatot vett, majd vad prüszköléssel jelezte ő bizony kiborult a kis szőrmóktól, így eszembe se jusson felmászni a hátára, különben is, ha mégis eljutunk valameddig és megijednek egymástól még nekem is bajom eshet, maradt tehát a séta két lábon hazáig.
Mennyi lehet 2-3 km? Hát test mozgásnak sem utolsó a friss és mély szántásban sétálás. Utólag is elnézést a tulajdonosknak a lapátnyi patanyomokért.
Elértük az első árkot, amit mindketten könnyedén vettük. A következő márcsak szár hosszon, de az utolsó ami már a falu határában volt próbára tett minket. Felraktam a szárat a ló nyakába és bízva benne, hogy szeret még a mai nap után is, átugrottam a macskával a kezemben. Persze a nagy asszony, kérette magát a túlpartról, de csak utánunk ugrott, ami egy ekkora állattól igen szép teljesítmény és örültem, hogy ennyire kötődik, még macskástul is hozzám. Elrendeztem a ruházatom, majd kisétáltunk a fő útra, nem kis feltűnést keltve.
Csak egy macska.... Folyamatosan ez a mondat visszhangzott a fülembe. Én nem erre nevelem a gyerekeimet, én nem tudtam volna csak így tovább lovagolni, tudomást sem véve erről a kis szerencsétlenről...Folyton ott motoszkált volna benne a bűntudat egy vízben kapálózó kismacska látványával. Ennél azért többre becsülöm az életet! Hazaérve, egyből lefújtuk Frontline-nal a kismacskát, majd beraktam a kozmetikába. Mire kibontottam a konzervet, már ropogtatta a száraz tápot, ami igencsak nehézkesen ment neki, de ennyire éhesen, mit számít mit talál, ilyenkor nem lehet elvárni, hogy megválogassa a neki valót.
Miután jóllakott, rátelepedett a kispárnára, közel az edényekhez és dorombolva álomba merült.
Hazafelé az iskolából, elmeséltem a lányoknak, milyen kis állatot találtam.
Nikolett felháborodva, teljesen kipirulva közölte:
-Anya, ezt nagyon gonosz emberek csinálták! Én sem hagytam volna ott, ügyes vagy!
Örülök, hogy így gondolkozik, és nem azt mondta: -Csak egy macska....
Bulit nem rendeztünk a tiszteletére, de elkereszteltük MÁZLISTÁnak.
Mint cicának nincsenek nagy igényeim, csak annyi, kérlek szeress... de minden szőrszálamat külön is, ha lehet!
