"A jutalom, amiért túléltük az ünnepeket, az újév, és már el is jutottunk az újévi fogadalmak csodás hagyományához. Hagyd hátra a múltad, és kezdd elölről! Nehéz ellenállni a kísértésnek újrakezdéskor, hogy a múlt év problémáit a szőnyeg alá söpörjük. Ki dönti el, hogy mikor ér véget a régi, és kezdődik az új? Nem jelzik a naptárban, nem szülinap, nem egy új év. Ez egy esemény. Kicsi vagy nagy? Valami, ami megváltoztat minket. Jó esetben reményt ad, vagy egy új életmódot és világnézetet. Elengedjük a régi szokásainkat, és emlékeinket. A lényeg az, hogy sose adjuk fel a reményt, hogy lesz egy újabb kezdet."
szerda, december 30
csütörtök, december 17
Kihasználva a holt időszakot mikor nincsenek szállóvendégek, kicsit több idő jutott saját állatkáinkra is.
Már nagyon rájuk fért egy kiadós örjöngéses séta, televoltak energiával. Átsétáltam a csapattal egészen Domonyvölgyig. Nagyon szépen sütött a nap, igazi nézelődős, mézálós idő volt. Lilu addig túrt-fúrt a földben, míg talált egy nagy békát. Megfogta az egyik lábát, és elkezdte rázni mint a rongyot, hogy a rátapadt földtől minnél kevesebb kerüljön majd a szájába. Mirage persze egyből ment a lányát igazgatni, majd mikor rászóltam Lilura, hogy rakja le azt a ronda dögöt, Miri már fel is kapta és ráropantott, majd erőltetve nyelte le, hogy még esélyem se legyen elvenni tőle új szerzeményét.
Nagyon tetszett nekik az új vadászles és az etető környékére kiszórt kukorica csutka halmok. Akkora sár volt az árnyékos részeken, hogy a hasukig besüllyedtek, hazafelé meg nem győztem kikötni őket pórázostul a rögzítő fülekhez a kocsiban, hogy legalább a kárpit ne legyen agyagos. Nah persze.
Egyedül a lovak maradnak ki mostanában a programokból. Az utolsó jelenésünk a Szeptember végi szüreti felvonulás volt, sajnos onnan még nem kaptunk képeket.
A sok eső miatt, a sár szinte csánkig ér nekik, így a napok nagy részét vagy a beállóban vagy a karám lenti részében töltik. Rozi igazi hippisre növesztette a bundáját, ha belesüpped a sárba és nem látni a patáit, egy torzomborz tengerimalacra hasonlít. :) Sokat változott előnyére, a kis rugógép.
A munka nagy része, most a kozmetikába szorult. Az ünnepek közeledtével, még egy utolsó szépítkezésre beugrik mindenki, hogy necsak a gazdik legyenek csinosak karácsonykor.
Lali tacsi, kedvenc vendégeim közé tartozik. Kölyök kora óta rendszeresen látogat minket, igazi egyéniség. Az asztalon állva is folyamatosan mondja magáét, és egy puszi kedvéért szívesen üzletet köt, ha kényelmetlen testrészeken lévő csomók kibontásáról van szó. Nagy munka volt, de megérte....
Az év utolsó kutyakiállításán dolgoztam és néha azt se tudtam merre az arra. Fejetlen csirke módjára rohangáltam a bírói körök között, így próbálva meg mindenhová odaérni.
Leóval másodszorra találkoztam idén, szerette volna a gazdi befejezni neki a felnőtt championátust. A kis denevér, annyira el volt foglalva a szagokkal, állandóan a csajokat kereste.
A derby elött kapott egy kis okosítást, de sajnos ez is kevés volt, hogy osztályt nyerjen.
Csülök, a miniatür bull terrier már jobb hangulatban volt, és igazi terrieres temperamentummal felvértezve szerepelt a ringben. Már az elején nagyon jól megértettük egymást, tőlem jön a kaja, ezért cserébe fegyelmezett, magamutogató viselkedést vártam tőle. Ez a csereüzlet így megállta a helyét, Móni gazdi nagy örömére.
Léna egyedi barátkozásba kezdett a cicával. A kutya-macska barátság a tökéletes szó erre a kapcsolatra vagy inkább a: Se veled, se nélküled! életszemlélet.
Már nagyon rájuk fért egy kiadós örjöngéses séta, televoltak energiával. Átsétáltam a csapattal egészen Domonyvölgyig. Nagyon szépen sütött a nap, igazi nézelődős, mézálós idő volt. Lilu addig túrt-fúrt a földben, míg talált egy nagy békát. Megfogta az egyik lábát, és elkezdte rázni mint a rongyot, hogy a rátapadt földtől minnél kevesebb kerüljön majd a szájába. Mirage persze egyből ment a lányát igazgatni, majd mikor rászóltam Lilura, hogy rakja le azt a ronda dögöt, Miri már fel is kapta és ráropantott, majd erőltetve nyelte le, hogy még esélyem se legyen elvenni tőle új szerzeményét.
Egyedül a lovak maradnak ki mostanában a programokból. Az utolsó jelenésünk a Szeptember végi szüreti felvonulás volt, sajnos onnan még nem kaptunk képeket.
A sok eső miatt, a sár szinte csánkig ér nekik, így a napok nagy részét vagy a beállóban vagy a karám lenti részében töltik. Rozi igazi hippisre növesztette a bundáját, ha belesüpped a sárba és nem látni a patáit, egy torzomborz tengerimalacra hasonlít. :) Sokat változott előnyére, a kis rugógép.
A munka nagy része, most a kozmetikába szorult. Az ünnepek közeledtével, még egy utolsó szépítkezésre beugrik mindenki, hogy necsak a gazdik legyenek csinosak karácsonykor.
Lali tacsi, kedvenc vendégeim közé tartozik. Kölyök kora óta rendszeresen látogat minket, igazi egyéniség. Az asztalon állva is folyamatosan mondja magáét, és egy puszi kedvéért szívesen üzletet köt, ha kényelmetlen testrészeken lévő csomók kibontásáról van szó. Nagy munka volt, de megérte....
Az év utolsó kutyakiállításán dolgoztam és néha azt se tudtam merre az arra. Fejetlen csirke módjára rohangáltam a bírói körök között, így próbálva meg mindenhová odaérni.
Leóval másodszorra találkoztam idén, szerette volna a gazdi befejezni neki a felnőtt championátust. A kis denevér, annyira el volt foglalva a szagokkal, állandóan a csajokat kereste.
A derby elött kapott egy kis okosítást, de sajnos ez is kevés volt, hogy osztályt nyerjen.
Csülök, a miniatür bull terrier már jobb hangulatban volt, és igazi terrieres temperamentummal felvértezve szerepelt a ringben. Már az elején nagyon jól megértettük egymást, tőlem jön a kaja, ezért cserébe fegyelmezett, magamutogató viselkedést vártam tőle. Ez a csereüzlet így megállta a helyét, Móni gazdi nagy örömére.
Léna egyedi barátkozásba kezdett a cicával. A kutya-macska barátság a tökéletes szó erre a kapcsolatra vagy inkább a: Se veled, se nélküled! életszemlélet.
Egy kutyának nem kell luxusautó, se hatalmas ház, se drága ruhák. Beéri egy útszéli talált bottal. Lehetsz gazdag vagy szegény, buta vagy okos, agyafúrt vagy tökkelütött, a kutyádnak mindegy. Ő csak szeretetet kér és ad. Hány emberről mondhatod el ezt? Hány ember szeret feltétlen és oldhatatlan szeretettel?
John Grogan
szerda, október 28
Nyavajás
2 hete Niki lányom, azt a feladatott kapta az iskolában, hogy rajzolja le, mi szeretne lenni felnőttként.
Kíváncsian vártam a műre, ami utána az iskolai faliújság dísze lesz.
A képen a következő volt látható:
Egy nő, aki éppen hurokkal próbál meg megfogni egy macskát, körülötte karámok, ahol lovak legelnek, majd egy házban ketrecek, ahol különböző kutyák vannak elzárva, volt amelyiknek infúzió volt bekötve.
Minden állat mosolyog és a képen látható felnőtt is boldog. Süt a nap,-aki szintén mosolyog - aki pedig egészséges, jóízűen falatozik a kis farmon.
A mű készen volt a bemutatásra, én pedig megdicsértem porontyomat, bár titkon reméltem, hogy ez a rajz a betegsége alatt nézett, sok Állatrendőrség című műsornak köszönhető.
Tegnap délután lazítás képpen, Niki elindult biciglizni, majd hazaállított egy kismacskával. Annyira pici a macsek, hogy elfért a tíz éves gyerek tenyerében. Bűnbánóan, de az izgatottságtól kipirult arcal állt az ajtóban.
-Anya, szerinted kell a Katinak? ( ő a macskás szomszédunk)
-Nagyon remélem IGEN, különben nagy gondban leszünk! :)
Kivittük a kozmetikába, tudományosan megvizsgálatuk , majd következett az etetés és itatás. Kicsit sovány,kicsit kiszáradt, de nem bolhás, nem fostos, tiszta a szeme, füle és rém mókás, hiszen akkora mint egy újszülött bullterrier.
A macska alom használtával volt egy kis gond, ugyanis új csövesünk nem éri fel a peremet, így segítségül hívtunk egy kaparófát, létra gyanánt.
Nos..Nyavajás -persze ezt a nevet apa adta neki- már most kellőképpen tud dorombolni, és nagyon remélem, hogy pénteken leveszi lábáról a szomszédomat. Reggel mire felkeltem, Noémi büszkén mesélte, hogy nővére már ellátta a jövevényt. Nagyon felelősség tudóan ápolja és látja el kis védencét.
Íme pár kép, Nyavajásról:
Kíváncsian vártam a műre, ami utána az iskolai faliújság dísze lesz.
A képen a következő volt látható:
Egy nő, aki éppen hurokkal próbál meg megfogni egy macskát, körülötte karámok, ahol lovak legelnek, majd egy házban ketrecek, ahol különböző kutyák vannak elzárva, volt amelyiknek infúzió volt bekötve.
Minden állat mosolyog és a képen látható felnőtt is boldog. Süt a nap,-aki szintén mosolyog - aki pedig egészséges, jóízűen falatozik a kis farmon.
A mű készen volt a bemutatásra, én pedig megdicsértem porontyomat, bár titkon reméltem, hogy ez a rajz a betegsége alatt nézett, sok Állatrendőrség című műsornak köszönhető.
Tegnap délután lazítás képpen, Niki elindult biciglizni, majd hazaállított egy kismacskával. Annyira pici a macsek, hogy elfért a tíz éves gyerek tenyerében. Bűnbánóan, de az izgatottságtól kipirult arcal állt az ajtóban.
-Anya, szerinted kell a Katinak? ( ő a macskás szomszédunk)
-Nagyon remélem IGEN, különben nagy gondban leszünk! :)
Kivittük a kozmetikába, tudományosan megvizsgálatuk , majd következett az etetés és itatás. Kicsit sovány,kicsit kiszáradt, de nem bolhás, nem fostos, tiszta a szeme, füle és rém mókás, hiszen akkora mint egy újszülött bullterrier.
A macska alom használtával volt egy kis gond, ugyanis új csövesünk nem éri fel a peremet, így segítségül hívtunk egy kaparófát, létra gyanánt.
Nos..Nyavajás -persze ezt a nevet apa adta neki- már most kellőképpen tud dorombolni, és nagyon remélem, hogy pénteken leveszi lábáról a szomszédomat. Reggel mire felkeltem, Noémi büszkén mesélte, hogy nővére már ellátta a jövevényt. Nagyon felelősség tudóan ápolja és látja el kis védencét.
Íme pár kép, Nyavajásról:
Kati szomszéd időközben örökbefogadta tőlünk a kis cirmost, csak még pár napig pátyolgatjuk, mégse legyen napközben egyedül.
A macska nem ugrál föl rád, nem nyalja összevissza az arcodat, nem szaladgál őrülten körülötted, hisztérikus hangokat kiadva. A macska az ajtóban vár, nagyon finoman a lábadhoz dől, és rezonál.
Pam Brown
szombat, október 10
Szöveg nélkül
Ha állat lennék, soha nem tartanék embert a lakásban, mert lármázik, piszkot csinál és egészségtelen.Ágai Ágnes
péntek, szeptember 25
Kutyás tábor
Augusztus 28. - 29. - 30.
ki szeretne jönni, egy Bullys Hétvégére?
Így szólt a felhívás, amire sokan jelentkeztek, gyorsan ki is fogytam a kiadható szobákból.
Igazán kutyabarát szállásunk volt, a ház körül körbekerített terület vigyázott ebeink és gyerekeink szökés mentes biztonságára. A szobák és minden egyéb helység tiszta és jól felszerelt volt, így aki pihenésre vágyik annak csak ajánlani tudom ezt a házikót.
Pénteken indultam 3 kutyával, (Prince, Onyx, Léna)és a két gyerekkel. Még a kerti grillt is vittem, igaz ez a hazaúton okozott némi bonyodalmat. Sebaj, lepókoztam mindent kocsin belül, és elindultunk. Nem siettem, bár nem is tudtam volna. A szerpentines út mindenkit megviselt, bár a táj igazán gyönyörű volt.
Léna szájából már cipőhűző vastagságú nyálfolyam kérődzött kifelé, Noncsi nemkis undorát kiváltva, Niki félig kihajolva próbálta leplezni hányingerét, Princ pedig megállás nélkül hisztizett a boxban.
Délután a társaság több mint fele megérkezett. Ildi barátnőmet próbáltam ellátni minden kis infoval, hogy véletlenül se tévedjen el, hiszen a térerő igencsak gyatra volt már idefönt. Este már mindenki sütögetett és a kutyák is ismerkedős partyba fogtak. A bullokon kívül más, szerényebb kivitelű ebek is velünk hétvégéztek, így a kontrasztok néha meglepően mulatságosak tudtak lenni.
Másnap reggel aki nem kelt velem, azt személyesen ébresztettem fel. Gyönyörű meleg napnak ígérkezett a szombat, így a beigért túrát is elakartam indítani időben. Elég nehezen ébredezett a banda, de csak sikerült nekiveselkedni az ismeretlen rengetegnek. A hatalmasra nőtt fák alatt, az aljnövényzet szinte mininmálisra fejlődött, de a letört ágak és a meredek emelkedők igencsak próbára tették a csapat izomzatát. Prince hősiesen küzdött az elemekkel amit útjába áltak, néha még cipeltük is, hogy pihentetni tudja pici kis lábait. Kutyáink sorra fedezték fel a vaddisznó dagonyákat, ahová teljes életnagyságban bele és alámerültek,
gyerekeink pedig összefogdosták az erdő csöppnyi élővilágát.
Egy rövid pihenő és egy hangyabolyos csipkedés után, végre beértünk Bükkszentkeresztre, ahol az első vizeskútra rávetettük magunkat.
Lelkes és látványos társaságunk vonzotta a helyieket, akik nagyon kedvesen fogadtak minket és segítettek a hazajutásban. Megtöltöttük a flaskákat, levizeztük a kutyákat és visszatértünk az erdőbe.
Erőltetett tempóban értünk vissza, igaz az utolsó kilómétert már szigorúan az aszfaltos úton slattyogva tettük meg. A kutyák és a gyerekek nagyon elfáradtak, de szerintem a felnőttek sem panaszkodhattak kilométerhiányra, a közel 5 órás menetelés után.
Előkészítettük az esti bográcshoz valókat és rábíztuk magunkat amár jólbevált szakácsunkra, hogy meleg étellel lássa el az éhes bandát.
Közben megérkeztek a vendégek is a közeli városoból. Tele lett a kert kutyákkal, mindehol rohangászott egy-egy csapat négylábú. A sötét közeledtével megérkezett az előrejelzett vihar is, de a hegyek miatt a házat már csak csendes kis eső formájában érte el.
Gyorsan megtelt a társalgó és miután mindenki megvacsorázott és ellátta kutyáit, újra összeültünk és kezdetét vette a hajnalig tartó ismerkedés, beszélgetés és kérdezősködés. Akit ott volt választ illetve képet kaphatott munkánkról, a kínokról és az örömökről, buktatókról és néha már lehetettlennek tűnő probléma megoldásokról amik a Fajtamentés életébe gördülnek.
( http://www.bullterriermentes.gportal.hu/)
Vasárnap mindenki álmosan és izomlázasan ébredt, és lassan elkezdődött a búcsúzás ideje. Jó volt kicsit eltünni a világ elöl, újra hallani a madarak énekét a fák suttogását, de legfőképp a csendet, ami körülvett minket egy kis időre.
ki szeretne jönni, egy Bullys Hétvégére?
Így szólt a felhívás, amire sokan jelentkeztek, gyorsan ki is fogytam a kiadható szobákból.
Igazán kutyabarát szállásunk volt, a ház körül körbekerített terület vigyázott ebeink és gyerekeink szökés mentes biztonságára. A szobák és minden egyéb helység tiszta és jól felszerelt volt, így aki pihenésre vágyik annak csak ajánlani tudom ezt a házikót.
Pénteken indultam 3 kutyával, (Prince, Onyx, Léna)és a két gyerekkel. Még a kerti grillt is vittem, igaz ez a hazaúton okozott némi bonyodalmat. Sebaj, lepókoztam mindent kocsin belül, és elindultunk. Nem siettem, bár nem is tudtam volna. A szerpentines út mindenkit megviselt, bár a táj igazán gyönyörű volt.
Léna szájából már cipőhűző vastagságú nyálfolyam kérődzött kifelé, Noncsi nemkis undorát kiváltva, Niki félig kihajolva próbálta leplezni hányingerét, Princ pedig megállás nélkül hisztizett a boxban.
Délután a társaság több mint fele megérkezett. Ildi barátnőmet próbáltam ellátni minden kis infoval, hogy véletlenül se tévedjen el, hiszen a térerő igencsak gyatra volt már idefönt. Este már mindenki sütögetett és a kutyák is ismerkedős partyba fogtak. A bullokon kívül más, szerényebb kivitelű ebek is velünk hétvégéztek, így a kontrasztok néha meglepően mulatságosak tudtak lenni.
Másnap reggel aki nem kelt velem, azt személyesen ébresztettem fel. Gyönyörű meleg napnak ígérkezett a szombat, így a beigért túrát is elakartam indítani időben. Elég nehezen ébredezett a banda, de csak sikerült nekiveselkedni az ismeretlen rengetegnek. A hatalmasra nőtt fák alatt, az aljnövényzet szinte mininmálisra fejlődött, de a letört ágak és a meredek emelkedők igencsak próbára tették a csapat izomzatát. Prince hősiesen küzdött az elemekkel amit útjába áltak, néha még cipeltük is, hogy pihentetni tudja pici kis lábait. Kutyáink sorra fedezték fel a vaddisznó dagonyákat, ahová teljes életnagyságban bele és alámerültek,
gyerekeink pedig összefogdosták az erdő csöppnyi élővilágát.
Egy rövid pihenő és egy hangyabolyos csipkedés után, végre beértünk Bükkszentkeresztre, ahol az első vizeskútra rávetettük magunkat.
Erőltetett tempóban értünk vissza, igaz az utolsó kilómétert már szigorúan az aszfaltos úton slattyogva tettük meg. A kutyák és a gyerekek nagyon elfáradtak, de szerintem a felnőttek sem panaszkodhattak kilométerhiányra, a közel 5 órás menetelés után.
Előkészítettük az esti bográcshoz valókat és rábíztuk magunkat amár jólbevált szakácsunkra, hogy meleg étellel lássa el az éhes bandát.
Közben megérkeztek a vendégek is a közeli városoból. Tele lett a kert kutyákkal, mindehol rohangászott egy-egy csapat négylábú. A sötét közeledtével megérkezett az előrejelzett vihar is, de a hegyek miatt a házat már csak csendes kis eső formájában érte el.
Gyorsan megtelt a társalgó és miután mindenki megvacsorázott és ellátta kutyáit, újra összeültünk és kezdetét vette a hajnalig tartó ismerkedés, beszélgetés és kérdezősködés. Akit ott volt választ illetve képet kaphatott munkánkról, a kínokról és az örömökről, buktatókról és néha már lehetettlennek tűnő probléma megoldásokról amik a Fajtamentés életébe gördülnek.
( http://www.bullterriermentes.gportal.hu/)
Vasárnap mindenki álmosan és izomlázasan ébredt, és lassan elkezdődött a búcsúzás ideje. Jó volt kicsit eltünni a világ elöl, újra hallani a madarak énekét a fák suttogását, de legfőképp a csendet, ami körülvett minket egy kis időre.
"Az igazi természetvédő az, aki tudja, hogy a világot nem a szüleinktől örököltük, hanem gyermekeinktől kölcsönözzük."
John James Audubon
kedd, szeptember 15
Augusztus 14-15-16
II. Nemzetközi Hidegverű Rönkhúzó Verseny és Találkozó - Szokolya
Már jóval az indulás elött elkezdtem írni szokásos listámat, mit ne felejtsek itthon. Mielőtt bármit becsomagoltunk volna, kezdtünk egy éves, kiadós, samponos lófürdetéssel. A lovak behozatalát rábíztam Noncsikámra, aki egyre inkább érdeklődik patás állataink iránt.
A habos fürdéshez, kiadós víz szükségeltetik, így a berendezést elöbb össze kellett szerelnem. Néhol kicsit szivárgott a rendszer, de ennyit elnéztem magamnak.
A lányok lelkesedése hamar alább hagyott, így a körbálákra felülve fényképezték a tisztító szeánszt.
Az alapos fürdés után Rozikám csak úgy ragyogott.......
......de nála ez sem tarott sokáig:
Péntek este érkezett a lószállító teherautó, hogy leköltöztesse állatainkat a hosszú hétvégére. Nagyon gyorsan eltelt ez a cirka 4-5 hónap amit szervezéssel töltöttünk.
Követtük a lószállítót autóval, fura volt, hogy Sári és Rozi külön utazik tőlünk. Talán idén, már kicsit felkészültebben érkeztünk a helyszínre. Levertük az átmeneti karámot, a gyerekek felállították a sátrakat és mire végeztünk, már bőven sötét és késő este volt. Nem aludtam valami jól, hideg volt ( 12fok), és hajnalban még a lányokra is dobtam egy plusz takarót. Sári és Rozi egy percet sem aludt, sokat horkangattak és próbálgatták kitapasztalni az új karám gyenge pontjait, amit néha méltatlan megugrásokkal és bakolásokkal is fűszereztek.
Szombaton a sportlovaké és a kociské volt a főszerep. Díjugratás és fogathajtás volt a program, amiben újfent segédhajtóként indultam Dettyvel és Negroval.
Egy kis félreértés miatt, végig borogattuk a pályán lévő bólyákat, így a második körben már jobban teljesítettünk, de sajnos ez most kevésnek bizonyult a győzelemhez.
Este már Árpi is elszabadult itthonról és kihozott még pár apróságot ami hiányzott nomád életünkhöz. Egész nap érkeztek a versenyzők és a látogatók, így a tábortűznél elfogyasztott közös vacsora különösen jól esett.
Nem igazán tudtam aludni. Túl sok energiát fektettünk ebbe a rendezvénybe, sok minden forgott kockán. Kiszolgálni a támogatókat, fogadni a vendégeket, a programot gördülékenyen levezényelni, az árusokat elnavigálni és még nagyon-nagyon sok kis apró dolog, amit nem lehetett kihagyni.
Éjjel fura zajra lettem figyelmes. Robi lovász volt az éjjeli őr, aki a mi biztonságunkra és a lovakra volt hivatott felügyelni, megnyugtatott, hogy minden amit látok és hallok normális. Sári az oldalán feküdt és mint egy kutyánál, minden lába külön életet élt, szinte futott álmában. Ami még inkáb ijesztő volt, a felhúzott ajkai, a nyikorgás és horkolás ami elhagyta lovam száját. Ez volt a mélyálom, ami nagyon ritkán adatik meg egy-egy lótulajdonosnak, hogy lássa és átélje ezt az élményt. Mindenesetre megvártam, míg Sári magától felkel, megrázza magát és unottan nekiáll turkálni a vacsorájából megmaradt lucernában.
Hajnali kettőig rajzolgattam a navigáló táblákat, amik majd segítik eligazodni a látogatókat Szokolyán. Amint elkezdett pirkadni már fenn voltam. Elláttam a lovainkat, majd kocsiba ülve levittem a rajzaimat kiragasztani a főbb utca sarkokra. Mire visszaértem, már a lányok is fenn voltak és amíg meg nem érkezett a meleg reggeli, kipakoltuk az autó csomagtartójában tartogatott serlegeket, támogatói molinókat és minden egyéb felszerelést, ami a Találkozóhoz szükségeltetett.
Szép lassan elkezdődött az őrültek háza és szinte repült az idő. Sok ismerőst láttam, de időm sajnos nem volt senkivel sem beszélgetni, még szegény anyukámékat sem tudtam körbevinni, vagy bármit megmutogatni nekik.
Az ramazuri a parkolóban kezdődött. Két lányom próbálta meg irányítani a beérkező autósokat, de a kultúra hiánya miatt, már majdnem gázolásig fajult a parkoló megtöltése, így apukám önkéntes munkában elvállalta a forgalom irányítást. Volt akinke még így is nehezére esett megérteni, hogy merre az arra. Nem bántam túl kedvesen a nézőkkel, a szabályanikat, amiket már előtte megbeszéltünk a többi szervezővel, szigorúan betartattam. A mentősöket sem véletlenül hívtuk ki, de senkinek nemkívánom, hogy egy 50milliós kártérítési szerződésen a saját kis becses neve áljon. A program kezdést kénytelenek voltunk elcsúsztatni, mert az érkező kocsisorba szorult versenyzők nem tudtak még a kerülőúton sem közelebb érkezni hozzánk.
Ügyességi fogathajtás, rönkhúzás és szánhúzás volt a főbb program. Amíg a versenyzők átfogtak, vagy páylát építettek a srácok, a gyerekek szőnyeghúzásban, a szülők pedig kötélhúzásban próbálhatták ki ügyességüket. Néha kezembe nyomtak egy-egy üdítőt legalább igyak, hamár enni nincs időm. Lovaimat az ideiglenes karámban szinte ostromolták a gyerekek, és bár kicsit tartottam Rozitól, kimondottan jól viselte a néha már-már szemtelenül bátor emberpalántákat. Csikókora miatt neki még szüksége van egy- egy mély alvásra napközben is, a hasa is televolt és jó anyuci módjára Sári felügyelte pihenését.
Saját versenyszámunk, amire annyira készültem elég gyatrán sikerült, pedig szomszédasszonyom még saját szurkoló tábort is hozott magával. Sári kezdés képpen 400 kg-mal indult volna, de a lámpaláza és a nagy súly miatt, nem igazán sikerült a rajtolás.
Kicsit összetörtem. Visszavezettem a lovat a karámhoz, és leültem a sátor elé. Elnéztem a rengeteg embert, aki a Lovas Élet-ben megjelent fénykép alapján beazonosították a lovamat és nevén szólítva becézgették, etették, az idősebb korosztályt akik szakmai tudásukat beszélték még, a gyerekeket,aki az ingyen lovaglást és a kocsikázást maximálisan kihasználták, és a saját kis szaros szereplésem eszembe jutva, eltört a mécses. Fáradt, dühös és csalódott voltam. Kire is? Csak magamra lehetek mérges, senki másra. Egyedül akartam maradni, de a barátok nem hagytak sokáig az önmarcangolásba mélyedni. Jöttek és erőt adtak, hogy befejezzem amit elkezdtem.
Megráztam magam és visszamentem a pályára. A műsor folytatódik. Nem részletezem mi minden várta az ide érkező vendégeket, de ha azt mondom, hogy közel 4000 ember szórakoztatásáért feleltünk, kánikulai melegben, ....hát nem volt semmi. A programok végeztével, leültünk egy málnaszörp mellé, és néztük egymást. Fáradtak, koszosak és agyi kapacitásunk végén jártunk. Jó volt? Jó!
Ezért dolgoztunk, dolgoztak családtagjaink, barátaink, hogy az ide látogatóknak jó legyen.
6 felé felpakoltuk a lovainkat a teherautóra, bár most potyautasként Szőkével együtt utaztak hazáig és mi is elkezdtünk bontani az átmenetei szállásainkat. Alig fértünk el az autóban, semmit sem hajtogattam, mindent behánytam a csomagtartóba és hátsó ülésekre, csak érjek már haza. A lányok is elaludtak, fáradtak és kimerültek voltak ők is. Itthon forró fürdő, frissen készült nutellás és fahéjas palacsinta várt minket, majd kaptam még egy lazító masszázst is. Elaludtam.
Az utómunkálatokat meghagytam a hét többi napjára. Végre ágyban vagyok, itthon, nem fázom és mindenki elégedettem tért haza. Ez volt a cél, és sikerült.
Megcsináltuk!
További képek a rendezvényről itt:
http://hidegverulo.hu/text_text.php?t_id=180
Már jóval az indulás elött elkezdtem írni szokásos listámat, mit ne felejtsek itthon. Mielőtt bármit becsomagoltunk volna, kezdtünk egy éves, kiadós, samponos lófürdetéssel. A lovak behozatalát rábíztam Noncsikámra, aki egyre inkább érdeklődik patás állataink iránt.
A habos fürdéshez, kiadós víz szükségeltetik, így a berendezést elöbb össze kellett szerelnem. Néhol kicsit szivárgott a rendszer, de ennyit elnéztem magamnak.
A lányok lelkesedése hamar alább hagyott, így a körbálákra felülve fényképezték a tisztító szeánszt.
Az alapos fürdés után Rozikám csak úgy ragyogott.......
......de nála ez sem tarott sokáig:
Péntek este érkezett a lószállító teherautó, hogy leköltöztesse állatainkat a hosszú hétvégére. Nagyon gyorsan eltelt ez a cirka 4-5 hónap amit szervezéssel töltöttünk.
Követtük a lószállítót autóval, fura volt, hogy Sári és Rozi külön utazik tőlünk. Talán idén, már kicsit felkészültebben érkeztünk a helyszínre. Levertük az átmeneti karámot, a gyerekek felállították a sátrakat és mire végeztünk, már bőven sötét és késő este volt. Nem aludtam valami jól, hideg volt ( 12fok), és hajnalban még a lányokra is dobtam egy plusz takarót. Sári és Rozi egy percet sem aludt, sokat horkangattak és próbálgatták kitapasztalni az új karám gyenge pontjait, amit néha méltatlan megugrásokkal és bakolásokkal is fűszereztek.
Szombaton a sportlovaké és a kociské volt a főszerep. Díjugratás és fogathajtás volt a program, amiben újfent segédhajtóként indultam Dettyvel és Negroval.
Egy kis félreértés miatt, végig borogattuk a pályán lévő bólyákat, így a második körben már jobban teljesítettünk, de sajnos ez most kevésnek bizonyult a győzelemhez.
Este már Árpi is elszabadult itthonról és kihozott még pár apróságot ami hiányzott nomád életünkhöz. Egész nap érkeztek a versenyzők és a látogatók, így a tábortűznél elfogyasztott közös vacsora különösen jól esett.
Nem igazán tudtam aludni. Túl sok energiát fektettünk ebbe a rendezvénybe, sok minden forgott kockán. Kiszolgálni a támogatókat, fogadni a vendégeket, a programot gördülékenyen levezényelni, az árusokat elnavigálni és még nagyon-nagyon sok kis apró dolog, amit nem lehetett kihagyni.
Éjjel fura zajra lettem figyelmes. Robi lovász volt az éjjeli őr, aki a mi biztonságunkra és a lovakra volt hivatott felügyelni, megnyugtatott, hogy minden amit látok és hallok normális. Sári az oldalán feküdt és mint egy kutyánál, minden lába külön életet élt, szinte futott álmában. Ami még inkáb ijesztő volt, a felhúzott ajkai, a nyikorgás és horkolás ami elhagyta lovam száját. Ez volt a mélyálom, ami nagyon ritkán adatik meg egy-egy lótulajdonosnak, hogy lássa és átélje ezt az élményt. Mindenesetre megvártam, míg Sári magától felkel, megrázza magát és unottan nekiáll turkálni a vacsorájából megmaradt lucernában.
Hajnali kettőig rajzolgattam a navigáló táblákat, amik majd segítik eligazodni a látogatókat Szokolyán. Amint elkezdett pirkadni már fenn voltam. Elláttam a lovainkat, majd kocsiba ülve levittem a rajzaimat kiragasztani a főbb utca sarkokra. Mire visszaértem, már a lányok is fenn voltak és amíg meg nem érkezett a meleg reggeli, kipakoltuk az autó csomagtartójában tartogatott serlegeket, támogatói molinókat és minden egyéb felszerelést, ami a Találkozóhoz szükségeltetett.
Szép lassan elkezdődött az őrültek háza és szinte repült az idő. Sok ismerőst láttam, de időm sajnos nem volt senkivel sem beszélgetni, még szegény anyukámékat sem tudtam körbevinni, vagy bármit megmutogatni nekik.
Az ramazuri a parkolóban kezdődött. Két lányom próbálta meg irányítani a beérkező autósokat, de a kultúra hiánya miatt, már majdnem gázolásig fajult a parkoló megtöltése, így apukám önkéntes munkában elvállalta a forgalom irányítást. Volt akinke még így is nehezére esett megérteni, hogy merre az arra. Nem bántam túl kedvesen a nézőkkel, a szabályanikat, amiket már előtte megbeszéltünk a többi szervezővel, szigorúan betartattam. A mentősöket sem véletlenül hívtuk ki, de senkinek nemkívánom, hogy egy 50milliós kártérítési szerződésen a saját kis becses neve áljon. A program kezdést kénytelenek voltunk elcsúsztatni, mert az érkező kocsisorba szorult versenyzők nem tudtak még a kerülőúton sem közelebb érkezni hozzánk.
Ügyességi fogathajtás, rönkhúzás és szánhúzás volt a főbb program. Amíg a versenyzők átfogtak, vagy páylát építettek a srácok, a gyerekek szőnyeghúzásban, a szülők pedig kötélhúzásban próbálhatták ki ügyességüket. Néha kezembe nyomtak egy-egy üdítőt legalább igyak, hamár enni nincs időm. Lovaimat az ideiglenes karámban szinte ostromolták a gyerekek, és bár kicsit tartottam Rozitól, kimondottan jól viselte a néha már-már szemtelenül bátor emberpalántákat. Csikókora miatt neki még szüksége van egy- egy mély alvásra napközben is, a hasa is televolt és jó anyuci módjára Sári felügyelte pihenését.
Saját versenyszámunk, amire annyira készültem elég gyatrán sikerült, pedig szomszédasszonyom még saját szurkoló tábort is hozott magával. Sári kezdés képpen 400 kg-mal indult volna, de a lámpaláza és a nagy súly miatt, nem igazán sikerült a rajtolás.
Kicsit összetörtem. Visszavezettem a lovat a karámhoz, és leültem a sátor elé. Elnéztem a rengeteg embert, aki a Lovas Élet-ben megjelent fénykép alapján beazonosították a lovamat és nevén szólítva becézgették, etették, az idősebb korosztályt akik szakmai tudásukat beszélték még, a gyerekeket,aki az ingyen lovaglást és a kocsikázást maximálisan kihasználták, és a saját kis szaros szereplésem eszembe jutva, eltört a mécses. Fáradt, dühös és csalódott voltam. Kire is? Csak magamra lehetek mérges, senki másra. Egyedül akartam maradni, de a barátok nem hagytak sokáig az önmarcangolásba mélyedni. Jöttek és erőt adtak, hogy befejezzem amit elkezdtem.
Megráztam magam és visszamentem a pályára. A műsor folytatódik. Nem részletezem mi minden várta az ide érkező vendégeket, de ha azt mondom, hogy közel 4000 ember szórakoztatásáért feleltünk, kánikulai melegben, ....hát nem volt semmi. A programok végeztével, leültünk egy málnaszörp mellé, és néztük egymást. Fáradtak, koszosak és agyi kapacitásunk végén jártunk. Jó volt? Jó!
Ezért dolgoztunk, dolgoztak családtagjaink, barátaink, hogy az ide látogatóknak jó legyen.
6 felé felpakoltuk a lovainkat a teherautóra, bár most potyautasként Szőkével együtt utaztak hazáig és mi is elkezdtünk bontani az átmenetei szállásainkat. Alig fértünk el az autóban, semmit sem hajtogattam, mindent behánytam a csomagtartóba és hátsó ülésekre, csak érjek már haza. A lányok is elaludtak, fáradtak és kimerültek voltak ők is. Itthon forró fürdő, frissen készült nutellás és fahéjas palacsinta várt minket, majd kaptam még egy lazító masszázst is. Elaludtam.
Az utómunkálatokat meghagytam a hét többi napjára. Végre ágyban vagyok, itthon, nem fázom és mindenki elégedettem tért haza. Ez volt a cél, és sikerült.
Megcsináltuk!
További képek a rendezvényről itt:
http://hidegverulo.hu/text_text.php?t_id=180
"Álmodj, amit csak akarsz, menj, ahova szeretnél, légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van, s csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél!"
Paulo Coelho
csütörtök, szeptember 10
Augusztus 8-9.
Ezen a hétvégén évfordulót ünnepeltünk. Nem volt se zenekar, se svédasztal, viszont grillezés, süti és barátok igen.
Miközben, mi kiköltöztünk a teraszra és élveztük a jóidőt, bentlakóink a medence hűsítő vizében pacsálhattak.
a szégyenlősek pedig szemérmesen pózoltak
Miközben, mi kiköltöztünk a teraszra és élveztük a jóidőt, bentlakóink a medence hűsítő vizében pacsálhattak.
a szégyenlősek pedig szemérmesen pózoltak
Az ember lelkiismeretesen és gondosan tanulmányozza lovai, szarvasmarhái és kutyái jellemét és családfáját, mielőtt párosítaná őket; de amikor saját házasságáról van szó, soha, vagy csak ritkán tanúsít ilyen erőfeszítést.
Charles Darwin
szerda, szeptember 2
Augusztus első hétvégéje
Rengeteg programunk volt erre a hónapra betáblázva.
Kezdtem egy Szlovák rönkhúzó verseny látogatásával, este pedig buliba voltam hivatalos a Vegas Farmra.
A versenyre hárman mentünk, és természetesen vittünk meghívót a két hét múlva esedékes szokolyai rendezvényünkre. Egy kis város határában voltunk, itt mintha megállt volna az idő a 90-es évek elején. Skoda Rapidok az úton, a nyugalom szinte tapintható. Senki sem ideges, senki sem siet.
A verseny megnyitója gyanánt, a helyi óvodások egy zenés műsort adtak elő színes népviseletbe öltözve. Nem beszélek szlovákul, vagyis igazából sehogy sem beszélek, de a mimika illetve a kis színészi tehetségükkel kikövetkezhető volt mit is adtak elő.
Több magasrangú személyiség is tiszteletét adta, és már akkor is feltűnt mennyire közvetlenek az emberek, pedig állítólag itt már nem igazán szeretik hallani a magyar szót. Minden díszkiséret nélkül, mellőzve a nagy fényes autókat, farmerban és ingben sétáltak a nép közé vegyülve. Mikor bemutatták nekünk a Szlovák Földművelésügyi minisztert egy laza kézfogással és pár kedves szóval ( azért ilyenkor jól jön egy barát aki tud szlovákul)fogadott minket. A házigazda unszolásának engedve, megkóstoltam a helyi nagysikerű üdítőt, amit Kofola-nak neveznek. Színe mint a Coca-Cola-é, de az íze....az olvasztott Medvecekor egy kis mentolos Negroval fűszerezett, szénsavas valami volt. Jót mosolyogtak rajtam, miközben próbáltam leerőltetni azt az egy kortyot, amit kóstolgattam. A továbbiakban maradtam inkább az almafröcsnél.
A gulyás, ami inkább volt főzelék, mint leves, nagyon ízletes és forró volt, bár a helyi szokásoknak megfelelően, minden túl köményesen volt elkészítve. Megvártuk az összesített díjkiosztót és elindultunk hazafelé.
Este Árpi kiállításra indult, így megvártam míg elkészül, majd leugrottam Vegasba. Adrienn szülinapját ünnepelte a csapat és két féle vacsora várta az éhes lovasokat.
Sokat fejlődött a Farm mióta Sárival, tavaly novemberben eljöttünk az átmenti szállásunkról. Strandröpi pálya és egy medence is segít a kikapcsolódásban és a várakozásban ha valaki épp nem lovazik vagy bértartó. Csuti barátnőm pocakja is jól látható már, és végre megtudtuk, hogy milyen élményekben volt részük Adriéknak, a Tarpa-Tenkes,közel 2 hetes túrán. Irigyeltem őket, hiszen nekünk idén kimaradt a hosszú túránk, de a fényképek nagyon visszaadtak minden kínt és örömöt amiben része volt a kis lovas csapatnak.
Sorra kerültem én is, és kíváncsian várták a többiek mi hír az új lakónkról.
Ő Rozi a Shetlandi mini pony. Kicsit szertelen, de ezt betudjuk fiatal korának és hányatatott szoba nélküli neveltetésének.
Kihasználva az állattaxi nagyságát és Rozi magasságát, nem vittünk magunkkal lószállítót, hanem kifóliázva a Berlingo hátuljába emeltük.
Volt nagy bámészkodás a városban, amíg fel nem értünk az autópályára többször belenyerített a fülembe, keresve a sorstársakat. Gyorsan és probléma mentesen értünk haza, hála kitűnő sofőrömnek:)
Sári viselkedésétől kicsit tartottam, de már az első szagolgatásokon látszott, hogy nem veszi komolyan ezt a kicsi lovat. A hasáig sem ér, igazából minden mérete megegyezik egy normál lóéval, csupán a magassága nincs 80cm és a súlya sem éri el a 100kg. A karámot és az önitató átszerelésre szorult, tuti ami biztos alapon.
Pár kép a mini-paciról:
A lovak iránt érzett szeretetünk független a korunktól.
Thomas Brezina
Kezdtem egy Szlovák rönkhúzó verseny látogatásával, este pedig buliba voltam hivatalos a Vegas Farmra.
A versenyre hárman mentünk, és természetesen vittünk meghívót a két hét múlva esedékes szokolyai rendezvényünkre. Egy kis város határában voltunk, itt mintha megállt volna az idő a 90-es évek elején. Skoda Rapidok az úton, a nyugalom szinte tapintható. Senki sem ideges, senki sem siet.
A verseny megnyitója gyanánt, a helyi óvodások egy zenés műsort adtak elő színes népviseletbe öltözve. Nem beszélek szlovákul, vagyis igazából sehogy sem beszélek, de a mimika illetve a kis színészi tehetségükkel kikövetkezhető volt mit is adtak elő.
Több magasrangú személyiség is tiszteletét adta, és már akkor is feltűnt mennyire közvetlenek az emberek, pedig állítólag itt már nem igazán szeretik hallani a magyar szót. Minden díszkiséret nélkül, mellőzve a nagy fényes autókat, farmerban és ingben sétáltak a nép közé vegyülve. Mikor bemutatták nekünk a Szlovák Földművelésügyi minisztert egy laza kézfogással és pár kedves szóval ( azért ilyenkor jól jön egy barát aki tud szlovákul)fogadott minket. A házigazda unszolásának engedve, megkóstoltam a helyi nagysikerű üdítőt, amit Kofola-nak neveznek. Színe mint a Coca-Cola-é, de az íze....az olvasztott Medvecekor egy kis mentolos Negroval fűszerezett, szénsavas valami volt. Jót mosolyogtak rajtam, miközben próbáltam leerőltetni azt az egy kortyot, amit kóstolgattam. A továbbiakban maradtam inkább az almafröcsnél.
A gulyás, ami inkább volt főzelék, mint leves, nagyon ízletes és forró volt, bár a helyi szokásoknak megfelelően, minden túl köményesen volt elkészítve. Megvártuk az összesített díjkiosztót és elindultunk hazafelé.
Este Árpi kiállításra indult, így megvártam míg elkészül, majd leugrottam Vegasba. Adrienn szülinapját ünnepelte a csapat és két féle vacsora várta az éhes lovasokat.
Sokat fejlődött a Farm mióta Sárival, tavaly novemberben eljöttünk az átmenti szállásunkról. Strandröpi pálya és egy medence is segít a kikapcsolódásban és a várakozásban ha valaki épp nem lovazik vagy bértartó. Csuti barátnőm pocakja is jól látható már, és végre megtudtuk, hogy milyen élményekben volt részük Adriéknak, a Tarpa-Tenkes,közel 2 hetes túrán. Irigyeltem őket, hiszen nekünk idén kimaradt a hosszú túránk, de a fényképek nagyon visszaadtak minden kínt és örömöt amiben része volt a kis lovas csapatnak.
Sorra kerültem én is, és kíváncsian várták a többiek mi hír az új lakónkról.
Ő Rozi a Shetlandi mini pony. Kicsit szertelen, de ezt betudjuk fiatal korának és hányatatott szoba nélküli neveltetésének.
Kihasználva az állattaxi nagyságát és Rozi magasságát, nem vittünk magunkkal lószállítót, hanem kifóliázva a Berlingo hátuljába emeltük.
Volt nagy bámészkodás a városban, amíg fel nem értünk az autópályára többször belenyerített a fülembe, keresve a sorstársakat. Gyorsan és probléma mentesen értünk haza, hála kitűnő sofőrömnek:)
Sári viselkedésétől kicsit tartottam, de már az első szagolgatásokon látszott, hogy nem veszi komolyan ezt a kicsi lovat. A hasáig sem ér, igazából minden mérete megegyezik egy normál lóéval, csupán a magassága nincs 80cm és a súlya sem éri el a 100kg. A karámot és az önitató átszerelésre szorult, tuti ami biztos alapon.
Pár kép a mini-paciról:
A lovak iránt érzett szeretetünk független a korunktól.
Thomas Brezina
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)