Mások szerint kicsit túl komplikáltuk a dolgokat, mi viszont a biztosra akartunk menni, így is sok meglepetés érheti az embert, ha egy SPAT-os lábú sport lóval, ill. egy döcögős hidegvérűvel indul neki a 100km-es túrának.
..és hogy a sors megmutassa mennyire nem éri meg előre tervezni, Döme lába első körben megsérült, mikor csikót akart szerezni magának a ménesben, majd a fájós lábára kezdett sántikálni.
A vasárnapi indulásból keddi lett, majd szerdán a kiadós esőzés miatt nem tudtunk terv szerint haladni. Végül csak elállt az égi áldás, és teljes menet felszereléssel, hátizsákostul, lóra ültünk.
Kerülve minden felesleges ramazúrit, szépen lépésben haladtunk, egészen addig, míg a komp előtt 300méterrel észre nem vettük a révészt, aki szaporán hajtja fel a kocsikat a kishajóra. Elkezdtünk rohanni, csattogtak a paták az aszfalton, és bár Döme kicsit vonakodva, de felment Sári után a fura szerzeményre.
Az egész kompolásból szinte semmire sem emlékszem. Sári minden áron kiakart hajolni, közben kerestem a pénztárcámat és mire mindent elpakoltam, már ki is kötöttünk a túloldalon.
Erre az ijedségre jól jött volna valami kis folyadék, de ahogy felértünk a révből, máris megérkezett az eső. Hogy kíméljük a felszerelésünket, előkaptuk az esőkabátokat és elindultunk Tahitótfalu felé, mert randink volt Ilustával és Haramiával, hogy bekísérjenek minket a szállásunkra.
A csütörtök nyugisan indult, leszámítva az ablakunk alá tett disznót, aminek sorsa gyorsan megpecsételődött a böllér láttán. A major ahol megszálltunk, gyönyörű helyen fekszik. Közel 90 ló, egy őshonos állatkert és egy most épülő kalandpark várja az idelátogatókat a sziget közepén, 50 hektáron.
A kiadós reggeli után úgy döntöttünk, nem lovazunk, így maradt Ilusék ígérete miszerint levisszük a lovakat fürdőzni a Dunához délután. Nyereg nélkül, teljesen szabadon vágtunk neki az ismeretlennek.
Sárit nem sokat kellett unszolni, hogy vízbe menjen, pedig több félelmetes dolog is úszott rajta. Talán én jobban élveztem mint lovam, mert régi vágyam teljesült, mikor Sári vízilovasat játszva alámerült és sörényébe kapaszkodva úsztam vele együtt.
Pénteken nem igazán tudtunk korán elindulni, így Surányban ebédeltünk és bármennyire is kiszámoltuk az időnket a kompot megint csak futva értük el. Hazafelé már lovainkkal is bátrabban mentünk, így a Gödi erdőkben vágtáztunk pár szakaszon.
A Los Vegas Farmon épp edzésre készülődtek a lovasok, mi pedig fáradtan nyúltunk ki a padon. Én a családra vártam, Csuti pedig a megmentőire, hogy haza tudjon jutni az időközben sztrájkba lépett kocsijával.
A hétvégén még rápihentem a következő hetekre, hogy felidézve az emlékeimet kibírjam a következő túráig.
Itthon pedig minden rendben ment....
Az ember szórakoztatására tartott állatok közül egyedül a ló képes arra, hogy olyan szenvedélyt lobbantson fel, ami teljességgel reménytelen.
Bert Harte
