A lakást reggel összerakom, estig ha tehetem be sem jövök. Természetesen, azért főzök és minden asszonyi teendőimet ellátom, de a legfontosabb, hogy feltöltődjek és rendezgeti tudjam a kertet, játszak a kutyákkal és a lányokkal is minnél több időt töltsek a levegőn.
Léna rettentő kártékony korszakát éli, két láda muskátlim és számos virágom bánja, hogy növekszik a kiskutyám. Már minden erőlködés nélkül eléri a konyhapultot vagy az étkező asztalt és azt lopja el amit ér. Roppantul vigyáz a látszat fenntartására, miszerint ő egy ártatlan törékeny kiskirálylány.
Ha az idő engedi, kimegyünk sétálni a határba vagy mostanában, amár lekaszált közeli rétre, hogy kellően kirohangálja magát és vadászhasson yorkink nem túl nagy örömére.
A forró napokat -aminek száma összesen elég csekély, tekintve, hogy most is szakad az eső-, kutyáink a gyerekmedencében vagy az árnyékot adó növények töveinél próbálják túlélni.
A keti tó most éli virágkorát, legalábbis amíg a panziós ebeink
fel nem fedezik a búvárkodás és hűsölés eme formáját.
Gyorsan készítettem pár képet, miként is mutat a tó és a körülötte virágzó kiskertem.
Éppen két hete, hogy szokásos reggeli bevásárlásomat intéztem a helyi ABC-ben, mikor is feltünt egy rajz. Gyorsan felhajtogattam a sarkát eltakaró plakátot, mikor is nagylányom kézrása kétséget kizáróan el nem hitette velem, hogy ez ott az ő keze munkája. A plakát amit felhajtottam, a zsűrizett és értékelt rajzok és azok készítőinek nevét tartalmazta, így jutottam el a sorban Niki nevéhez, aki 2. helyezést ért el az iskola és az ABC közös rajzpályázatán.
Délután büszkén vette át az ajándékcsomagot, amit félre is tettünk, mert másnap táborozni indultak.
Noémi az Erdei táborból egy "csíkos" kővel tért haza. Ezt kaptam ajándékba, amit utána egyből fel is ajánlott Samunak, a görög tekősnek. A következő pillanatban a terrárium üvege elcsúszik és a konyhapulton a következő jelenet játszódott le:
- Anyu, nézd hogy örül Samu a szép kőnek?
A kis teknős mind a négy lábát kinyújta, ami ugye már egy laposabb formát kölcsönzött neki, fejbehúzós mutatvány nélkül orrát nekinyomva a "csíkos" kőnek, tágranyílt szemekkel pislog.
A tolatás mint menekülési forma szintén nem beépített jármód, egy páncélzatba bújt hüllőnek, így türelmesen várta, hogy Noémi kiörömködje magát és visszakerüljön a meleg üvegkalitkájába. Nem tudom egy teknős mikén örül én inkább valami szerencsétlen -Legyen már vége- kifejezést véltem felfedezni páncélosunk ábrázatán. Mindenesetre a kő, bent díszeleg egy műnövény tövénél, Samu és Noncsikám örömére.
Néha kinyitjuk a szánkat, és a saját szüleinket halljuk megszólalni, s néha a gyerekeink szájából saját magunkat halljuk.
Steven Saylor
