Január

Az utóbbi időben többen kérdezték, miért nem írok a blogomba? Ha mégis ráveszem magam a folytatásra, mondandómat röviden fogalmazom meg és inkább képekkel egészítem ki a kurta írásokat.

Sok minden történt az elmúlt hetekben, és éppúgy kijutott a rosszból mint a jóból is. Nehéz rávenni magamat, hogy humorosan írjak, mikor legbelül forrongok és időbe telik míg a dolgok a helyükre kerülnek.
Kezdetben tényleg az volt a cél, hogy megismerjék az emberek, hogyan és miként élünk. Mindenki valami idealizált álommesének képzeli a munkánkat. Szépen-lassan az egész "naplózás" átment egy terápiás szóforgatagba, mely segít a lelkemen, mégis talán emberibb mint kozmetikázott és boldog történeteket olvasni.

Sajnos megint szembetaláltuk magunkat egy olyan gazdával, aki minden szinte arra játszott, hogy "szeretett" kutyáját nálunk hagyja. A részleteket sajnos nem írhatom le, nem szertném ha az esetleges, szintén ilyen okból hozzánk forduló tulajdonsoknak ötletekkel szolgálna a történet. Szomorú.....

Január elején meglátogatott minket Gergő és Ádám kovács. Kicsit csinosítani kellett a lovaink patáján, de a hó nem igazán segítette senki munkáját. Miközben a két pacik kikötve várták a szakembereket, Léna hatalmas bátorságot merítve megpróbált Rozival közelebbi ismerettséget kötni.

A lényeg az óvatosság és a nyugalom...

azért biztos ami biztos alánézett nem e mégis kutyához van szerencséje....

Sári közben kiélte anyai hajlamait a kicsi lovon...

végül illedelmesen bemutatkozott....

a kis hobbit téli bundájában...

A hideg magával hozta a mentésre váró bullterrierek tömkelegét. Vannak köztük igen szerencsések is, mint Lenke, aki -egy kis közbenjárással- hamarosan Csoki kutya társa lesz.
Ez a meggyötröt lelkű német juhász keverék, szinte kinyílt mióta Lenkével összehoztuk. Két " csöves" akik sorsa nagyon hasonló, talán innen a hatalmas barátság és kötődés egymás iránt.

A játék a legfontosabb. Ebből tanulnak, ettől kötődnek így gyógyulnak a lelki sebeik...

Csoki kedvenc játéka a hófúrás....

..majd elkezdődött a fetrengés

gyűrték egymást...

"Az embernek a társa: hiányzik. Nemcsak akkor, ha a halállal elvesztette, de akkor is, ha még sohasem találkozott vele. Soha, egész életében!... A társtalan hozzászokott ugyan, hogy egyedül van, hogy lelkileg idegenek között él, megszokja a magányt, mint eszkimó a sarki hideget - de a lélek mégis tudja, hogy hiányzik belőle egy darab: hiányzik a másik fele. És ez nem csak akkor fáj, ha elveszítjük, hanem akkor is, ha nem találjuk meg! "