Kutyás tábor

Augusztus 28. - 29. - 30.
ki szeretne jönni, egy Bullys Hétvégére?

Így szólt a felhívás, amire sokan jelentkeztek, gyorsan ki is fogytam a kiadható szobákból.

Igazán kutyabarát szállásunk volt, a ház körül körbekerített terület vigyázott ebeink és gyerekeink szökés mentes biztonságára. A szobák és minden egyéb helység tiszta és jól felszerelt volt, így aki pihenésre vágyik annak csak ajánlani tudom ezt a házikót.

Pénteken indultam 3 kutyával, (Prince, Onyx, Léna)és a két gyerekkel. Még a kerti grillt is vittem, igaz ez a hazaúton okozott némi bonyodalmat. Sebaj, lepókoztam mindent kocsin belül, és elindultunk. Nem siettem, bár nem is tudtam volna. A szerpentines út mindenkit megviselt, bár a táj igazán gyönyörű volt.

 Léna szájából már cipőhűző vastagságú nyálfolyam kérődzött kifelé, Noncsi nemkis undorát kiváltva, Niki félig kihajolva próbálta leplezni hányingerét, Princ pedig megállás nélkül hisztizett a boxban.
Délután a társaság több mint fele megérkezett. Ildi barátnőmet próbáltam ellátni minden kis infoval, hogy véletlenül se tévedjen el, hiszen a térerő igencsak gyatra volt már idefönt. Este már mindenki sütögetett és a kutyák is ismerkedős partyba fogtak. A bullokon kívül más, szerényebb kivitelű ebek is velünk hétvégéztek, így a kontrasztok néha meglepően mulatságosak tudtak lenni.
Másnap reggel aki nem kelt velem, azt személyesen ébresztettem fel. Gyönyörű meleg napnak ígérkezett a szombat, így a beigért túrát is elakartam indítani időben. Elég nehezen ébredezett a banda, de csak sikerült nekiveselkedni az ismeretlen rengetegnek. A hatalmasra nőtt fák alatt, az aljnövényzet szinte mininmálisra fejlődött, de a letört ágak és a meredek emelkedők igencsak próbára tették a csapat izomzatát. Prince hősiesen küzdött az elemekkel amit útjába áltak, néha még cipeltük is, hogy pihentetni tudja pici kis lábait. Kutyáink sorra fedezték fel a vaddisznó dagonyákat, ahová teljes életnagyságban bele és alámerültek,

gyerekeink pedig összefogdosták az erdő csöppnyi élővilágát.

Egy rövid pihenő és egy hangyabolyos csipkedés után, végre beértünk Bükkszentkeresztre, ahol az első vizeskútra rávetettük magunkat.

 Lelkes és látványos társaságunk vonzotta a helyieket, akik nagyon kedvesen fogadtak minket és segítettek a hazajutásban. Megtöltöttük a flaskákat, levizeztük a kutyákat és visszatértünk az erdőbe.
Erőltetett tempóban értünk vissza, igaz az utolsó kilómétert már szigorúan az aszfaltos úton slattyogva tettük meg. A kutyák és a gyerekek nagyon elfáradtak, de szerintem a felnőttek sem panaszkodhattak kilométerhiányra, a közel 5 órás menetelés után.
Előkészítettük az esti bográcshoz valókat és rábíztuk magunkat amár jólbevált szakácsunkra, hogy meleg étellel lássa el az éhes bandát.
Közben megérkeztek a vendégek is a közeli városoból. Tele lett a kert kutyákkal, mindehol rohangászott egy-egy csapat négylábú. A sötét közeledtével megérkezett az előrejelzett vihar is, de a hegyek miatt a házat már csak csendes kis eső formájában érte el.
Gyorsan megtelt a társalgó és miután mindenki megvacsorázott és ellátta kutyáit, újra összeültünk és kezdetét vette a hajnalig tartó ismerkedés, beszélgetés és kérdezősködés. Akit ott volt választ illetve képet kaphatott munkánkról, a kínokról és az örömökről, buktatókról és néha már lehetettlennek tűnő probléma megoldásokról amik a Fajtamentés életébe gördülnek.
( http://www.bullterriermentes.gportal.hu/)

Vasárnap mindenki álmosan és izomlázasan ébredt, és lassan elkezdődött a búcsúzás ideje. Jó volt kicsit eltünni a világ elöl, újra hallani a madarak énekét a fák suttogását, de legfőképp a csendet, ami körülvett minket egy kis időre.

"Az igazi természetvédő az, aki tudja, hogy a világot nem a szüleinktől örököltük, hanem gyermekeinktől kölcsönözzük."



                                                                                                    John James Audubon

Augusztus 14-15-16

II. Nemzetközi Hidegverű Rönkhúzó Verseny és Találkozó - Szokolya

Már jóval az indulás elött elkezdtem írni szokásos listámat, mit ne felejtsek itthon. Mielőtt bármit becsomagoltunk volna, kezdtünk egy éves, kiadós, samponos lófürdetéssel. A lovak behozatalát rábíztam Noncsikámra, aki egyre inkább érdeklődik patás állataink iránt.



A habos fürdéshez, kiadós víz szükségeltetik, így a berendezést elöbb össze kellett szerelnem. Néhol kicsit szivárgott a rendszer, de ennyit elnéztem magamnak.
A lányok lelkesedése hamar alább hagyott, így a körbálákra felülve fényképezték a tisztító szeánszt.



Az alapos fürdés után Rozikám csak úgy ragyogott.......


......de nála ez sem tarott sokáig:


Péntek este érkezett a lószállító teherautó, hogy leköltöztesse állatainkat a hosszú hétvégére. Nagyon gyorsan eltelt ez a cirka 4-5 hónap amit szervezéssel töltöttünk.
Követtük a lószállítót autóval, fura volt, hogy Sári és Rozi külön utazik tőlünk. Talán idén, már kicsit felkészültebben érkeztünk a helyszínre. Levertük az átmeneti karámot, a gyerekek felállították a sátrakat és mire végeztünk, már bőven sötét és késő este volt. Nem aludtam valami jól, hideg volt ( 12fok), és hajnalban még a lányokra is dobtam egy plusz takarót. Sári és Rozi egy percet sem aludt, sokat horkangattak és próbálgatták kitapasztalni az új karám gyenge pontjait, amit néha méltatlan megugrásokkal és bakolásokkal is fűszereztek.
Szombaton a sportlovaké és a kociské volt a főszerep. Díjugratás és fogathajtás volt a program, amiben újfent segédhajtóként indultam Dettyvel és Negroval.
Egy kis félreértés miatt, végig borogattuk a pályán lévő bólyákat, így a második körben már jobban teljesítettünk, de sajnos ez most kevésnek bizonyult a győzelemhez.


Este már Árpi is elszabadult itthonról és kihozott még pár apróságot ami hiányzott nomád életünkhöz. Egész nap érkeztek a versenyzők és a látogatók, így a tábortűznél elfogyasztott közös vacsora különösen jól esett.
Nem igazán tudtam aludni. Túl sok energiát fektettünk ebbe a rendezvénybe, sok minden forgott kockán. Kiszolgálni a támogatókat, fogadni a vendégeket, a programot gördülékenyen levezényelni, az árusokat elnavigálni és még nagyon-nagyon sok kis apró dolog, amit nem lehetett kihagyni.
Éjjel fura zajra lettem figyelmes. Robi lovász volt az éjjeli őr, aki a mi biztonságunkra és a lovakra volt hivatott felügyelni, megnyugtatott, hogy minden amit látok és hallok normális. Sári az oldalán feküdt és mint egy kutyánál, minden lába külön életet élt, szinte futott álmában. Ami még inkáb ijesztő volt, a felhúzott ajkai, a nyikorgás és horkolás ami elhagyta lovam száját. Ez volt a mélyálom, ami nagyon ritkán adatik meg egy-egy lótulajdonosnak, hogy lássa és átélje ezt az élményt. Mindenesetre megvártam, míg Sári magától felkel, megrázza magát és unottan nekiáll turkálni a vacsorájából megmaradt lucernában.
Hajnali kettőig rajzolgattam a navigáló táblákat, amik majd segítik eligazodni a látogatókat Szokolyán. Amint elkezdett pirkadni már fenn voltam. Elláttam a lovainkat, majd kocsiba ülve levittem a rajzaimat kiragasztani a főbb utca sarkokra. Mire visszaértem, már a lányok is fenn voltak és amíg meg nem érkezett a meleg reggeli, kipakoltuk az autó csomagtartójában tartogatott serlegeket, támogatói molinókat és minden egyéb felszerelést, ami a Találkozóhoz szükségeltetett.
Szép lassan elkezdődött az őrültek háza és szinte repült az idő. Sok ismerőst láttam, de időm sajnos nem volt senkivel sem beszélgetni, még szegény anyukámékat sem tudtam körbevinni, vagy bármit megmutogatni nekik.
Az ramazuri a parkolóban kezdődött. Két lányom próbálta meg irányítani a beérkező autósokat, de a kultúra hiánya miatt, már majdnem gázolásig fajult a parkoló megtöltése, így apukám önkéntes munkában elvállalta a forgalom irányítást. Volt akinke még így is nehezére esett megérteni, hogy merre az arra. Nem bántam túl kedvesen a nézőkkel, a szabályanikat, amiket már előtte megbeszéltünk a többi szervezővel, szigorúan betartattam. A mentősöket sem véletlenül hívtuk ki, de senkinek nemkívánom, hogy egy 50milliós  kártérítési szerződésen a saját kis becses neve áljon. A program kezdést kénytelenek voltunk elcsúsztatni, mert az érkező kocsisorba szorult versenyzők nem tudtak még a kerülőúton sem közelebb érkezni hozzánk.
Ügyességi fogathajtás, rönkhúzás és szánhúzás volt a főbb program. Amíg a versenyzők átfogtak, vagy páylát építettek a srácok, a gyerekek szőnyeghúzásban, a szülők pedig kötélhúzásban próbálhatták ki ügyességüket. Néha kezembe nyomtak egy-egy üdítőt legalább igyak, hamár enni nincs időm. Lovaimat az ideiglenes karámban szinte ostromolták a gyerekek, és bár kicsit tartottam Rozitól, kimondottan jól viselte a néha már-már szemtelenül bátor emberpalántákat. Csikókora miatt neki még szüksége van egy- egy mély alvásra napközben is, a hasa is televolt és jó anyuci módjára Sári felügyelte pihenését.


Saját versenyszámunk, amire annyira készültem elég gyatrán sikerült, pedig szomszédasszonyom még saját szurkoló tábort is hozott magával. Sári kezdés képpen 400 kg-mal indult volna, de a lámpaláza és a nagy súly miatt, nem igazán sikerült a rajtolás.



Kicsit összetörtem. Visszavezettem a lovat a karámhoz, és leültem a sátor elé. Elnéztem a rengeteg embert, aki a Lovas Élet-ben megjelent fénykép alapján beazonosították a lovamat és nevén szólítva becézgették, etették, az idősebb korosztályt akik szakmai tudásukat beszélték még, a gyerekeket,aki  az ingyen lovaglást és a kocsikázást maximálisan kihasználták, és a saját kis szaros szereplésem eszembe jutva, eltört a mécses. Fáradt, dühös és csalódott voltam. Kire is? Csak magamra lehetek mérges, senki másra. Egyedül akartam maradni, de a barátok nem hagytak sokáig az önmarcangolásba mélyedni. Jöttek és erőt adtak, hogy befejezzem amit elkezdtem.
Megráztam magam és visszamentem a pályára. A műsor folytatódik. Nem részletezem mi minden várta az ide érkező vendégeket, de ha azt mondom, hogy közel 4000 ember szórakoztatásáért feleltünk, kánikulai melegben, ....hát nem volt semmi. A programok végeztével, leültünk egy málnaszörp mellé, és néztük egymást. Fáradtak, koszosak és agyi kapacitásunk végén jártunk. Jó volt? Jó!
Ezért dolgoztunk, dolgoztak családtagjaink, barátaink, hogy az ide látogatóknak jó legyen.
6 felé felpakoltuk a lovainkat a teherautóra, bár most potyautasként Szőkével együtt utaztak hazáig és mi is elkezdtünk bontani az átmenetei szállásainkat. Alig fértünk el az autóban, semmit sem hajtogattam, mindent behánytam a csomagtartóba és hátsó ülésekre, csak érjek már haza. A lányok is elaludtak, fáradtak és kimerültek voltak ők is. Itthon forró fürdő, frissen készült nutellás és fahéjas palacsinta várt minket, majd kaptam még egy lazító masszázst is. Elaludtam.
Az utómunkálatokat meghagytam a hét többi napjára. Végre ágyban vagyok, itthon, nem fázom és mindenki elégedettem tért haza. Ez volt a cél, és sikerült.
Megcsináltuk!

További képek a rendezvényről itt:
http://hidegverulo.hu/text_text.php?t_id=180

"Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél!"
                                                                                                                     Paulo Coelho

Augusztus 8-9.

Ezen a hétvégén évfordulót ünnepeltünk. Nem volt se zenekar, se svédasztal, viszont grillezés, süti és barátok igen.

Miközben, mi kiköltöztünk a teraszra és élveztük a jóidőt, bentlakóink a medence hűsítő vizében pacsálhattak.






a szégyenlősek pedig szemérmesen pózoltak

Az ember lelkiismeretesen és gondosan tanulmányozza lovai, szarvasmarhái és kutyái jellemét és családfáját, mielőtt párosítaná őket; de amikor saját házasságáról van szó, soha, vagy csak ritkán tanúsít ilyen erőfeszítést.
Charles Darwin

Augusztus első hétvégéje

Rengeteg programunk volt erre a hónapra betáblázva.
Kezdtem egy Szlovák rönkhúzó verseny látogatásával, este pedig buliba voltam hivatalos a Vegas Farmra.
A versenyre hárman mentünk, és természetesen vittünk meghívót a két hét múlva esedékes szokolyai rendezvényünkre. Egy kis város határában voltunk, itt mintha megállt volna az idő a 90-es évek elején. Skoda Rapidok az úton, a nyugalom szinte tapintható. Senki sem ideges, senki sem siet.
A verseny megnyitója gyanánt, a helyi óvodások egy zenés műsort adtak elő színes népviseletbe öltözve. Nem beszélek szlovákul, vagyis igazából sehogy sem beszélek, de a mimika illetve a kis színészi tehetségükkel kikövetkezhető volt mit is adtak elő.
Több magasrangú személyiség is tiszteletét adta, és már akkor is feltűnt mennyire közvetlenek az emberek, pedig állítólag itt már nem igazán szeretik hallani a magyar szót. Minden díszkiséret nélkül, mellőzve a nagy fényes autókat, farmerban és ingben sétáltak a nép közé vegyülve. Mikor bemutatták nekünk a Szlovák Földművelésügyi minisztert egy laza kézfogással és pár kedves szóval ( azért ilyenkor jól jön egy barát aki tud szlovákul)fogadott minket. A házigazda unszolásának engedve, megkóstoltam a helyi nagysikerű üdítőt, amit Kofola-nak neveznek. Színe mint a Coca-Cola-é, de az íze....az olvasztott Medvecekor egy kis mentolos Negroval fűszerezett, szénsavas valami volt. Jót mosolyogtak rajtam, miközben próbáltam leerőltetni azt az egy kortyot, amit kóstolgattam. A továbbiakban maradtam inkább az almafröcsnél.
A gulyás, ami inkább volt főzelék, mint leves, nagyon ízletes és forró volt, bár a helyi szokásoknak megfelelően, minden túl köményesen volt elkészítve. Megvártuk az összesített díjkiosztót és elindultunk hazafelé.
Este Árpi kiállításra indult, így megvártam míg elkészül, majd leugrottam Vegasba. Adrienn szülinapját ünnepelte a csapat és két féle vacsora várta az éhes lovasokat.
Sokat fejlődött a Farm mióta Sárival, tavaly novemberben eljöttünk az átmenti szállásunkról. Strandröpi pálya és egy medence is segít a kikapcsolódásban és a várakozásban ha valaki épp nem lovazik vagy bértartó. Csuti barátnőm pocakja is jól látható már, és végre megtudtuk, hogy milyen élményekben volt részük Adriéknak, a Tarpa-Tenkes,közel 2 hetes túrán. Irigyeltem őket, hiszen nekünk idén kimaradt a hosszú túránk, de a fényképek nagyon visszaadtak minden kínt és örömöt amiben része volt a kis lovas csapatnak.
Sorra kerültem én is, és kíváncsian várták a többiek mi hír az új lakónkról.
Ő Rozi a Shetlandi mini pony. Kicsit szertelen, de ezt betudjuk fiatal korának és hányatatott szoba nélküli neveltetésének.
Kihasználva az állattaxi nagyságát és Rozi magasságát, nem vittünk magunkkal lószállítót, hanem kifóliázva a Berlingo hátuljába emeltük.



Volt nagy bámészkodás a városban, amíg fel nem értünk az autópályára többször belenyerített a fülembe, keresve a sorstársakat. Gyorsan és probléma mentesen értünk haza, hála kitűnő sofőrömnek:)


Sári viselkedésétől kicsit tartottam, de már az első szagolgatásokon látszott, hogy nem veszi komolyan ezt a kicsi lovat. A hasáig sem ér, igazából minden mérete megegyezik egy normál lóéval, csupán a magassága nincs 80cm és a súlya sem éri el a 100kg. A karámot és az önitató átszerelésre szorult, tuti ami biztos alapon.
Pár kép a mini-paciról:





A lovak iránt érzett szeretetünk független a korunktól.
Thomas Brezina

.

"Egy jó kutyának halála után a legjobb helye,a gazdája szívében van."

Ch. Ash Liliput Balu 1994.05.08-2009.08.03

"Most pontot teszek, s mint aki vesztett csatából maradt meg hírmondónak, s elfújta mondókáját: emlékezni és hallgatni akarok."
Márai Sándor

Felkészülés

Nagy fába vágtam a fejszémet. Már sokszor bebizonyítottam magamnak, hogy szeretem a kihívásokat, főleg ha még számomra is új területre tévedek.
A tavalyi rönkhúzó versenyen kívül nem igazán foglalkoztam a kérdéssel, hogy Sáriból verseny lovat faragjak. A fogathajtás érdekel, de még sokat kell tanulnom.
A szán és rönkhúzás elérhetőbb cél, így Méz barátnőm segítségével és Öcsó barátom instrukcióit megfigyelve és fogadva, Sárit elkezdtük felkészíteni a II. Nemzetközi Rönkhúzó versenyre. Amatőr szinten próbálkozunk, de minden kezdés alap feltétele a szerszám.
Kölcsön hámmal fogtuk be a pacimat, majd mikor már megértette miért ez a nagy hűhó, a tsz-ből kért traktor gumit fogtuk mögé.


Idővel emeltük a tétet, 1 gyerek, majd 1 felnőtt, majd 2 gyerek és a legnehezebb felnőtt bevonásával. Lányok nagyon élvezték, Sári is elfáradt és nekem is lett újra célom a lovazásban.




A háttérben már nagyban ment a szervezés, a média minden területén "támadtunk" és a reklám hadjárat mondani valója nem volt más, mint : Nem ennivaló-családi ló!
Én lepődtem meg a legjobban, mikor már az országos kereskedelmi rádiók is érdeklődni kezdtek a rendezvény iránt és a Lovas Életben cikket is írhattunk, magáról a Miért?-ről is.
A háttérmunka egy új weboldalban csúcsosodott ki:
www.hidegverulo.hu

Hétvégente Gábort boldogítottam családostul, és próbáltam okosodni fogathajtás terén. Bizonyítás képpen- magamnak- szüleimet is elvittem egy kis csatangolásra. Gábor kedves meglepetésként, a gyönyörű fa hintóval várt minket, így igazi vendégekként láthatták szüleim a Börzsöny szépségeit.



Biberach szőre és annak állaga vetekszik egy oroszlánéval és ahogy öregszik bátor házőrzőnk egyre inkább nem vedli ki a téli bundáját. Így mikor reggelente pózolva fekszik a teraszon mindig megfogadom, hogy most aztán, ma tuti kikefélem.



Noémi lányom, aki magáénak érzi Bibe összes szőrszálát és tudását, nekiveselkedett eme hősies munkának. A fésülés tovább tartott volna mint német juhászunk türelme, így közös megegyezéssel tovább halasztottuk a téli szőrtelenítést.

Ha állat lennék, soha nem tartanék embert a lakásban, mert lármázik, piszkot csinál és egészségtelen.
Ágai Ágnes

Macskák

A történet visszanyúlik egy korábbi bejegyzéshez, mikor tereplovaglás alkalmával, egy kis cirmost mentettünk ki a Galga patakból.


Marci nevével ellentétben, 1 év múlva már két kiscicával örvendeztette meg Katit, aki örökbefogadta az új csövest.
Vérbeli macskás révén, örömmel várta a két kis jövevényt, akik a Mikkusz és Makkusz neveket kapták. Igazi kis ragadozók, Makkusz lett a magas, kecses, szinte egy balerina kecsességével megáldott fekete-csíkos bársonytalpú, míg Mikkusz a bundásabb, tömörebb és dúsabb kistestvér.
Mielőtt bárki felelőtlen kismacska gyárban gondolkodna, eme ösztönös tevékenységüket nagyon is ellenőrzésünk alatt tartjuk. Mondom én, mint rendszeres látogató, Marci rajongó táborának oszlopos tagja, és az ivartalanítás lelkes szószólója.
Pár macska megfordult már Kati udvarában, főképp kandúrok, de vérüktől hajtva állandó zarándoklatoknak tették ki gazdájukat. Legtöbbször csak a szerencse vagy a kiéhezett gyomruk hozta haza őket, a harcok által megtépázott testük és lelkük felépülését segítve, mint egyetlen túlélési stratégia. Igazi falu macskák, jöttek- mentek és megküzdöttek a maguk igazáért.
Marci más! Egy igazi kis boszorka, ha kell elbűvölő öleb, szinte már kutyásan szófogadó, állandó kommunikációt fenntartva az éppen érdekében álló egyénnel. Máskor szeszélyes, kivont karmokkal válaszoló, mogorva vénasszony.


A történet igazából Makkusz vemhességével folytatódik mint természetes velejárója a szomszéd udvarnak.
Kati, most is gondos gazda módjával készült a kis jövevények fogadására. Egy hungarocellből készült, szigetelt elletőházat készített, amint a vajúdó kismama birtokba is vett és hamarosan 4 kölyökkel növelte a falu macskapopulációját.
Marcival együtt, mi is nagymamák lettünk.:)


Sajnos anyamacskánk másként gondolta és két nap múlva, eltüntette kölyköket. Naponta többször láttuk őt mozgolódni, szájában különféle két és négylábúakal elejtve, házról-házra járni.
Szépen visszahízott és a kölykök eltűnését már kezdtük betudni a környéken ólálkodó nagy szürke kandúrnak.
Talán egy hónap sem telt el, mikor korán reggel a kozmetikát takarítva a szigetelésen át macskanyávogásra lettem figyelmes. A hangok egyre erősebbek lettek, majd cserép csörömpölés hallatszott, és néma csönd lett. Telefonáltunk Katinak, hogy valószínűleg nálunk vannak elszállásolva Makkusz kiscicái, így este randizunk, és macska begyűjtő körútra indulunk.
A padlásra feljutás igen kalandos bár, felidézi bennem gyermekkorom emlékeit, mikor a vidéki nagyi házának padlásán kotorászva, sok-sok kincsre (lomra) tettünk szert.
Elem lámpa, bélelt vödrök és egy seprű, hogy az utamba kerülő pókhálókat íly módon semlegesítsem. Már egyből a feljárónál elkaptam az egyik kis törpét, majd némi ciccegés után a másodikat is, aki vörös színével, kék szemével, egyből kis kedvencünké vált.



Nemsokkal később, már ketten térdeltünk a döngölt agyadpadlón és próbáltunk egy kis sötét lukban kotorászni.



A házba érkező, villany vezeték bekötésének szánt rekeszbe nyúlkáltunk, matattunk egy-egy lábat érezve, amit hangos fújtatás és méltatlan nyávogás követett.
Feladtuk.


Kati büszke cicás nagyiként tért haza, két új gyerekével, de a csapat még korántsem volt teljes. Makkusz szobafogságra ítéltetett, így 3 óra elteltével elkezdett a fennmaradt kis bársonytalpú is, anyut keresve nyávogni.
Újra padlásra mászás következet, és mivel anyatigrisünk épp a meleg lakásban kényezetetődik, bátran nyúkáltam a sötét dobozba.
Egy láb- kétláb- a fejem már az agyagon- kicsi fej, éles fogacskák- nyakbőr megfog-hangos fújtatás és már kint is volt harmadik delikvensünk. Kotorásztam, cicceztem mint egy tücsök, de a meghitt átmeneti fészek üresnek bizonyult.
Az éjszakák melegek voltak ugyan, de a negyedik kölyöknek nyomát se találtuk. Kati visszaköltöztette a gyerekeit az őket megillető ládába, majd munkából hazaérve boldogan konstatálta, hogy előkerült a hiányzó láncszem. Egymást kérdezgetve próbáltuk meg megfejteni a rejtélyt, amit maga Makkusz oldott meg, mikor megmutatta, hogy a kert végében lévő farakás alá is elrejtett egy kölykök, így biztosítva a tuti biztos génfenntartást.
A kölykök előkerülésének híre gyorsan elterjedt, így nemvolt nehéz felelősség teljes gazdikat találni a macskuszoknak.


Mindenki arra kíváncsi, hogy vajon Marci kivételes és közvetlen természetét, vajon melyik kis gézengúz fogja örökölni, mert bizony az a gazdi lesz a legszerencsésebb újdonsült macskatulajdonos.

„Az ókorban a macskákat Istenként tisztelték... és ezt ők sosem felejtik el...”

Programok

Amióta a nappali világosság meleget is sugároz, a kora reggeli és a késő esti óráimat töltöm csak a házban.
A lakást reggel összerakom, estig ha tehetem be sem jövök. Természetesen, azért főzök és minden asszonyi teendőimet ellátom, de a legfontosabb, hogy feltöltődjek és rendezgeti tudjam a kertet, játszak a kutyákkal és a lányokkal is minnél több időt töltsek a levegőn.

Léna rettentő kártékony korszakát éli, két láda muskátlim és számos virágom bánja, hogy növekszik a kiskutyám. Már minden erőlködés nélkül eléri a konyhapultot vagy az étkező asztalt és azt lopja el amit ér. Roppantul vigyáz a látszat fenntartására, miszerint ő egy ártatlan törékeny kiskirálylány.
Ha az idő engedi, kimegyünk sétálni a határba vagy mostanában, amár lekaszált közeli rétre, hogy kellően kirohangálja magát és vadászhasson yorkink nem túl nagy örömére.



A forró napokat -aminek száma összesen elég csekély, tekintve, hogy most is szakad az eső-, kutyáink a gyerekmedencében vagy az árnyékot adó növények töveinél próbálják túlélni.




A keti tó most éli virágkorát, legalábbis amíg a panziós ebeink
fel nem fedezik a búvárkodás és hűsölés eme formáját.
Gyorsan készítettem pár képet, miként is mutat a tó és a körülötte virágzó kiskertem.





Éppen két hete, hogy szokásos reggeli bevásárlásomat intéztem a helyi ABC-ben, mikor is feltünt egy rajz. Gyorsan felhajtogattam a sarkát eltakaró plakátot, mikor is nagylányom kézrása kétséget kizáróan el nem hitette velem, hogy ez ott az ő keze munkája. A plakát amit felhajtottam, a zsűrizett és értékelt rajzok és azok készítőinek nevét tartalmazta, így jutottam el a sorban Niki nevéhez, aki 2. helyezést ért el az iskola és az ABC közös rajzpályázatán.



Délután büszkén vette át az ajándékcsomagot, amit félre is tettünk, mert másnap táborozni indultak.
Noémi az Erdei táborból egy "csíkos" kővel tért haza. Ezt kaptam ajándékba, amit utána egyből fel is ajánlott Samunak, a görög tekősnek. A következő pillanatban a terrárium üvege elcsúszik és a konyhapulton a következő jelenet játszódott le:
- Anyu, nézd hogy örül Samu a szép kőnek?
A kis teknős mind a négy lábát kinyújta, ami ugye már egy laposabb formát kölcsönzött neki, fejbehúzós mutatvány nélkül orrát nekinyomva a "csíkos" kőnek, tágranyílt szemekkel pislog.
A tolatás mint menekülési forma szintén nem beépített jármód, egy páncélzatba bújt hüllőnek, így türelmesen várta, hogy Noémi kiörömködje magát és visszakerüljön a meleg üvegkalitkájába. Nem tudom egy teknős mikén örül én inkább valami szerencsétlen -Legyen már vége- kifejezést véltem felfedezni páncélosunk ábrázatán. Mindenesetre a kő, bent díszeleg egy műnövény tövénél, Samu és Noncsikám örömére.

Néha kinyitjuk a szánkat, és a saját szüleinket halljuk megszólalni, s néha a gyerekeink szájából saját magunkat halljuk.
Steven Saylor