Emlékek másképp

Nincs mit tagadni, fotó mániás vagyok! A lakás összes pontján fényképek a falon, különböző méretben és kivitelben, legyen az egy szép grafika vagy egy beállított pózolós fénykép, nálam kikerül a falra. Sőt ha elég helyet találok, még a könyves polcra vagy az éjjeli szekrényemre is képet teszek.
Az utóbbi időben elég kevés idő jutott, hogy ennek a szenvedélyemnek hódoljak, hiszen egy szintet el kell érni "emlékileg" annak a pillanatnak, hogy méltó legyen egy kis szögre akasztva díszíteni otthonunk.
Több ezer digitális kép foglalja helyet a tároló eszközön, több netes képgalériába is mentegetem a képeket, hátha egyszer letörlődik, meglegyen még máshol is. Rég volt már az, mikor a szépen beragasztott albumot lapozgatva csendben szemléltük életünk apró pillanatait vagy hétfő estéken mikor adás szünet volt minden háztartásban, diákat nézegettünk és egy éppen üres falra vetítettük őket.
Ciki vagy nem ciki, vannak képek amik a kedvenceim maradnak, szeretem nézegetni őket és ha éppen a mindennapi rohanás közepén is vagyok, csak felnézek a falakra és máris emlékek sorozata tekint vissza rám.

Így van ez a kutyáinknál is, tehát következik életünk napjai képekben :))

 

Vannak, akik azt állítják, a szemkontaktus elkerülése jelzi, hogy az állat elfogadja az ember felsőbbrendűségét; ahogy a közember elismeri a királyét. Mások szerint viszont ez azt jelenti, hogy az állatok  meglátják az ember szemében a bűnt, és szégyellik magukat az emberiség nevében is.

Dean Ray Koontz

Késő esti fürdőzés

Hozzávalók:

erős nappali felmelegedés,
egy házigazda,
hosszú locsolócső,
vízimádó kutyák :)

A kutya nevelése a kutya számára sem könnyű. Ki kell bírnia röhögés nélkül, hogy ez a sürgölődő, őt becézgető és a kedvét örökké kereső személy azt hiszi, hogy a kutya mellett az ember az úr a háznál. Ha kibírja röhögés nélkül, a nevelés befejeződött: a kutya átnevelte az embert.

Nógrádi Gábor

Szösszenetek

Ami a munkát illeti, szerencsére annak nem voltunk híján. A kozmetikában egymást érték a vendégek, mindenki szépülni hozta a meleg, vagy a közelgő húsvét miatt négylábúját.
Egy különleges "páciens" is kezeim közé került Lóci személyében, aki egy 8 éves shetlandi minipónit hivatott megszemélyesíteni.  Ez a csöppség a gödöllői Minifarm lakója, ahol csupa ilyen és hasonló méretekkel megáldott állatokkal foglalkoznak.
Mindenesetre jó móka volt :)

 
Pár hete unalmamban elkezdtem kutyafekhelyeket és nyakörveket varrogatni. Nem szoktam ezzel büszkélkedni, de eredeti szakmámat tekintve varrónő lennék, így próbáltam azt a tudást előkeresni abból a bizonyos hátsó zugból, ahová a rég tanult és nemhasználatos dolgok eltevődnek. Kis családom annyira fellelkesült eme ötletemen, hogy kiegészítettük a repertoárunkat és most már több féle, fazonú termékeket is készítek.  Első vásárlóim közül a legfotogénebbnek Süti, a kis szálkásszőrű tacskó bizonyult, aki egy komplett szetten gazdagodott, reméljük nemcsak gazdái örömére :)

Elérkezett a tavaszi szünet és ezzel együtt háromnapos gyerekes programunk is ,amit persze összekötöttünk Léna agaram, Bélapátfalvára kiírt versenyével is.
Már januárban lefoglaltam a régi jól bevált szállásunkat, így pénteken munka után csomagoltunk és a csajos csapat útnak indult Szilvásvárad felé. Az első nap volt ez, mikor már fázós személyiségem, rövidnadrágot engedélyezett a gyerekeknek és jómagamnak is. Nem siettünk sehová, az utak amúgy is tömve voltak pihenni vágyó emberekkel, így kényelmesen autókáztunk a campingig. A négyszemélyes faház csak ránk várt, a házigazdák kedvesen elmondták a tudnivalókat és gyors kipakolás után, már Vera barátnőmmel és két whipettjével sétáltunk a rég vágyott pisztrángos felé. Lefekvés előtt még egy kis fagyi is belefért, így lett komplett a vacsoránk. :)
A csipet- csapat :))

Lesifotó. Így alszunk mi :)

Látkép a faházból.

Szombaton nagyon meleg lett, a coursing pályát a régi cementgyár területére építették. Árnyék nuku, víz és büfé úgyszintén. Hosszú volt ez a nap és nem igazán eredményes, de a profi fotósoknak hála, gazdagabbak lettünk sok szép fotóval.

 Vera készült, így legalább a gyerekek és a kutyák árnyékba lehettek.

Estére gyönyörű vörös, homár színben pompáztam, így a vasárnapi kutyakiállításra már teljes lepelben mertem csak kimenni. Megnéztük az orosz agarak bírálatát, beszéltünk pár barátunkkal és elindultunk haza. A lányok még kitöltöttek egy kérdőívet a magyar kutyafajtákról, ami nagyon jól sikerült így gazdagodtunk pár ajándék csomaggal.
Apa szépen helyt állt itthon, így hétfőn egy kis móka neki is jutott.
Tettünk egy utolsó kört az átalakítás előtt álló Toyotával, amivel 2012 januárjában nekivágnak a Budapest- Bissau rallynak. Kalandjaikról itt olvashatsz : http://monster-bamako.blogspot.com/

Amikor a munka csak arra jó, hogy a túlélést biztosítsa, az a legszörnyűbb magány.

Roberto Saviano

Elmúlás...

Az évek során, magamra vettem egy páncélt. Próbálom megtanulni, hogy nem kell minden szemetet átengedni, hogy mások baja nem az én problémám, hogy segíteni nem hálás feladat.

Végig néztem egy kutya haláltusáját.
- Végső stádiumban lévő rák- mondja nekem az orvos.
A roti már csak hagyja, hogy leszívjanak a tüdejéből egy nagy adag véres savót, már görcsöl, már nincs magánál.
 Plédbe csavarva beemeljük a kocsiba, már nem tudott a saját lábán elmenni a parkolóig.
Ott állok egy számomra "idegen" kutya felett, aki tőlem várja a segítséget, vagyis inkább már senkitől, csak szabadulni akar a több hónapos szenvedésétől, amit senki, senki nem vett észre.


Nem segíthetek neki szépen elmenni, mert a gazda több ezer kilométer távolból, még búcsúzkodni akar.
Már nem tudott. Hónapokon át hordozta magában a betegséget, mígnem végleg feladta.
Hajnalban belehalt a sok szenvedésbe és kínba, egy 11 éves rottweiller.


Négy rotit temettünk el a családdal, a rák miatt. Velük nőttem fel, nekik köszönhetem, hogy nem kallódtam el tiniként és még azt is, hogy bullynk lett. Az utolsó rotit két éve temették el édesapámék, csontrákja volt.....
Mire késő délután megérkezett a gazda és családja, már letakartam. Kénytelen voltam többször elmenni mellette, de persze az agyad tudja, hogy néz ki, hogy szenvedett, hogy nem tehettem érte semmit, hiába takarja őt egy pléd.

...és azok a kurva emlékek.
Újra átélem megint a kutyáim elvesztését, ahogy megkapják az enyhülést hozó injekciót, ahogy élettelen merev kis testüket eltemetjük, és már csak fényképek a falon, fájó emlékek, egy régi idő megfakult képei.

Tartom magam, végig nézem a gazdik fájdalmát, nincs bennem részvét, én a KUTYÁT sajnálom.

Szorít a mellkasom, mindenem fáj, legszívesebben kiüvölteném magamból, bele az arcába, hogy mennyire önző volt, hogy neki mennyire könnyű, nem Ő volt ott vele! Nem látta a szemét, nem látta a testét hogyan görnyed a fájdalomtól, hogyan zihál levegőért és várja, hogy múljon és legyen végre vége.
Ő nem tudja mi az a szenvedés, és nekem sír? Nem holmi flancos fekhely vagy csillogó nyakörv, márkás táp kellett volna a kutyának, csak egy GAZDA, aki elengedi őt méltósággal, hogy ne fájjon neki már semmi!

Elintéztem a hamvasztását, megjön érte a vállalkozó, segítek kivinni a kocsiba az élettelen testet. Nyugtatom és tartom magam, hogy ez már nem ő, hiába hasonlít, nem az én kutyám, de nem bírom ki, hogy ne simogassam még meg utoljára. Persze a gazda sehol....Leveszem a nyakörvét és a tulajdonos kezébe nyomom. 
Minden kutyám csendben fekszik. Tudják, érzik, hogy most valami más van, valami, ami nekik természetes, az élet része....

Örülnöm kéne, hogy nem az én kutyám volt? Nem tudok....fáj és haragszok magamra, de hát a fizető vendégért mindent, ő azt hitte a halál megvárja míg ideér......

Becsukom a kaput, de nem tudok sírni, próbálok nem átmászni azon a falon amit magamban húztam. Még olvasunk a lánnyal a Pál utcai fiúkból, hallgatom a csicsergésüket a suliról, érzik ők is, hogy valami nem jó......

Éjjel a rotimmal álmodtam.
Láttam újra a szép szemeit, az erős izmos testét, a kajla mozgását az erős durva szőrét. Játszunk egy kertben, de nem tudtam felismerni a helyet. Ő boldog, rohangál, ugrál körülöttem, simogatom, hozzábújok. Érzem ahogyan szagolgat, érzem azt a jellegzetes, kinti hideg, szalmás kutyaszagát. Tudom, hogy álmodom, hogy vége lesz, de ő boldog és "mosolyog" rám. Mégsem vagyok teljesen nyugodt.

Ébreszt a telefon, Léna énekel, hogy kelljünk fel, ő nem enged lustálkodni.
Kint elindul a forgalom, egy új nap kezdődik, egy másik nap, hátrahagyva a tegnap minden szenvedését, borzalmát ás fájdalmát.
Marad egy emlék, marad egy tanulság és egy teher, amit nem tudok átadni másnak.
Haragszok magamra amiért ezt ennyire felvettem, amiért nem cselekedtem, amiért nem voltam hűséges az elhatározásomhoz....amiért én is ember vagyok................


"Már nem vadkutya, hanem a legjobb barát a neve, mert barátunk lesz örökre, örökre, örökre."

Joseph Rudyard Kipling

Rendelésre :)

Számtalan történet, boldog, nehéz és fárasztó emlék köt az életem ezen részéhez. Akinek nincsen még gyereke az biztosan jót mosolyog azon a kijelentésemen, mikor a kutyapanziót egy gyerektáborhoz hasonlítom.

Szigorú időrend szerint éljük az életünket, aminek szerves része hat saját és számtalan panziós vendégünk. Vannak egy-két napos, hetes, de több hónapos itt tartózkodásra kutyák, akik gazdáik szabadsága, munka vagy kórházi ellátása miatt kerülnek hozzánk. Jönnek kiképzésre, kórházi ápolásra vagy csak „táborozni” négylábú kedvencek.

Reggel 6-7 közötti ébresztővel kezdjük a napot, majd kezembe kapom a felmosó vödröt, a partvist és rendet teszek a szobákban. Amíg én megpróbálok minél kevesebbszer átesni a láb alatt vagy éppen a felmosó után mozduló kutyákon, addig elméletileg mindenki a dühöngőben végzi a szükséges dolgait vagy éppen nem velem kéne játszania a kertben.
Takarítás után, kezdődik az etetés ami minden kutyánál külön tálat és külön élelmezést jelent, hiszen a változó korú és emberi étrendhez szokott kutyákat egy kis rafinériával, gyorsan normális evésre lehet szoktatni. A fő étkezés a reggeli, de ha két etetést kér a gazda azt is gond nélkül megoldjuk. Miután mindenki elfogyasztotta a neki szánt adagot, csendes pihenő következik, elkerülve a gyomorcsavarodást vagy az étel nemkívánatos visszatekintését.

Sokféle, fajta kutya megszállt már nálunk, de pontos támpontot mindig a gazdától kapunk a négylábú jellemét illetően. Nincsenek fajtakorlátozások, szívesen látjuk a bulltípusú terrierek ugyanúgy mint a nagytestű területőrzőket. A jó és rossz szokások elmondása fontos számunkra, így minket sem érhet meglepetés, mint pl. Vince esetében, akit a diófáról vagy a kerítés tetejéről kellett néha lekönyörögni. Nem zárkózunk el az epilepsziás vagy más, nem fertőző betegséggel együtt élő kutyáktól, de az alap immunizálás és élősködők elleni kezelés alap, ha panzióba szeretnénk adni ebünket. Amíg a délelőtti csendes pihenő tart, előkészítem az éppen aznap hazainduló állatkákat, ha kell megkozmetikázva, fürdetve, illatosan kerüljenek haza.

Ahol sok kutya él együtt ott sem buja zöld fű, de színpompás virágoskert sem található, hiszen akkor mi sem törekednénk pl. a kerti tavunkban úszkáló retriever kikönyörgésével, vagy az 5 méteres bambuszomat kiásni készülő tacskó megmentésével.

Már annak is örülök, ha a balkonládás muskátlik megérik a szezon végét, és nem egy jól irányzott, erős farok csapás áldozatául esve, beterítik a terasz minden négyzetcentiméterét.
Játékot, fekhelyet ritkán kérünk, mert a szabadságukra engedett vendégeink előszeretettel lopkodják vagy éppen nem rendeltetésszerűen használják másik ebek tulajdonát. Érdemes jól mosható vagy már selejtezésre váró plédet beadni, de szerintem ez inkább a gazdit nyugtatja meg mint a kutyát, akinek szánták.

Nem vagyok híve a kenneles tartásnak, de sajnos vannak olyan természetű kutyák, akik önhibájukon kívül, nem képesek a kulturált, jól szocializált viselkedésre így a saját érdekükben máshogyan nem tathatóak.

Mire elvégezzük a sétáltatásokat és a hazamenők rendbetételét, letelik a pihenőidő, így most már a nap hátralevő részében lehet kertet ásni, verebeket kergetni, napozni, játszani és persze láb alatt lenni.  Ha még nem fárasztották le egymást kellőképpen kutyáink, akkor délután két örökmozgó és kutyaimádó lányunk által, tuti nyugodalmas lesz az éjszakánk.
Napnyugtával, lassan, mint a kiscsirkék, a kutyák is nyugovóra térnek. Mindenki megtalálja a számára legtökéletesebb fekhelyet, legyen az a kanapé vagy egy kosárnyi meleg pléd, egy szállítóketrec biztonságos zuga, ahol fáradtan kinyújtózva köszönök nekik jó éjszakát.

Egy kis jutalomnak, csapatépítő hatása van! :)

 

Mivel több az ember az állatnál? Semmivel - minden csak hiúság.

Sólem Áléchem