Délig minden zajlott a maga megszokott tempójában és menetében.Rendbe tettem Houdini fizimiskáját,
....ami nem kis feladatnak bizonyult.
Aznapra minden felnőtt személy, szabadnapot vett ki. Mire megérkezett a segítő személyzet, delet ütött a templom harangja, és kiléptem a kapun Sárival. Már igazán ránkfért egy kiadós séta, kiengedni a gőzt és otthon hagyni a gondokat. Domonyvölgy felé vettük az irányt, egyenesen fel a dombtetőre. Sok új csapást és új vadász leseket is láttunk, sajátos pusztításukkal együtt. Mire elértük a szöllőket, már túl voltunk egy őz csapaton, akik az erdőben mi pedig a szélén vágtáztunk szinte egy ütemben. Hatalmas állatok voltak, akiken még látható volt a téli bunda, fehér foltos fenekük szinte világított. Akkora zajt csaptak, mintha egy kissebb csordát riasztottunk volna fel. Sehol egy terep motoros, quados, mindenütt csend és nyugalom, így mi sem siettünk. A 2.tónál megálltunk uszkáros ismerősöm büféjénél, ahol engem egy kávéra, Sárit egy kis fűnyírásra invitáltak be. Amint letelepedtem, egyből megjelet Frigyes macska és patrnernője Manci, akin már láthatóak voltak a vemhesség jelei.Fél óra pihenés után, indultunk újra neki az ismeretlennek.
Hazafelé a legnagyobb riadalmat az úton keresztbe fekvő varjú okozta. Persze a delikvens életjelet már nem mutatott, de úgy kerültük ki, mintha bármelyik pillanatban lógyilkossá változhatott volna. Akár egy Hitckok film. A ló akit megtámadott egy aszott, döglött varjú :) A "birkás" tanyáról hozzánk csapódott egy német juhász, akit hiába hívott a gazdája, jópár kilóméter erejéig velünk tartott még. Nem igazán örültünk neki, bár evvel nem szembesítettük, megkönnyebültem mikor lemaradt majd hazafordult. Valahogy nem illet az idilli képbe, amit felállítottam magamban ezzel a nappal kapcsolatban. Egy repceföldön keresztül értünk el újra a lakott területeket. Illedelmesen köszöntük a traktoros bácsinak, akinek a földjén, -vigyázva a nyomkövetésre- átbaktattunk. Közel 5 órát csavarogtunk a környéken. A házak között megcsapott a korai vacsorák illata, ekkor jutott eszembe először, nem is ettem ma még semmit.
Időm már nem lett volna hazajönni és visszamenni az ovihoz, így Sárival együtt mentem a lányokért. Volt nagy kiabálás, hiszen ismerik már patás barátomat a novemberi Lámpás Felvonulás alkalmából. Noémi szerint megőrültek a látványtól az ovisok, így meghívtuk őket, hogy otthon is meglátogathassák Sári pacit.
Készenlettek a biciglik, így a csajok megállás nélkül, sötétedésig keringtek a kertben. Noémi végre megtanult kétkerékken közlekedni, bár párszor megkérdezte, hogy biztos nem tudom e visszaszerelni a kiskereket, mert őt ez nagyon megnyugtatná. :)
Névnaposunk is hazaért a csavargásből, így volt mit mesélni egymásnak.
Jóleső fáradsággal nyúltam ki a kádban, de már éreztem holnap meglesz a böjtje a hosszú tereplovaglásnak.
Kedd
Április bolondja, szokták mondani és Én, minden kisiskolás tréfának célpontja lettem.
Befejeztük a tavaszi rendrakást, bár még folynak a munkálatok a konténert így is sikerült megtöltenünk.
Kezembe kaptam újra Bencét a törpeuszkárt, aki nem túl etikus viselkedése miatt került panzióra majd kozmetikára hozzánk még tavaly elött. Számomra mindíg meglepő, ha egy lakás kutya, minden ok nélkül agresszív és ezt olyan mértékig fejleszti, hogy a saját gazdáival sem tud már együtt élni. Egy hosszú beszélgetés a családdal, majd Bence átmenetileg nálunk ragadt. Örülök, mikor látom, mert a gazdái szerint mintha kicserélték volna a kutyát azóta. Nem harap, ölbe lehet venni és a kozmetikázás miatt sem kell egész napos szabit kivenni. Teljes szemlélet váltással végre sikerült elindítani a helyes úton, újra kutyául viselkedik, és már öröm, mint teher a kutyatartás. Elhagytuk a kétemberes nyírást, fürdetést és a szájkosárra sincs már szüksége a szőrápolásnál.
Szerda
Meglátogattak minket a nagycsoportos óvodások, aki hatalmas csivitelések közepette érkeztek hozzánk. Az előre felvágott és kikészített almát, répát beletömködték állatkáinkba, a bátrak egyedül, a félénkebbek, ovónéni segítségével kedveskedtek a jutifalatokkal.
Itt éppen egy indiános történetet meséltem...
Sári pedig begyüjötte a simiket
Osztottam csokitojást, etettünk halakat és kismalacot, majd búcsúzóul a jó viselkedésükért, meglehetett simogatni egy kiskutyát.
Örülök, hogy az ovónénik elhozták a gyerkőcöket, számszerint 29 apróságot, mert bizony nem egy csöppség látott most először kiskutyát, malackát vagy élő lovat.
Csütörtök
...azaz ma, elzavarva a felhőket, befejeztem a muskátlik ládába ültetését és a kerti tó körüli munkákat. A halak is éledeznek, de ahogy megszámoltuk a szaporulatot idén is lesz mit elajándékozni.
Ha létezik olyan állat, amit már rég kereszteztek a kutyával az a vakond. Legtöbbször sunyi módon kezdődik minden. Meg kell kaparintani a szomszéd kutya féltve őrzött labdáját, majd mindezt a legtermsézetesebb pofával lereagláni. Mire lejön a kétlábú, alvást színlelve ráfeküdni az ominózus játékra. Este a villanyoltás elötti körpisilésnél, lehetőleg tövig lenyelni a játékot, majd gyors kiköpéssel biztosítani a dugi helyét reggelig. Ha ezt sikerül elérni, kezdődhet a móka, minek a lényege, hogy körbe ássuk a játékot. Ha bárki közelít, újra begyűrni a szánkba és fejünket lehajtva eltakarni a lényeget. Ha a játék elorozásra kerül, fontos, tarsuk mindíg nedvesen a gödröt, így nem lesz nehéz újra kiszedni a kétlábú által visszalapátolt, számunkra felesleget. Ha unjuk a játékot, meg kell bízni valamelyik kollégát a munkánk folytatásával.
Mikor van vége? Legtöbbször mikor a kétlábú már derékig elveszik benne, vagy elérjük a talajvizet.
Ma Sanyi kutyát és elorozott labdáját megleptük munka közben:
„Gyermekeinket nem megvédeni kell az élet nehézségeitől, hanem
alkalmassá tenni őket azok leküzdésére.”
Gieber Györgyi
