Macskák

A történet visszanyúlik egy korábbi bejegyzéshez, mikor tereplovaglás alkalmával, egy kis cirmost mentettünk ki a Galga patakból.


Marci nevével ellentétben, 1 év múlva már két kiscicával örvendeztette meg Katit, aki örökbefogadta az új csövest.
Vérbeli macskás révén, örömmel várta a két kis jövevényt, akik a Mikkusz és Makkusz neveket kapták. Igazi kis ragadozók, Makkusz lett a magas, kecses, szinte egy balerina kecsességével megáldott fekete-csíkos bársonytalpú, míg Mikkusz a bundásabb, tömörebb és dúsabb kistestvér.
Mielőtt bárki felelőtlen kismacska gyárban gondolkodna, eme ösztönös tevékenységüket nagyon is ellenőrzésünk alatt tartjuk. Mondom én, mint rendszeres látogató, Marci rajongó táborának oszlopos tagja, és az ivartalanítás lelkes szószólója.
Pár macska megfordult már Kati udvarában, főképp kandúrok, de vérüktől hajtva állandó zarándoklatoknak tették ki gazdájukat. Legtöbbször csak a szerencse vagy a kiéhezett gyomruk hozta haza őket, a harcok által megtépázott testük és lelkük felépülését segítve, mint egyetlen túlélési stratégia. Igazi falu macskák, jöttek- mentek és megküzdöttek a maguk igazáért.
Marci más! Egy igazi kis boszorka, ha kell elbűvölő öleb, szinte már kutyásan szófogadó, állandó kommunikációt fenntartva az éppen érdekében álló egyénnel. Máskor szeszélyes, kivont karmokkal válaszoló, mogorva vénasszony.


A történet igazából Makkusz vemhességével folytatódik mint természetes velejárója a szomszéd udvarnak.
Kati, most is gondos gazda módjával készült a kis jövevények fogadására. Egy hungarocellből készült, szigetelt elletőházat készített, amint a vajúdó kismama birtokba is vett és hamarosan 4 kölyökkel növelte a falu macskapopulációját.
Marcival együtt, mi is nagymamák lettünk.:)


Sajnos anyamacskánk másként gondolta és két nap múlva, eltüntette kölyköket. Naponta többször láttuk őt mozgolódni, szájában különféle két és négylábúakal elejtve, házról-házra járni.
Szépen visszahízott és a kölykök eltűnését már kezdtük betudni a környéken ólálkodó nagy szürke kandúrnak.
Talán egy hónap sem telt el, mikor korán reggel a kozmetikát takarítva a szigetelésen át macskanyávogásra lettem figyelmes. A hangok egyre erősebbek lettek, majd cserép csörömpölés hallatszott, és néma csönd lett. Telefonáltunk Katinak, hogy valószínűleg nálunk vannak elszállásolva Makkusz kiscicái, így este randizunk, és macska begyűjtő körútra indulunk.
A padlásra feljutás igen kalandos bár, felidézi bennem gyermekkorom emlékeit, mikor a vidéki nagyi házának padlásán kotorászva, sok-sok kincsre (lomra) tettünk szert.
Elem lámpa, bélelt vödrök és egy seprű, hogy az utamba kerülő pókhálókat íly módon semlegesítsem. Már egyből a feljárónál elkaptam az egyik kis törpét, majd némi ciccegés után a másodikat is, aki vörös színével, kék szemével, egyből kis kedvencünké vált.



Nemsokkal később, már ketten térdeltünk a döngölt agyadpadlón és próbáltunk egy kis sötét lukban kotorászni.



A házba érkező, villany vezeték bekötésének szánt rekeszbe nyúlkáltunk, matattunk egy-egy lábat érezve, amit hangos fújtatás és méltatlan nyávogás követett.
Feladtuk.


Kati büszke cicás nagyiként tért haza, két új gyerekével, de a csapat még korántsem volt teljes. Makkusz szobafogságra ítéltetett, így 3 óra elteltével elkezdett a fennmaradt kis bársonytalpú is, anyut keresve nyávogni.
Újra padlásra mászás következet, és mivel anyatigrisünk épp a meleg lakásban kényezetetődik, bátran nyúkáltam a sötét dobozba.
Egy láb- kétláb- a fejem már az agyagon- kicsi fej, éles fogacskák- nyakbőr megfog-hangos fújtatás és már kint is volt harmadik delikvensünk. Kotorásztam, cicceztem mint egy tücsök, de a meghitt átmeneti fészek üresnek bizonyult.
Az éjszakák melegek voltak ugyan, de a negyedik kölyöknek nyomát se találtuk. Kati visszaköltöztette a gyerekeit az őket megillető ládába, majd munkából hazaérve boldogan konstatálta, hogy előkerült a hiányzó láncszem. Egymást kérdezgetve próbáltuk meg megfejteni a rejtélyt, amit maga Makkusz oldott meg, mikor megmutatta, hogy a kert végében lévő farakás alá is elrejtett egy kölykök, így biztosítva a tuti biztos génfenntartást.
A kölykök előkerülésének híre gyorsan elterjedt, így nemvolt nehéz felelősség teljes gazdikat találni a macskuszoknak.


Mindenki arra kíváncsi, hogy vajon Marci kivételes és közvetlen természetét, vajon melyik kis gézengúz fogja örökölni, mert bizony az a gazdi lesz a legszerencsésebb újdonsült macskatulajdonos.

„Az ókorban a macskákat Istenként tisztelték... és ezt ők sosem felejtik el...”

Programok

Amióta a nappali világosság meleget is sugároz, a kora reggeli és a késő esti óráimat töltöm csak a házban.
A lakást reggel összerakom, estig ha tehetem be sem jövök. Természetesen, azért főzök és minden asszonyi teendőimet ellátom, de a legfontosabb, hogy feltöltődjek és rendezgeti tudjam a kertet, játszak a kutyákkal és a lányokkal is minnél több időt töltsek a levegőn.

Léna rettentő kártékony korszakát éli, két láda muskátlim és számos virágom bánja, hogy növekszik a kiskutyám. Már minden erőlködés nélkül eléri a konyhapultot vagy az étkező asztalt és azt lopja el amit ér. Roppantul vigyáz a látszat fenntartására, miszerint ő egy ártatlan törékeny kiskirálylány.
Ha az idő engedi, kimegyünk sétálni a határba vagy mostanában, amár lekaszált közeli rétre, hogy kellően kirohangálja magát és vadászhasson yorkink nem túl nagy örömére.



A forró napokat -aminek száma összesen elég csekély, tekintve, hogy most is szakad az eső-, kutyáink a gyerekmedencében vagy az árnyékot adó növények töveinél próbálják túlélni.




A keti tó most éli virágkorát, legalábbis amíg a panziós ebeink
fel nem fedezik a búvárkodás és hűsölés eme formáját.
Gyorsan készítettem pár képet, miként is mutat a tó és a körülötte virágzó kiskertem.





Éppen két hete, hogy szokásos reggeli bevásárlásomat intéztem a helyi ABC-ben, mikor is feltünt egy rajz. Gyorsan felhajtogattam a sarkát eltakaró plakátot, mikor is nagylányom kézrása kétséget kizáróan el nem hitette velem, hogy ez ott az ő keze munkája. A plakát amit felhajtottam, a zsűrizett és értékelt rajzok és azok készítőinek nevét tartalmazta, így jutottam el a sorban Niki nevéhez, aki 2. helyezést ért el az iskola és az ABC közös rajzpályázatán.



Délután büszkén vette át az ajándékcsomagot, amit félre is tettünk, mert másnap táborozni indultak.
Noémi az Erdei táborból egy "csíkos" kővel tért haza. Ezt kaptam ajándékba, amit utána egyből fel is ajánlott Samunak, a görög tekősnek. A következő pillanatban a terrárium üvege elcsúszik és a konyhapulton a következő jelenet játszódott le:
- Anyu, nézd hogy örül Samu a szép kőnek?
A kis teknős mind a négy lábát kinyújta, ami ugye már egy laposabb formát kölcsönzött neki, fejbehúzós mutatvány nélkül orrát nekinyomva a "csíkos" kőnek, tágranyílt szemekkel pislog.
A tolatás mint menekülési forma szintén nem beépített jármód, egy páncélzatba bújt hüllőnek, így türelmesen várta, hogy Noémi kiörömködje magát és visszakerüljön a meleg üvegkalitkájába. Nem tudom egy teknős mikén örül én inkább valami szerencsétlen -Legyen már vége- kifejezést véltem felfedezni páncélosunk ábrázatán. Mindenesetre a kő, bent díszeleg egy műnövény tövénél, Samu és Noncsikám örömére.

Néha kinyitjuk a szánkat, és a saját szüleinket halljuk megszólalni, s néha a gyerekeink szájából saját magunkat halljuk.
Steven Saylor