Nem kell sokat gondolkodni, mely fajta a leghangosabb a legkisebbek között: a chihuahua ( csivava ). Ha egy ugatós példányt felszorzunk 4-el máris igazi kis hangorkán és házisárkány kollekcióval állunk szemben. Na jó, nem volt ennyire vészes a helyzet, bár a csengőt kiiktattuk arra a pár napra míg vendégeink nálunk töltötték pihenésüket. Már maga a megérkezésük sem volt mindennapi, de gyorsan beleszoktak a napi rutinba ráadásul az összeszokott csapat, tényleg csapattá formálódott az idegen környezetben. Az egyéniségek csak nálam fordultak ki magukból, így volt bokaharapás, állandó követés, méla undor és piperkőc napfürdőzés részükről. Evés után nyugalom száll a házra ekkor sikerül lencsevégre kapni a kis banditákat.
A mentett malac
Nagyon kevés olyan állat található a bolygón, amit ne tartanék magam körül. Ebben szerencsére férjen nagyban kontrolom, hiszen a házi ZOO táblát már kitehettem volna a kapura, ha ő nincsen. Félreértés ne essék nem vádolom, hiszen sokszor csak szenvedő alanya, a lányaim és saját imádatom tárgyainak.
Létezik egy nem is olyan kicsi és rágcsálóként bejegyzett állat, ami az ő ízléséhez és szívéhez is közel áll. Ez nem más mint a tengeri malac. Már együtt laktunk, mikor megleptem magamat és persze őt is, egy kis fodros cocával, azt bizonygatva, hogy mennyire jó és aranyos állatkával van dolgunk. Akkor éppen hüllő mizériában is szenvedtünk, és a leopárd gekkó, gabona sikló terráriuma között, jól mutatott egy nyakig forgácsban csücsülő kismalac. Nem telt bele sok idő és házi röfink, gyors gyarapodásának hála szabad utat engedett ösztöneinek, mindezt éjszaka, nagyon rafinált módon, alkalmi portyázásokkal tette. Akkoriban egy nagy szivacságyunk volt, ami 10cm-es vastagságával szinte nem jelentett akadályt, így mikor aludtunk, kénye kedve szerint randalírozott a szobában és a végén már rajtunk is. Páromra a frászt hozva, többször átrohant rajta, miután én csak :- Aludj, biztos álmodtad! felkiálltással befordultam a fal felé. A következő malacrohamnál már hajnalodott, így én is éreztem, hogyan próbálja a testmeleget kitapogatni és mint aki jól végezte dolgát befészkelni magát a paplanok közé. A lebukása sajnos megpecsételte további életét így elajándékoztuk egy barátunk kislányának boldogítsa és riogassa őket :)
Ez az élmény úgymond meghatározta további malacmentes életünket, míg a panzióba egyre többször érkeztek a különböző méretű és formájú röfik. Barátságosan kurrogtak és öröm volt vakargatni őket még éles és hangos visításuk is kedves számunkra. Nem lehetett nem észrevenni, Árpi vonzalmát ezekhez a kis malacokhoz, így bátran kérdeztem meg tőle, örökbefogadunk e egy kis vöröset- persze csak ha neked is megfelel-kitétellel.
Tudtam, hogy a harapás és vadulás nálunk kizáró kritérium, hiszen a gyerkőcök is előszeretettel gondoskodnak a nálunk lakó állatkákról, így a fő szempont a nyugalom mellett már csak a kinézet volt. A sok nyuszi ketrec között a legfelső polcon, ott figyelt minket. Tudta, hogy érte jövünk, és én hagytam ,hogy kellőképpen elkurvulva, eladja magát nekünk. A vizslató szemek után, mely átfuttot a fényes és dús rézvörös- fehér foltokkal tarkított bundán, jött a kéz próba, a has és hátvakargatás, majd kimondásra került az: IGEN, hazavisszük ! végleges ítélet.
Saját magunkat akartuk azzal becsapni és áltatni, hogy a lányoknak meglepetésként tálaltuk új, immár sokadik állatunk hazahozatalát. Ez inkább nekünk volt öröm, és maradt is a mi kis malacunk. Hogy kinek az állata? Nem az enyém, ez biztos állíthatom. Ő apa malaca, én csak a halálra etetés ellen és a tisztántartásban segédkezem, konkrétan elveszem előle a kaját és póriasan leírva, takarítom utána amit kell.
Bemutattuk a benti nagy vadásznak.....
"Az emberek többsége beszél az állatokhoz, de csak kevesen értik, mit is mondanak."
