Szilveszter

Mindenkinek Boldog Új Évet Kívánunk!

Túl vagyunk az év leghangosabb estéjén. 3 rádió állt készenlétben az esti hang hatások zavarása érdekében. Este nyolc körül, takarodót fújtam. Még Biberachot is bezártam, sose lehet tudni. Kiosztottam a Kókusz gazdijától kapott zserbókat, nagy simi mindenkinek, zene bekapcsol, és vártuk a durrogást.
Biztos azért mert öregszem és kezdek elkényelmesedni, de számomra a szilveszter kicsit olyan mint a húsvét. Okot találnak az emberek arra, hogy engedéllyel leigyák magukat, és persze petárdázzanak.
Már délelőtt felvásárolták a közért összes gyerek pezsgőjét, ( kb.4db-ot) így a vacsoránál, almalével koccintottunk a lányokkal. Nekik még rém izgi egy szilveszter, pörögtek is ezerrel. Mindenkinek örömmel újságolták, hogy ma addig maradnak fenn, ameddig akarnak. Néha az ablakhoz rohantak, nézni a tűzijáték fényeit, én meg ilyenkor kimentem körbenézni. Eltakarítottuk a havat a járdáról, mégse hagyjuk reggelig havasan,nameg ezzel is fárasztom kicsit őket.
Csak egyszer rohantam ki, mert egy lelkes fiatalokból álló banda, pont előttünk dobta el sípolós,pukkanós játékát. Csak tudnám mi jó van benne...A hóesésnek köszönhetően, rendszeresen zokni váltást kellett eszközölnöm egy -egy lopakodós ellenőrzésem alkalmával. Volt nagy telefon forgalom, a gazdik kutyájuk,a barátok a család hogyléte felől érdeklődtek. 10 óra felé, már Milka és Zserbó a két fekete németjuhász leányzó is elfáradt, így csend telepedett kis, hófödte birtokunkra. A lányok is kidőltek, Noémi kezéből kivettem egy csillámosan rajzoló filc tollat (hihetetlen ez a nő személy), betakargattam őket, majd kihasználva mind a 3 csatornát, elkezdtem nyomkodni a távkapcsolót.
Éjfélkor a templom harangja erős kongásokkal jelezte, itt az új év, ráadásként egyből utána a petárda, és fényáradat órája következett. Kint álltam a teraszon, néztem a fényeket, majd rendszeres körutaim keretén belül, lementem Sárihoz is. A beállója előtt állt, és nézte a fényeket. Teljesen el volt varázsolva, csak akkor rezzent meg, mikor beletúrtam nagy, tömött, maciszerű bundájába. Átkaroltam a nyakát és magambaszívtam a széna és vizes lóbunda keverékének illatát. Minden szobában, ahol állatka volt elszállásolva, égett a villany, szólt a zene, így én a sötétben teljesen hangtalanul tudtam betekinteni az ablakokon, mi újság odabent. A társaság jót tett minden kutyának, bár nem aludtak, de az ágyon feküdve figyeltek kifelé.
Nem volt hányás, nyáladzás, remegés, semmi. Mivel senki sem pánikolt, és a csapatszellem jól érzékelhető volt, tudták jól nem kell félniük. Így is viselkedtek, bátrak voltak és aranyosak.
A levegőben égett műanyag és papír szag terjengett. Három óra felé, alább hagyott a jókedv, lassan lecsendesült az éjszaka. Igazán szép hajnalunk volt. Már világosodott, mikor a fürdőből kijöttem. Lefeküdtem a gyerekszobába, hiszen a mi ágyunkban két gyerkőc szunyókált. Egyszer még felriadtam, mikor Prince felmászott a hátamra, elsétált az arcomig, megnyalta az orromat, majd vissza tapicskált, tett két kör rajtam, és lefeküdt.
Reggel a Hupikék-Törpikék zenéjére keltem,kb.2 órát aludhattam. A torkom megint fáj, de túl vagyunk...az óéven.

"A fájó igazság az, hogy az állatok számára mi, emberek, bizony reménytelenül esetlenek, óriásiak és nehézkesek vagyunk. Teljességgel képtelenek vagyunk a szökkelésre, ugrásokra vagy kecses nekilendülésekre, sőt ami azt illeti, szinte minden egyszerű manőverre, ami ahhoz szükségeltetne, hogy akár csak efogadható játszótársak is legyünk."

Egy bolond nap

Megmosolygom azokat akik így kezdik a mondatukat: -

De jó nektek, hogy ennyi állatotok van!

Na nem gúnyból ered a felfelé ívelő szájhúzásom, inkább abból, hogy sokan nem is gondolják végig, mivel jár ez az életforma.
Reggel vagy inkább hajnalban, 3-4 óra között Mirage,-aki beköltözött a lakásba tüzelése idejére- elkezdi kaparni a boxajtót. Ha ez nem jár sikerrel, akkor ütemesen elkezd "dobolni" a farkával, majd kutyanyúzáshoz hasonlító hangokat ad ki magából. Erre, gazduram kikel az ágyból, kiengedi a kutyát, mire a másik két eb, Onyx -aki már szépen lábadozik az ivartalanításból- és Prince is kirohan a lakásból.
Én ezt a hajnali ki-be engedést -lévén ritkán jut rám a sor,- félálomban megoldom, párom viszont, ha egyszer fel kell elég nehezen alszik el újra, így játszik még kicsit a gépen, majd mikor már teljesen átfagyott, fekszik vissza.
Ezek után reggel 6-7 között Bagíra, a fekete labrador ütemes ugatására ébredünk. Árpi pattan, én meg fordulok az ágyban, majd 5 perc múlva teljes kutyás felszerelésben megjelenik az ajtóban, villany felolt, napi feladatok félálomban való megbeszélése és már el is tünt a lakásból.
Feltápászkodok- ez a nap legnehezebb része számomra- majd a fürdőszoba felé menet, beköszönök a lányoknak egy, : Jó reggelt, ébresztő! mondattal. Ekkor Prince berohan a gyerekszobába és heves láb nyalással köszönti porontyaimat. Mire kijövök a fürdőből, a gyerkőcök a nappaliban gubbasztanak, magukra húzva a kutya takaróját, rajta a kutyával. -Mit csináltok azzal a takaróval?- Anya, olyan jó meleg! jön kórusban a válasz. Szuper, ezt látná a védőnő, de már szedem is össze a ruhájukat, mert ma mennek a nagyiékhoz és ott alvós buli lesz nekik. Közben elindítom a mosogatógépet,és bekapcsolom a vízmelegítőt, hátha kávéhoz jutok még reggel.
Ekkor ajtót kitárva, szellőztetés gyanánt, férjem közeledik, közli, ki-mit csinált vagy nem csinált éjjel, ki volt kint és ki nem, és szedelőzködjek, mert sok a dolgunk.
Kapom a következő réteg ruhát magamra, az elmaradhatatlan kesztyűt és indulok kifelé. Még az ajtóból jelzem a kiskorúaknak, hogy elővettem a tejet és a reggelizőpelyhet, burkoljanak be pár falatot indulás előtt.
Kiengedem Bagirát, Bodeet és Mercit, majd a felső csapatot, Lizit, Cherryt és Mázlit. Szegény Mázli vizsla nagyon rozoga, így őt ölben hozzuk-viszük a lépcsőkön. Felseprek, felmosok, kiosztom a reggeliket, közben Vacakot is megkel fürdetnem, ma hazamegy és gazdi tiszta és illatos kutyát szeretne otthonra. Kis családom elindul, kabát, kesztyű, sapka, és váltó ruhák tömkelegével. Mirage progeszteron szint mérésre megy, Cherry haza indul a lányaim meg a mamáékhoz.
Miközben bontom a rasztássá összeállt Vacak bundát, felváltva csörögnek a telefonok. Csóri kutya, tiszta káosz körülötte a levegő. Végre eljutottunk a fürdésig.
Csengetnek. Megérkezett Csoki az újfullandi leányzó, aki hozta a fundik imádni való természetét és Sanyi kutyával egyből hatalmas játékba kezdtek.
Még a gazdáit sem kíséri ki, annyira lefoglalja a játék.

Beáztatom Sárinak az abrakját. Tappancs nyuszi is reggelizik, na meg Zalán a kanári is kopogtatja az edényét.
Vissza Vacakhoz, bevizezem, rajta a sampom, csörög a telefon. Megbeszélés, közben megmosom a kutyát, rárakom a türcsit, újra csörög a telefon. Fülemen a mobillal, törölgetem a kutyát, és bekapcsolom a szárítót. Kutya vonyít, mintha nem élvezné a meleg levegő áramlását én meg magyarázkodom, hogy nem nyúzok senkit, csak a hajszárító miatt sikít a bolognese. Feladom, behozom a lakásba, majd folytatjuk ha nyugi lesz. Csengetnek.
Kimegyek, megmutatom az elhelyezéseket egy leendő panzióztatónak.
Újabb telefon, jönnek a barátok. Gyorsan előkészítem az ebédet, felbodom a leveset a gázra, na meg egy kis vizet a tésztához. Elkezdek teríteni, de -nem fogják kitalálni- Csengetnek. Megérkezik Kókusz a 12 éves samoyed. Ha már új kutya, megismertetjük a többi lakóval, Mázli és Lizzy közömbösséggel fogadják Kokot. Mázli ölben vissza, Lizzy is, úgylászik tanulnak egymástól... Sári végre megkapja az aznapi adagját, szegény ló, jobb gazdát érdemelne nálam.
Lejárt a kötelező csendespihi, meleg vizet viszek vödörben, majd kutya kiengedés. Elindítom a mosást, megérkeznek a vendégek. Végre leülhetek, végre eszek.
Az ebéd nyugiban telik, majd kutya csere, gumi szedés, felmosás.
Sárinak vizet viszek, mert hát a napi 80-100literhez még hiányzik az utolsó 40.Természetesen leöntöm magam, de nagyon nincs most időm evvel foglalkozni.
Bedobom a kihűlt kávém, nadrágot cserélek, átnézem Vacakot, még igazítok rajta egy keveset és beborítom coco-vanille parfümmel.
Csörög a mobil, úton vannak Vacakért. Újabb kutya csere, takarítás, felmosás. A vér cukrom helyre állítása érdekében, magamba tömök egy kis bejglit. Elbóbiskolok, ölemben egy yorkival, hónom alatt egy bullyval. Mikor magamhoz térek, fáj a torkom, és lázam van. Már csak ez hiányzott.
Csengetnek, megérkezik Mázli gazdi. Öreg, kis rozoga, támogatással ugyan, de kimegy a kapuig. Berakom a kocsiba, még egy utolsó simi, egy búcsú puszi, talán már sosem látom többé. Szomorú lettem. Még a meglepinek számító mozijegyet sem tudom örömmel venni. Kókusz megkapja az ízületeire kapott gyógyszerét, kiosztjuk a vacsikat, majd megérkezik Vacak gazdája.
Gyors létszám ellenőrzés, öltözés, indulunk. Nem igazán érzem magam toppon, a boltok bezártak, még a karácsonyi ajándékomat sem tudom beváltani. Sebaj, jó lenne egy új kabát, ami végre melegíteni is tud. A nyomorult érzésem egyre csak nő, mikor meglátom a kabát méreteket. Minden mai fiatal megállt az XS-es méretnél?? Végre rátalálok egy L-esre és az ára is csábító. Mennyire közhely, de amint pittyeg a pénztárgép, mintha jobban lennék, vagy csak a gyógyszerek kezdtek el hatni?
Rég láttam ennyire jó filmet, a lázam is lement. Még megy a felirat a vásznon, de már gurulunk haza.
Utolsó kiengedés, víz feltöltés, mindenkit figyelünk, most nincs játék vagy ramazúri, bőven elmúlt 11óra.
Létszám ellenőrzés, gyors villany oltás.
Mire ágyba kerülünk éjjel fél 1. Bedobok egy gyógyszert, hátha reggel beszélni is tudok majd.
Még fél álomban eszembe jut, nyitva hagytam a kocsit, fülelek, minden csendes, kivéve a mellettem horkoló emberkét.
Ezek után, hajnalban Mirage megint ébresztőt rendel el, és Bagira sem bírta 6 óránál tovább.

"A valódi életbölcsesség abban van, hogy a minden napokban észrevegyük azt, ami csodálatos."
(Pearl S. Buck)

Készülődés...

Az év legszebb ünnepe közeleg, mégis mindenki zaklatott, ideges, ingerült. Épp próbálok átkecmeregni a város másik felére, utolsó hivatalos ügyeimet intézve. Ülök a dugóban, hallgatom a rádiót, de már gondolatban otthon vagyok. Vágyom haza, az állandó rumliba az állatoktól nyüzsgő kis szigetre.
Próbálom nem elfelejteni, a hátra való tennivalókat mit kell vagy éppenséggel kéne csinálni, mert bizony az elmúlt két napban rajtam is kifogott a kórság. Na nem valami karácsonyi vásárlás új neve ez, hanem egy ovi baci, ami hazakerülvén, befészkelte magát a torkomba. Kaptam rá gyógyszert, szedem is rendesen, talán használ.
A fél órás út most háromszorosára nyúlt, mintha még inkább megakarná utáltatni magát mindenkivel ez a hónap. Megettem a kocsiban hagyott összes dugi kaját, unatkozom, végre elindul a sor, megindul a forgalom.
Hazaérve, már csak az ágyba dőlés tényét állapítottam meg aznapi feladatomul, pedig lelkiismeret furdalásom van,hogy nem mentem be a kutyákhoz.
A rákövetkező két nap, maga volt a rémálom. Rohanás, meló, beteg gyerekek, rohanás, főzés, mosás, kutyák ki-be, jönnek-mennek és már megint este van. Éjjel felriadok és lemegyek Sárihoz. Az a fránya rossz érzés már megint. A hideg visszaterel a lakásba és bár minden rendben, csaknem tudok elaludni. Bolond álmok keringőznek a fejemben, és nekem az a feladatom, hogy rendet rakjak köztük. Már ilyenkor is..mikor alszok.
Ma reggel kozmetikáztam utoljára. Rebeka a 11 éves angol cocker méltó hisztivel zárta le ezt az évemet. Előadta a gazdára mászást, láb rángatást, majd az asztalon pörgést, szinte mindent bevetett csakhogy megszabaduljon tőlem. Hát nem jött össze, csak sikerült megnyírni így télvíz idején.
Elkészült a felújjított villany pásztor, így Sárinak nem lesz kellemes az ünnepe, márami Houdini mókáit illeti. Eldöntöttük a karácsonyi menüt, vagyis inkább azt, mit nem eszünk és mivel kedveskedünk majd a lakóknak:
Sári almát kap, a kismalacnak tököt keverek főt burgonyával, neki ez a kedvence.
A bullyknak szintén gyümölccsel kedveskedünk, a bentlakóknak pedig juti falatokkal szeretnénk örömet okozni 24-én.
Bár kettővel több lábuk van mint nekünk, az ünnepen rájuk is gondolunk, hiszen ők is a családhoz, hozzánk tartoznak.

"..Sok-sok türelem kell hozzá. Először leülsz szép tisztes távolban tőlem. Én majd a szemem sarkából nézlek, Te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz..."
(Antonie de Saint-Exupéry A kisherceg)

Békés, Boldog Ünnepeket Kívánunk Mindenkinek!

Megérzések..

Időpontunk volt doktor bácsihoz Onyx kutyámmal, ivartalanításra. Jöttek, mentek a betegek, a lábadozók, az egészséges oltásra érkezők mi meg vártunk a sorunkra. Többször vissza-visszatért egy kósza gondolat, jól döntöttem? Mármint nem maga az ivartalanítás miatt, mert az igenis jó dolognak tartom. Egyszerűen a tény, hogy ma megműtik a kutyámat és baj lehet, nem ment ki a fejemből.
Szólítottak, mehetünk. Beléptünk a rendelőbe, megvártam amíg átnézik a kutyát, kapott egy szurit, amitől Onyx szépen elaludt. Segítettem felrakni az asztalra és kiültem a váróba. Ittam egy cappucinot, leerőltettem egy csokis kekszet és végigolvastam egy szennylapot. Közben gyűltek a páciensek, macska, kutya szépszerével, különböző méretűek és fajtájúak. Eszembe jutott az űrlap, amit ki kell töltenem. Telefirkáltam a rámeső részt, majd rátértem kutyám adataira. Jézus, már több mint 6 éves, hogy szalad az idő! Emlékszem mikor született, én vágtam el a köldök zsinórját, töröltem szárazra és mutattam be a mamájának. Sorban jött a többi emlék, kirándulások, kiállítások sorozata, hosszú fárasztó utazások, az Ő "gyermekeinek" születése, ahol szintén én voltam a bába.
Női megérzés vagy egyszerűen csak bebeszélem a pánikomat? Nem tudom, mindenesetre a műtét jól sikerült, gyorsan fel is ébredt az ebem. Hazajöttünk, kivettem a kocsiból elvégezte folyó ügyeit, és behoztam a lakásba.
Pár óra múlva kezdődött az idegeskedés. Remegés, nyüszítés, lihegés, láz, minden olyan jelenség ami bizony bajra utal. Telefon az állatorvos barátunknak, mit adhatok a kutyámnak. Hát az kiderült, sok kincsem van itthon, már ami a állatgyógyszereket illeti, viszont lázcsillapítót nem találtam. Marad a humán gyerek gyógyszer. Lassan hatni kezdett, Onyx megnyugszik és elalszik. Az idő már tág fogalom lett, arra vártam virradjon és menjünk orvoshoz. Néha el-el bóbiskolok, amint rájövök elaludtam, egyből keresem a kutyát lakásban. Hol a lábamnál, hol a kanapén találom. Liheg és remeg. Reggel telefon a dokinak, azonnal indulunk. Inkább fussak egy plusz kört, minthogy becsapjam saját magam. Gyorsan öltöztetem a gyerekeket, Onyxnak megágyazok a kombi részben, már rohanok is Pestre.
Soron kívül bemehetünk, gyors ellenőrzés, átvizsgálás. Láz van, vérzés nincs. Nagy szurik, egy kis felsírás ill. a szívemről leeső kő koppanása visszhangzik a rendelőben.
Hazafelé, már a hátsó ülésen veszekedő lányaimat hallgatom. A táj gyönyörű, mindent betakart a tegnapi havazás. Megnyugodtam.
Onyx már evett, ivott, lement a láza és már az ágyra is felkérezkedett. 3 nap múlva kontrol ellenőrzés.
Legközelebb hallgatok a megérzéseimre.

Hull a hó és hózik-zik-zik.....

A mai reggel, amár leírt, szokásos módon zajlott. Annyival nehezítettük a játékot, hogy a kozmetikából hordtuk felváltva a vizet, sajátos állatseregletünknek. A két 20literes vödör, elég határozottan visz engem előre, de izmaim átmozgatásáról még a lépcsőfokok is gondoskodnak.
Naná, hogy az utolsó fordulónál megcsúsztam és választhattam egy esést, minek következtében el kéne engednem a vödröt, vagy egy próbát tenni az irány váltásra, hátha sikerül nem a hátsó felemre érkezni. Sikerült a manőver, de leöntöttem magam cirka 5liter vízzel, így térdtől lefelé teljesen eláztam. Nyugi, maradt még 35liter a célig. A két réteg nadrág, zokni és cipő, cuppogott rajtam, fenomenálisan szar érzés volt. Most már nem adom fel, eljutok az itatóig. Ha ezt nem mondtam volna ki elég hangosan, talán meg sem történik, de Arthur és Teri a reggeli rohangászás közepette éppen hátulról, térd magasságban nekem estek, berogytam, mint akinek hirtelen ingere támadt, és újra sikeresen megöntöztem magam. Sebaj, bepótoltuk a húsvétot, bár kicsit sem éreztem magam hajadonnak, vagy fehér nyúlnak.
..és akkor.... lassan de annál határozottabban elkezdett hullani a hó.
Gyönyörű volt. Az idén született ebek, bizony ma megtanultak, havat enni, nyalni, túrni és minden olyat amit anya, nagyi, vagy egy elmeroggyant átadhat nekik. Volt rohangálás, seggen csúszás, utána meg hangos ugatás, mert bizony a vizes bunda télen nem igazán nyerő. Bár többeket ez sem zavart:
Jut eszembe, Sári ma megsemmisítő csapást mért a villany pásztorra, így kénytelen leszek, nem barkácsolni tovább, hanem telefonos segítséget kérni. Mégse várhatok Vágó Pistára hiába is vágnék póker arcot.
Idei gyerek Prince is, aki jól leplezi értelmes, terrier mivoltját. Bár lakás kutya, őrjöngeni neki is kell, nehogy még a végén stresszes élete legyen. Ha normális közegében, (értsd: a földön) szeretném lencse végre kapni, még guggolva is átfér alattam, gyorsabb mint amit épp ésszel el tudok képzelni egy négy lábú 1,30kg-os szőrpamacstól. Ezért lesben kell várni, mint simabörű a rókára. Egyszer csak huss....
..és máris lekaptam a repülő yorkit.

Az ész és a nyugalom

A reggeli köd után, gyönyörű napsütéses órák következtek. Szerettem volna legjobban kihasználni, talán az utolsó hívogató meleg napot.
Túl voltam az etetéseken, edény mosásokon, így mindenki mehetett ki játszani. Beüzemeltem nagykorúságát elérő mosógépem, ama kicsit sem meglepő tényből kiindulva, hogy Sanyi megint bepisilt az éjjel. Van egy sanda gyanum, csak a mindennapos tiszta takaró illatáért csinálja.
A mai mese két főszereplője, Bodee, az ausztrál pásztor és Merci, a gazdára váró bully matróna.
A pásztor kutyák eme alfaja, hatalmas munka kedvéről és gyors reflexeiről híres. A teraszon fel-le ugráló kannak, eszes játékot találtam ki. A játék neve: Keresd Mercit! A kutyák pár nap alatt megtanulják partnerük hívó nevét, így kezdődhetett az agymozgató torna. Jöttem, mentem, összeraktam a virágládákat, etettem a tavi halakat és egyszer csak elhangzott a "varázs szó": -Bodee, Keresd Mercit! Eme kicsit sem frappáns mondatomat, a széles szájú kis békát is meghazudtoló vigyor, majd sprinteléssel egybekötött rajtolás kísérte. Bodee, hogy minnél jobban kihasználja szürkeállományát, plusz köröket rohant és én mint bíró, partnere voltam ebben.
A játék ott ért végett, mikor az amúgy nyugodtan napozó bully leányzót, megbökdöste az orrával, ezzel újra bejelentkezett nálam és Super Dog! nevű dicsérettel, bordát döngető simivel jutalmaztam ügyességét. Bizony egy idő után, már ez is kevésnek bizonyult, így hozzátettem, Sárit és Malacot, kihasználva érinthetetlenségüket. Sikerült az elképzelésem, mint fizikális mint mentálisan lefárasztottam az agyas ausztrált. Még a nyelvi akadályokat is leküzdöttük, én kevertem az amúgy is rossz angol tudásomat az állítólagos anya nyelvi magyarommal, ő pedig hálásan rám nyújtotta rózsaszín ízlelőit.



Merci már nem játszik. Neki a kiadós élelmen, a meleg, és az állandó odafigyelésen kívül nem kell több. Esetleg ha klónozni tudnának, hogy mindig őt babusgassam, nyugodna meg végleg. Őt elhagyták, kitették éhesen, bolhásan, betegen, hátha magára talál a főváros beton dzsungelében. Elfelejtették megbecsülni és megköszönni neki az elmúlt évtized hűségét, szeretetét. A nap nagy részében alszik, ülve, állva, bárhogyan csak békesség legyen körülötte. Minden két és négylábúban, a reményt, a barátot látja. Még ilyen élet után is....
Most nálunk rehabilitálódik, vidéken, nyugdíjasan és lassan, talán kezdi terrieres énjét csillogtatni. Néha, mintha boldog lenne, csak egy kicsit.
Talán el sem hiszi..



Reméljük a szeretet ünnepén rá is gondolnak, és új gazdát hoz neki a Jézuska.

Sári a Tank!

Kicsit sem hízelgő egy gazdára nézve, ha egy négy lábú, akit élete álmának tart, állandó szívatásai megálmodója. Néha úgy érzem, házi mamutom csak saját életének színesítésére bohóckodik velem. E roppant, viccesnek kicsit sem mondható játékok kitalálója, Sári A LÓ!
Napok óta küzdök a Villanypásztor kontra Sári felállással, aminek mindig az a vége, hogy a ló kint, az áramot vezetni hivatott szalag, darabokban bent.
A mai pusztítása 3 raklap, karám fa törés, vill.pásztor szalag eltépés, müa. szigetelő letörés, és a komplett téli takarmány átrendezése, és megkezdése, ügyelve a belülről kifelé haladó evés technikájára. Az éj leple alatt, rutinos játékosként, megpróbált ki majd visszatérni eredetileg kijelölt, kicsinek sem mondható karámjába, ám mivel a hidegvérű lovak, sem mozgásuk gyorsaságáról, sem eszük fondorlatosságáról nem híresek, így menet közben megakadt a karám fák között.

Miután felfedeztem a pusztítását, és új, számára kényelmetlen testhelyzetét, töredelmesen elmeséltem neki, hogy kolbásztölteléknek is mehetett volna a kupectől, vagy szánthatna és kocsit húzhatna, mint legtöbb fajta társa. Nem tudom mire vártam, talán ,hogy megszólal és bocsánatot kér, de inkább csak füleit tekergetve próbálta értésemre adni:-Elég a rizsából szabadítsál ki végre!
Elrendeztem a kellékeket és megpróbáltam mozgásra bírni óriás lovam. Ennek következtében, majdnem rám lépett, taposott, tört zúzott, de kiszabadult.
Első útja a vízhez vezetett, majd illedelmesen beállt az ajtóba jelezvén, késik a reggeli. Hát most minden másra gondoltam, így nekiálltam menteni a menthetőt. 2 órán keresztül küzdöttem, de nem sikerült áramot varázsolni a szalagokba. Valahol elakadt a dolog, pedig még magamat is feláldoztam volna egy csípés erejéig. Hiába a mártírságom, áram csaknem jön, viszont Sári már menne, enne, így félbehagyva elmém áramkörös tapasztalatait, elindulok abrakot készíteni.
A mai menü: Lóműzli és répa. Míg az élelem lassan fogyogat a vödörből, elkészítem a száraz alvó helyet, végig megyek a karámban, hátha észreveszem mit és hol rontottam el. Sári szorosan mögöttem, minden megállónál rám tapad, belefúrja az orrát a hajamba és szuszog, szimatol. Számomra ez rém megható és egyben vicces is. Bár ma fogászatra megyek, és erről eszembe jut, talán sapkát kellett volna húznom.
Minden ágat, bokrot elhajlítok eltörök, ami hozzáér a szalaghoz, de azért a metsző olló hiánya meglátszik a kezemen.
Már megint esik..Hátamban egy lóval, elkezdek battyogni felfelé, lassan letelik a kutyáknak is a kötelező csendespihi.
Érzékeny búcsút veszünk egymástól, végig vakargatom a nyakát, marját, én pedig kapok egy nagy szuszogást az arcomba.

2007.12.12.

Talán nem a legszerencsésebb az év vége felé kezdeni -e blog írását, de a mai remek napom, úgy gondoltam megosztom a kedves olvasóval.

Már megint esik. Nem tudom minek örüljek jobban: Hogy nem fagy a kezem a vödör füléhez, vagy, hogy a játszó ruhám újfennt kutyalábnyomoktól, saras bejegyzésektől lesz teli.
A füles sapkámat inkább mellőzöm, múltkor is nagyon méregettek a "lakók" ki ez az emberke, akinek csak a szeme látszik ki a kabátból. Az alapcsapat- lészen 5 eb-ből- már megszokta, furcsa, kicsit sem szolíd ruhatáram darabjait.
Ma is remekeltem, mint szín, mint méret összeállításban, de az elhatározásom, hogy kiteszem a bandát, takarítok, majd egyéb állatkáinkat is lerendezem, megkövetelte a zöld-sárga kabátot és a műszörmével kibélelt, gumicsizma viselését.
Az elmúlt napok esőzései meghozták eredményüket, fehér kutyáink, a szürke és fekete átmeneteit öltötték magukra, míg az idősebb korosztály, csak társaik nyálától lettek színesek.
Csodás, gondoltam magamban, ezek után tényleg senki sem mondhatja a bullokra, hogy nem malacok. A Nagy Csapat, tartva a születési időrendet a következő négylábúakból állt össze: Onyx, Mirage, Lilu, Samu, Sanyi. A másik 3 csapat: Artúr, Teri, Bodee, Merci, Biberach és Jenny nevű ebek, jaj és hát Vincét és Prince-t, lányom yorkiját se felejtsem ki a sorból.
Ez a bentlakó, a befogadott, és az állandó bagázs a mai napon.
Érdekes milyen rekord gyorsan képesek változni kutyáink, ha arról van szó: Jó reggelt, gyerünk ki a levegőre! Mindig is utáltam, ha reggel lehúzzák rólam a paplant ébresztő gyanánt, hát nekik valami ilyesféle lehet, mikor kitárom a kétszárnyas ajtót, serkentve a levegő beáramlását és sürgős cseréjét. Mirage már megint a saját kosara tetején ugrál, a takarója Lilu alatt, Samu türelmetlenül ugat, Sanyi éppen Terit próbálja meg játékra hívni, de az időseb banda, bizony ekkor fordul másik felére. Hiába, ők -szerintük- kibírnák délig is, csak ne kelljen kimenniük ebben az időben. Hát nincs kivétel, így ha kell, ölben, de távozni kényszerül jól átmelegített kosarából.
Kirakom a csapatot és kezdődik az éjszaka kipergett sár és kosz, átváltozott halmazállapotának összeseprése. Átnézem a fekhelyeket, Sanyi már megint bepisilt éjjel, sebaj, álldom azt a jóembert kinek nevéhez fűződik a háztartási hypo megosztása a társadalommal. Amíg tombol kint a banda, és elvégzik az elkerülhetetlent, sebesen készítem a reggelit az edényekbe. Ilyen időben a kő sem szárad, már mindenki toporog, ugat,nyüszít, hiába esik az eső, hűvös van. Gyors bejövetel, amíg az egyik felét csukom a másik épp a gatyámra ugrál hátulról, vagy a táptartókhóz próbál odafurakodni.
A gazdik el sem hiszik, milyen gyorsan képesek kedvenceik hozzászokni a "házirendünkhöz " ezzel is erősítve ama gondoltatot, bizony szükséges a rendszeresség és állandóság kedvenceinknek.
Mint a jó farmer, én in mosolyogva nézem és örömmel hallgatom a fém tányérok lökdösését a padlón. Se morgás, se ugatás, mindenki eszik. Fél óra múlva edény beszedés, mehet elmosásra a kozmetikába.
Bekapcsolom a fűtést, 10 perc múlva már mindenki jólakottan pihen. A fiatalok még néha szimatolgatnak, hátha találnak egy-egy szem tápot, az öregek szájukat és mancsukat nyalva tisztálkodnak.

A kutyák után jöhetnek az egyéb, bolondos állataink, ezek közül is Sári a hidegvérű kancám és Malac a vietnámi csüngőhasú malacka.

Mára ennyi, este folyt.köv.