Kezdtem egy Szlovák rönkhúzó verseny látogatásával, este pedig buliba voltam hivatalos a Vegas Farmra.
A versenyre hárman mentünk, és természetesen vittünk meghívót a két hét múlva esedékes szokolyai rendezvényünkre. Egy kis város határában voltunk, itt mintha megállt volna az idő a 90-es évek elején. Skoda Rapidok az úton, a nyugalom szinte tapintható. Senki sem ideges, senki sem siet.
A verseny megnyitója gyanánt, a helyi óvodások egy zenés műsort adtak elő színes népviseletbe öltözve. Nem beszélek szlovákul, vagyis igazából sehogy sem beszélek, de a mimika illetve a kis színészi tehetségükkel kikövetkezhető volt mit is adtak elő.
Több magasrangú személyiség is tiszteletét adta, és már akkor is feltűnt mennyire közvetlenek az emberek, pedig állítólag itt már nem igazán szeretik hallani a magyar szót. Minden díszkiséret nélkül, mellőzve a nagy fényes autókat, farmerban és ingben sétáltak a nép közé vegyülve. Mikor bemutatták nekünk a Szlovák Földművelésügyi minisztert egy laza kézfogással és pár kedves szóval ( azért ilyenkor jól jön egy barát aki tud szlovákul)fogadott minket. A házigazda unszolásának engedve, megkóstoltam a helyi nagysikerű üdítőt, amit Kofola-nak neveznek. Színe mint a Coca-Cola-é, de az íze....az olvasztott Medvecekor egy kis mentolos Negroval fűszerezett, szénsavas valami volt. Jót mosolyogtak rajtam, miközben próbáltam leerőltetni azt az egy kortyot, amit kóstolgattam. A továbbiakban maradtam inkább az almafröcsnél.
A gulyás, ami inkább volt főzelék, mint leves, nagyon ízletes és forró volt, bár a helyi szokásoknak megfelelően, minden túl köményesen volt elkészítve. Megvártuk az összesített díjkiosztót és elindultunk hazafelé.
Este Árpi kiállításra indult, így megvártam míg elkészül, majd leugrottam Vegasba. Adrienn szülinapját ünnepelte a csapat és két féle vacsora várta az éhes lovasokat.
Sokat fejlődött a Farm mióta Sárival, tavaly novemberben eljöttünk az átmenti szállásunkról. Strandröpi pálya és egy medence is segít a kikapcsolódásban és a várakozásban ha valaki épp nem lovazik vagy bértartó. Csuti barátnőm pocakja is jól látható már, és végre megtudtuk, hogy milyen élményekben volt részük Adriéknak, a Tarpa-Tenkes,közel 2 hetes túrán. Irigyeltem őket, hiszen nekünk idén kimaradt a hosszú túránk, de a fényképek nagyon visszaadtak minden kínt és örömöt amiben része volt a kis lovas csapatnak.
Sorra kerültem én is, és kíváncsian várták a többiek mi hír az új lakónkról.
Ő Rozi a Shetlandi mini pony. Kicsit szertelen, de ezt betudjuk fiatal korának és hányatatott szoba nélküli neveltetésének.
Kihasználva az állattaxi nagyságát és Rozi magasságát, nem vittünk magunkkal lószállítót, hanem kifóliázva a Berlingo hátuljába emeltük.
Volt nagy bámészkodás a városban, amíg fel nem értünk az autópályára többször belenyerített a fülembe, keresve a sorstársakat. Gyorsan és probléma mentesen értünk haza, hála kitűnő sofőrömnek:)
Sári viselkedésétől kicsit tartottam, de már az első szagolgatásokon látszott, hogy nem veszi komolyan ezt a kicsi lovat. A hasáig sem ér, igazából minden mérete megegyezik egy normál lóéval, csupán a magassága nincs 80cm és a súlya sem éri el a 100kg. A karámot és az önitató átszerelésre szorult, tuti ami biztos alapon.
Pár kép a mini-paciról:
A lovak iránt érzett szeretetünk független a korunktól.
Thomas Brezina
