Már jóval az indulás elött elkezdtem írni szokásos listámat, mit ne felejtsek itthon. Mielőtt bármit becsomagoltunk volna, kezdtünk egy éves, kiadós, samponos lófürdetéssel. A lovak behozatalát rábíztam Noncsikámra, aki egyre inkább érdeklődik patás állataink iránt.
A habos fürdéshez, kiadós víz szükségeltetik, így a berendezést elöbb össze kellett szerelnem. Néhol kicsit szivárgott a rendszer, de ennyit elnéztem magamnak.
A lányok lelkesedése hamar alább hagyott, így a körbálákra felülve fényképezték a tisztító szeánszt.
Az alapos fürdés után Rozikám csak úgy ragyogott.......
......de nála ez sem tarott sokáig:
Péntek este érkezett a lószállító teherautó, hogy leköltöztesse állatainkat a hosszú hétvégére. Nagyon gyorsan eltelt ez a cirka 4-5 hónap amit szervezéssel töltöttünk.
Követtük a lószállítót autóval, fura volt, hogy Sári és Rozi külön utazik tőlünk. Talán idén, már kicsit felkészültebben érkeztünk a helyszínre. Levertük az átmeneti karámot, a gyerekek felállították a sátrakat és mire végeztünk, már bőven sötét és késő este volt. Nem aludtam valami jól, hideg volt ( 12fok), és hajnalban még a lányokra is dobtam egy plusz takarót. Sári és Rozi egy percet sem aludt, sokat horkangattak és próbálgatták kitapasztalni az új karám gyenge pontjait, amit néha méltatlan megugrásokkal és bakolásokkal is fűszereztek.
Szombaton a sportlovaké és a kociské volt a főszerep. Díjugratás és fogathajtás volt a program, amiben újfent segédhajtóként indultam Dettyvel és Negroval.
Egy kis félreértés miatt, végig borogattuk a pályán lévő bólyákat, így a második körben már jobban teljesítettünk, de sajnos ez most kevésnek bizonyult a győzelemhez.
Este már Árpi is elszabadult itthonról és kihozott még pár apróságot ami hiányzott nomád életünkhöz. Egész nap érkeztek a versenyzők és a látogatók, így a tábortűznél elfogyasztott közös vacsora különösen jól esett.
Nem igazán tudtam aludni. Túl sok energiát fektettünk ebbe a rendezvénybe, sok minden forgott kockán. Kiszolgálni a támogatókat, fogadni a vendégeket, a programot gördülékenyen levezényelni, az árusokat elnavigálni és még nagyon-nagyon sok kis apró dolog, amit nem lehetett kihagyni.
Éjjel fura zajra lettem figyelmes. Robi lovász volt az éjjeli őr, aki a mi biztonságunkra és a lovakra volt hivatott felügyelni, megnyugtatott, hogy minden amit látok és hallok normális. Sári az oldalán feküdt és mint egy kutyánál, minden lába külön életet élt, szinte futott álmában. Ami még inkáb ijesztő volt, a felhúzott ajkai, a nyikorgás és horkolás ami elhagyta lovam száját. Ez volt a mélyálom, ami nagyon ritkán adatik meg egy-egy lótulajdonosnak, hogy lássa és átélje ezt az élményt. Mindenesetre megvártam, míg Sári magától felkel, megrázza magát és unottan nekiáll turkálni a vacsorájából megmaradt lucernában.
Hajnali kettőig rajzolgattam a navigáló táblákat, amik majd segítik eligazodni a látogatókat Szokolyán. Amint elkezdett pirkadni már fenn voltam. Elláttam a lovainkat, majd kocsiba ülve levittem a rajzaimat kiragasztani a főbb utca sarkokra. Mire visszaértem, már a lányok is fenn voltak és amíg meg nem érkezett a meleg reggeli, kipakoltuk az autó csomagtartójában tartogatott serlegeket, támogatói molinókat és minden egyéb felszerelést, ami a Találkozóhoz szükségeltetett.
Szép lassan elkezdődött az őrültek háza és szinte repült az idő. Sok ismerőst láttam, de időm sajnos nem volt senkivel sem beszélgetni, még szegény anyukámékat sem tudtam körbevinni, vagy bármit megmutogatni nekik.
Az ramazuri a parkolóban kezdődött. Két lányom próbálta meg irányítani a beérkező autósokat, de a kultúra hiánya miatt, már majdnem gázolásig fajult a parkoló megtöltése, így apukám önkéntes munkában elvállalta a forgalom irányítást. Volt akinke még így is nehezére esett megérteni, hogy merre az arra. Nem bántam túl kedvesen a nézőkkel, a szabályanikat, amiket már előtte megbeszéltünk a többi szervezővel, szigorúan betartattam. A mentősöket sem véletlenül hívtuk ki, de senkinek nemkívánom, hogy egy 50milliós kártérítési szerződésen a saját kis becses neve áljon. A program kezdést kénytelenek voltunk elcsúsztatni, mert az érkező kocsisorba szorult versenyzők nem tudtak még a kerülőúton sem közelebb érkezni hozzánk.
Ügyességi fogathajtás, rönkhúzás és szánhúzás volt a főbb program. Amíg a versenyzők átfogtak, vagy páylát építettek a srácok, a gyerekek szőnyeghúzásban, a szülők pedig kötélhúzásban próbálhatták ki ügyességüket. Néha kezembe nyomtak egy-egy üdítőt legalább igyak, hamár enni nincs időm. Lovaimat az ideiglenes karámban szinte ostromolták a gyerekek, és bár kicsit tartottam Rozitól, kimondottan jól viselte a néha már-már szemtelenül bátor emberpalántákat. Csikókora miatt neki még szüksége van egy- egy mély alvásra napközben is, a hasa is televolt és jó anyuci módjára Sári felügyelte pihenését.
Saját versenyszámunk, amire annyira készültem elég gyatrán sikerült, pedig szomszédasszonyom még saját szurkoló tábort is hozott magával. Sári kezdés képpen 400 kg-mal indult volna, de a lámpaláza és a nagy súly miatt, nem igazán sikerült a rajtolás.
Kicsit összetörtem. Visszavezettem a lovat a karámhoz, és leültem a sátor elé. Elnéztem a rengeteg embert, aki a Lovas Élet-ben megjelent fénykép alapján beazonosították a lovamat és nevén szólítva becézgették, etették, az idősebb korosztályt akik szakmai tudásukat beszélték még, a gyerekeket,aki az ingyen lovaglást és a kocsikázást maximálisan kihasználták, és a saját kis szaros szereplésem eszembe jutva, eltört a mécses. Fáradt, dühös és csalódott voltam. Kire is? Csak magamra lehetek mérges, senki másra. Egyedül akartam maradni, de a barátok nem hagytak sokáig az önmarcangolásba mélyedni. Jöttek és erőt adtak, hogy befejezzem amit elkezdtem.
Megráztam magam és visszamentem a pályára. A műsor folytatódik. Nem részletezem mi minden várta az ide érkező vendégeket, de ha azt mondom, hogy közel 4000 ember szórakoztatásáért feleltünk, kánikulai melegben, ....hát nem volt semmi. A programok végeztével, leültünk egy málnaszörp mellé, és néztük egymást. Fáradtak, koszosak és agyi kapacitásunk végén jártunk. Jó volt? Jó!
Ezért dolgoztunk, dolgoztak családtagjaink, barátaink, hogy az ide látogatóknak jó legyen.
6 felé felpakoltuk a lovainkat a teherautóra, bár most potyautasként Szőkével együtt utaztak hazáig és mi is elkezdtünk bontani az átmenetei szállásainkat. Alig fértünk el az autóban, semmit sem hajtogattam, mindent behánytam a csomagtartóba és hátsó ülésekre, csak érjek már haza. A lányok is elaludtak, fáradtak és kimerültek voltak ők is. Itthon forró fürdő, frissen készült nutellás és fahéjas palacsinta várt minket, majd kaptam még egy lazító masszázst is. Elaludtam.
Az utómunkálatokat meghagytam a hét többi napjára. Végre ágyban vagyok, itthon, nem fázom és mindenki elégedettem tért haza. Ez volt a cél, és sikerült.
Megcsináltuk!
További képek a rendezvényről itt:
http://hidegverulo.hu/text_text.php?t_id=180
"Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél!"
Paulo Coelho
